Az amerikai elnök jelentős turisztikai marketingköltséget spórolt meg Grönlandnak

2025 januárjában Donald Trump elnök ismételten kifejezte szándékát Grönland megvásárlására – egyszer már megtette ezt 2019 augusztusában –, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok számára stratégiai és nemzetbiztonsági szempontból elengedhetetlen a sziget megszerzése. Ez a kijelentése vegyes érzéseket váltott ki sokhelyütt, de egy biztos: a Grönland iránti érdeklődés az Egyesült Államokból hirtelen megugrott, januárban a második legtöbb keresést innen regisztrálták. 

Mint ismert, a különös bejelentést követően Donald Trump Jr., az elnök fia, el is látogatott Grönland fővárosába, Nuukba, ahol találkozott helyi vezetőkkel és lakosokkal. A grönlandi miniszterelnök, Múte Egede, nyitottságát fejezte ki az Egyesült Államokkal folytatott párbeszédre, ugyanakkor hangsúlyozta,

a grönlandiak nem kívánnak amerikai állampolgárokká válni, és saját jövőjükről önállóan szeretnének dönteni.

A dán és grönlandi vezetők egyértelművé tették, hogy Grönland nem eladó, és a sziget jövőjéről a grönlandiaknak kell dönteniük. Ezek az események jelentős nemzetközi figyelmet keltettek, és felkeltették az utazásra készülők figyelmét is.

Grönland, Tasiilaq
Grönland, Tasiilaq
Fotó: Pixabay

A Google Trends adatai szerint a Grönlandra irányuló globális keresések száma decembertől kezdve megugrottak és január második hetében tetőztek.

A Kiwi.com-on a grönlandi járatokra irányuló keresések januárban 120 százalékkal nőttek az előző évhez képest és 50 százalékkal 2024 decemberéhez képest.

Januárban amerikai ügyfeleink négyszer annyi keresést végeztek ide, mint egy évvel ezelőtt. Nem meglepő módon a Dániából induló keresések is megugrottak, januárban háromszor annyi volt, mint tavaly, és havi szinten is 50 százalékos növekedést láttunk

– kommentálta a kialakuló helyzetet Sergi López Rey, a Kiwi.com Commercial Analytics igazgatója. 

Ezt a tendenciát tovább erősítette, hogy Nuuk (Grönland fővárosa) közelében 2024 novemberében megnyílt egy új nemzetközi repülőtér. Ez már tudja fogadni azokat a 4000 km-nél távolabbról érkező járatokat is, amelyeknek eddig egy korábbi katonai bázison kellett leszállniuk.

A reptéri fejlesztés révén Grönland elérhetőbbé válik az olyan egyedülálló élményeket kereső utazók szélesebb köre számára, akik az északi fényt, vagy a bálnákat szeretnék közelebbről megfigyelni, gleccser-expedíciókon vennének részt, túráznának a sarkkörön, vagy felfedeznék az inuit kultúrát.

A két országból érkezett keresések számának növekedése azonban nincsen egyedül, mivel Grönland világszerte hatalmas érdeklődést váltott ki.

Az Egyesült Királyságban a keresések éves szinten 178 százalékkal, Németországban 100 százalékkal, Franciaországban 219 százalékkal, Lengyelországban 154 százalékkal, Kanadában 82 százalékkal, a Cseh Köztársaságban 224 százalékkal, Magyarországon pedig 82 százalékkal nőttek

- derül ki a Kiwi.com legfrissebb közleményéből.


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.