2015 legnagyobb nyertesei és vesztesei a turizmusban

2015-ben 1 milliárd 184 millió nemzetközi turistaérkezésről számolt be a Turisztikai Világszervezet, de az eredmények országonként eltérőek. Nézzük, kik teljesítettek a legjobban, és kik a legrosszabbul.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Turisztikai Világszervezet jelentése szerint közel 1,2 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak 2015-ben, ami abszolút rekordnak számít.

A világ leglátogatottabb országa még mindig Franciaország, amely 3%-os növekedéssel 86,3 millió turistát fogadott 2015-ben. Ezt követi az Egyesült Államok 77,9 millió turistaérkezéssel, majd Spanyolország 68,1 látogatóval. A top 10-be került még Kína (56,9 millió), Olaszország (50,8 millió), Törökország (39,3 millió), Németország (35 millió), az Egyesült Királyság (33,9 millió), Mexikó (32,1 millió) és Oroszország (31,6 millió).

A növekedés ütemét nézve Paraguay az igazi győztes, a dél-amerikai országba ugyanis 97%-kal több turista érkezett 2015 első három negyedévében, mint az előző év azonos időszakában. Paraguayban 2014-ben csupán 649.000 turistaérkezést regisztráltak, míg az említett 2015-ös időszakban ez a szám 1,28 millióra nőtt. Hasonló mértékben nőtt Tádzsikisztán turizmusa: az ázsiai országba tavaly 94%-kal több turista érkezett (2014-ben 414.000 turistát fogadtak), a harmadik helyen szereplő Niue 62,9%-kal több látogatónak örülhetett, a negyedik helyre pedig Japán kerül 47,5%-os bővüléssel, a szigetország így 20 millióra növelte a külföldi turisták számát. Izland 29,8%-os, Bosznia-Hercegovina 28,2%-os, Panama 22,4%-os, Thaiföld 22,3%-os, Chile 20,4%-os növekedéssel került fel a top 10-es listára, és bár a Telegraph cikke a Seychelle-szigeteket teszi a tizedik helyre 18,7%-os növekedéssel, a magyarországi turistaérkezések száma az első három negyedévben 19,1%-kal nőtt, így akár a Seychelle-szigetekét is megelőzheti, ha az októberi és novemberi visszaesés nem hat jelentős mértékben az éves adatokra.

A nagy visszaesők

Számos ország azonban nem járt ilyen jól, mint a fent említett deszinációk. Volt, ahol zavargások, máshol – például Sierra Leonéban (-45,6%) – az ebola járvány kitörése okozott visszaesést a turisták számában. Tunéziának sem volt túl jó éve, a júniusi terrortámadás – melynek során 38 turista vesztette életét Sousse tengerpartján – az éves turistaérkezések számában 25,2%-os csökkenést eredményezett.

A legnagyobb visszaesést azonban nem Tunézia, hanem Tuvalu szenvedte el, ide 78,4%-kal kevesebb turista érkezett tavaly, mint 2014-ben. A második helyre került San Marino 32,1%-os zuhanással, és a harmadik helyen szerepel Tunézia a már említett 25,2%-os csökkenéssel. Nem teljesített túl jól Palesztina (-22,7%), Mikronézia (-20,5%), Vanuatu (-18,7%), Luxemburg (-16,9%), Bhután (-14,8%), Kenya (-13,7%) és Azerbajdzsán (-11,1%) sem.

Egyiptom turizmusa sem hozott túl jó eredményeket: 2010-ben még 14,1 millió turista érkezett ide, a zavargások eredményeképpen 2014-ben már csak 9,6 millióan látogattak az országba, 2015-ben pedig ez a szám tovább csökkent 9,4 millióra.

A Karib-térség az élen, Észak-Afrika a sereghajtó

A térségek közül a Karib-térség és Közép-Amerika beutazó turizmusa nőtt a legdinamikusabban, előbbi 7,4%-kal, utóbbi pedig 7,1%-kal, és Észak-Afrika zuhant a legnagyobbat, ott 7,8%-kal kevesebb turistaérkezést regisztráltak 2014-hez képest.

Az európai országok több – összesen 609,1 millió – nemzetközi turistát fogadtak, mint a világ többi része összesen. Számos európai ország örülhetett kiemelkedő növekedésnek, úgy mint Magyarország (19,1%), Szlovákia (13,3%), Írország (14%), Görögország (7,9%), Horvátország (9,1%), Svédország (10,2%), Portugália (9,7%) és Norvégia (7,5%). Érdekesség, hogy Európa legkevésbé látogatott országa Liechtenstein, ahova 2014-ben csupán 61.000 turista látogatott. Nem sokkal többen érkeznek San Marinóba (75.000) és Moldovába (94.000) sem.

Törökország turizmusa is dinamikusan növekszik: ahhoz képest, hogy 2000-ben még csak 9,6 millió turista kereste fel az országot, 2015-ben már 39,3 millióan választották ezt a desztinációt. Szaúd-Arábia sem panaszkodhat, 2005-ben ugyanis még csak 8 millió turistát fogadtak, míg tavaly 19 millióan keresték fel az országot. Olyan országok tudták még minimum megduplázni a turistaérkezések számát az elmúlt évtizedben, mint Thaiföld, Dél-Korea, Japán, Svédország, Vietnam és Irán.

Vannak olyan országok, ahova tízezernél is kevesebb turista érkezett tavaly, ilyen például Tuvalu – ahol egyébként korábban II. Erzsébet brit királynő is megfordult –, Pápua Új-Guinea, a Marshall-szigetek vagy São Tomé és Príncipe.

Dél-Afrika – valutájuk, a rand angol fonthoz mért gyengülése következtében – jelenleg nagyszerű ár-érték arányú desztinációnak számít, bár a turisták száma itt is 6,9%-kal csökkent tavaly.

A turisták még mindig júliusban és augusztusban utaznak a legszívesebben, és februárban a legkevésbé.

A nemzetközi turistaérkezések száma – a gazdasági világválság eredményeképpen – 2009-ben csökkent utoljára, 2010 óta pedig folyamatosan növekvő pályán van.

Forrás: The Telegraph


Nagy siker volt ez a kiállítás a római Falconieri-palotában

Nagy siker volt ez a kiállítás a római Falconieri-palotában 

Molnár Vera az egyik úttörője volt a számítógépes művészetnek, amellyel az 1960-as években kezdett el foglalkozni.
Pörögnek az ALDI utazási irodájánál a nyári foglalások

Pörögnek az ALDI utazási irodájánál a nyári foglalások 

A Magyarországon hetedik éve működő kiutaztató iroda rendkívül erős hónapot zárt 2024 januárjában.
"Egyensúlyt kell teremteni a vendégek és a helyben élők között"

"Egyensúlyt kell teremteni a vendégek és a helyben élők között"  

A turizmus komoly gazdasági jelentőséggel bír Ausztriában is, de gyakran terhet jelent a lakosság számára. 
Személyi változás az Österreich Werbungnál

Személyi változás az Österreich Werbungnál 

Kaufmann Ildikó február végén távozik az Österreich Werbungtól, feladatait március 11-től Borsi Valéria veszi át.
Huszonöt  osztrák város korlátozná az autósforgalmat

Huszonöt osztrák város korlátozná az autósforgalmat 

Ehhez azonban az osztrák KRESZ, az StVA módosítására van szükség.
Titkos kapuk nyílnak meg Máltán egyetlen hétvégére

Titkos kapuk nyílnak meg Máltán egyetlen hétvégére 

A látogatóknak életre szóló élményben lesz részük miközben a nagyközönség előtt általában zárva tartó helyeket ismerhetnek meg. 
Hetedhét ország kalandos felfedezése a Fjällräven Classic szervezésében

Hetedhét ország kalandos felfedezése a Fjällräven Classic szervezésében 

 Az eseménysorozat idén is ellátogat Svédországba, Dél-Koreába, Dániába, Németországba és az Egyesült Államokba, visszatér az Egyesült Királyságba, illetve elsőként járja be Chile egyedülálló vidékét.
Készpénzfelvétel külföldön? Megoldható, de nem minden áron

Készpénzfelvétel külföldön? Megoldható, de nem minden áron 

Könnyen megkopaszthatják az embert a külföldi pénzautomaták. Szerencsére van olcsó megoldás is - mutatjuk.
Alakul Bécs új okos városrésze: Aspern

Alakul Bécs új okos városrésze: Aspern 

Az osztrák főváros legújabb szlogenje a Smart City, amelynek jegyében egy új negyedet álmodtak meg.
Hundertwasser rajongóknak: hamarosan ismét nyitva a bécsi múzeum

Hundertwasser rajongóknak: hamarosan ismét nyitva a bécsi múzeum 

Fél éven át tartó felújítást követően márciustól újra látogatható a bécsi Hundertwasser Múzeum, a KunstHaus Wien.

Interjú

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.
Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban

Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban 

Korábban írtunk már a ZAZIE „újragondolatlanul” merész, hamisítatlan magyar konyhájáról - de nem lehet szó nélkül elmenni Nagy Gergő szemet gyönyörködtető tányérdesszertjei mellett sem.