Budapest attrakcióit is ajánlja a Time

Budapest is szerepel az amerikai Time magazin csütörtökön közzétett World's Greatest Places 2023 (A világ legnagyszerűbb helyei 2023) című, 50 turisztikai desztinációt kiemelő összeállításában.

A világszerte több mint 50 milliós olvasótáborral rendelkező amerikai hetilap Budapestről szóló ajánlásában emlékeztet arra, hogy a magyar főváros idén ünnepli egyesítésének 150. évfordulóját egy csaknem száz eseményt kínáló rendezvénysorozattal. A cikk kiemeli, hogy Budapest egyik jelképe, a Lánchíd két évig tartó felújítás után ősszel nyílik meg a gyalogosok előtt, és hogy októberben nagy számú néző buzdítja majd a Budapest Maraton résztvevőit, akik a nevezetes híd mellett és alatt is futnak. A jubileumi rendezvények közül a Time magazin kiemeli még a Hősök terére meghirdetett, szeptemberi szabadtéri jubileumi koncertet, a Budapest Tortája versenyt, valamint a Budapest identitását bemutató új kiállítást a Budapesti Történeti Múzeumban. Az ajánló emlékeztet arra, hogy Budapesten nemrég nyílt meg a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza, míg a Magyar Állami Operaház egy átfogó felújítást követően várja ismét a közönséget.

A Budavári Palotanegyed számos látnivalója, köztük a Szent István-terem, a Főőrség épülete és a Karakas pasa tornya is visszanyerte eredeti pompáját a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A Time magazin felhívja a figyelmet a Budapesten rövidesen nyíló új szállodákra is. A W Budapest júliusban nyit közvetlenül az Operaházzal szemben, a történelmi Klotild-palotát St. Regis Hotel Budapest néven alakítják át, a Marriott Autograph Collection részét képező Dorothea Hotel pedig a Vörösmarty téren debütál - olvasható az ajánlóban. A Time magazin idei listáján olyan helyek szerepelnek, mint Barcelona, Kiotó, Nápoly és környéke, Sardzsah, Phuket, a Yosemite Nemzeti Park vagy a Francia Polinéziában található Tuamotu-szigetek. A közép-európai régióból a szerkesztők csak Bécset és az Európa Kulturális Fővárosa cím egyik idei kitüntetettjét, Temesvárt válogatták be a világ legjobb 50 turisztikai célpontja közé.

Forrás: MTI


Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.
Mesés kastélyok a világ minden tájáról

Mesés kastélyok a világ minden tájáról 

Íme, néhány a világ legszebb kastélyai közül.
Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát

Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát 

A horvát szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint kisebb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát kedden reggel.
Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége

Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége 

Hamis utazási irodák, gyanúsan alacsony árak, vagy éppenséggel túlárazott szolgáltatások szerepelnek a kockázatnövelő listán.
Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai

Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai 

Hétszázötven forint körül várható az előrejelzések szerint az idei utasbiztosítások napi átlagdíja.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.