Bécs mentőövet dob a szálláshelyeinek

Michael Ludwig polgármester és Brigit Hebein alpolgármester társaságában újabb gazdasági mentőcsomag részleteit ismertette szeptember 10-ei tájékoztatóján a város gazdasági, turisztikai és digitalizásiós ügyeiért felelős tanácsnok, Peter Hanke.

Mint ismeretes Bécs eddig két lépcsőben mintegy 350 millió eurót fordított tavasz óta a koronakrízis miatt a várost ért gazdasági károk enyhítésre. Szeptembertől egy újabb 50 millió euró összértékű direkt támogatási konstrukció (korona-csomag III.) került kidolgozásra, amelynek nagyobb része közvetlenül a szálláshely-szolgáltatókat és a turisztikai ágazatot hivatott segíteni. Mivel Bécsben idén éves szinten a vendégéjszakák 70 százalékos csökkenésével, valamint ebből adódóan a bevételek 60 százalékos zuhanásával számolnak, ezért a kormányzati segélyprogramok mellett a bécsi szálláshelyek üzemeltetőire külön odafigyel a fővárosi önkormányzat - írja a GD Consulting.

Szeptembertől szálláshelyenként a tavalyi éves forgalom 6%-ának megfelelő összeg igényelhető a változó működési költségek fedezésére, egységenként maximum 50 ezer euró értékben. (A fixköltségek támogatására külön kormányzati program létezik Ausztriában). E támogatási forma fedezésére 15 millió eurót különítettek el Bécs város költségvetésében.

További 7 millió eurós pótlólagos büdzsé szolgálja a kiesett idegenforgalmi adó kompenzálást, amely a város turisztikai hivatalának: a Wien Tourismus-nak főbb bevételi forrása. Ebből az összegekből finanszírozzák a nemzetközi és belföldi forgalomélénkítő kampányokat és a város turisztikai szervezetének működtetését. 3 millió eurós keretösszegből pedig pályázati úton kívánják támogatni a nehéz helyzetbe került klubélet és a könnyűzenei iparág szereplőit. Ez esetben egy-egy produkció teljes költségvetésének 90 százalékát finanszírozza a város, nyertes pályázóként max. 30 ezer euró mértékig.

A korona-csomag III. ütemének fennmaradó részét a munkahelyteremtést, szakképzést és a digitalizációs szintlépést szolgáló projektekre fordítják. 

Forrás: GD Consulting


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.