Auf Wiedersehen, 3G!

Szabad az út nyugati szomszédaink felé: Ausztriában május 16-tól már sehol sem alkalmazzák a 3G-szabályt. A maszkiviselés azonban még sok helyen továbbra is kötelező.

A szövetségi egészségügyi miniszter által frissen kiadatott rendelet értelmében hétfőtől, május 16-tól Ausztria határain a belépésnél már nem tartanak járványügyi ellenőrzést: az úgynevezett 3G-szabályt és az ezzel összefüggő ellenőrzést felfüggesztik, adja hírül a good-deal.at turisztikai portál.

A döntést a kedvező hazai és nemzetközi járványügyi adatokkal indokolták az osztrák hatóságok.

Hétfőtől kezdve az országba már anélkül is be lehet utazni, hogy igazolnunk kéne a koronavírus elleni védettségünket, vagy ennek hiányában érvényes tesztet kéne bemutatni.

Az ausztriai turisztikai szakmai szervezetek és a gazdasági kamara (WKO) üdvözölte a régóta várt döntés meghozatalát. „Örömteli, hogy ismét úgy utazhatunk, ahogy ezt a járvány előtt tehettük”, mondja Gregor Kadanka, a WKO utazási irodai tagozatának elnöke.

Mint arról korábban hírt adott a szakmai portál, a WKO hetek óta erőteljesen követelte, hogy az egészségügyi miniszter vonja vissza a beutazási korlátozást, ellenkező esetben arányossági eljárás keretében jogi úton fogják ezt kikényszeríteni. Érvelésük szerint az aránytalanul szigorú járványügyi szabályozás jelentős versenyhátrányt okozott mind az osztrák utaztatási szektor, mind pedig a szálláshely-szolgáltatók számára.

A szálláshelyeken és a vendéglátó egységekben már április közepétől eltörölték a 3G-szabályt, így mostantól turistaként Ausztriában sehol sem kell 3G-szabály alapján járványügyi kontrollal számolni.

A hatályos szabályozás értelmében a közösségi közlekedési eszközökön, élelmiszert áruló boltoknak, patikákban, benzinkutaknál, továbbá az egészségügyi intézményekben az FFP2-maszk viselése még midig kötelező.

További részletek ITT és ITT és ITT.

Forrás: www.good-deal.at


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.