Busan: tengerpart, autópályák, huszonéves ázsiaiak

Az Ad Stars reklámfesztivál szervezői meghívták a Kreatívot, hogy nézzen körül a dél-koreai Busanban tartott rendezvényen. Elkezdtük a körülnézést.

Busan nincs közel Budapesthez, de tetszőleges európai városhoz sem, ezért akármennyire is flottul szervezzük meg az ideutazást, rongyként érkezünk meg. Ez csak azért érdekes, mert ami itt fogadott, az ebből a félájult állapotból is képes volt kipörgetni.

Helyszín
Dél-Koreából eddig alig láttam valamit: repterek, metrók, vonatok, buszok, autópályák vettek körül az elmúlt 24 órában, de ezek pont elég bámészkodnivalót jelentenek elsőre. Minden hatalmas, tömött, hosszú és hi-tech. Persze tudtam, hogy Szöul a világ második legnagyobb várostömörülése, mert benne van a Lonely Planetben, de az azért fura érzés, hogy egy megálló metróval, simán hosszabb a négyes metró teljes nyomvonalánál.

Busan a második legnagyobb város, 3,5 millióan laknak itt, brutális méretű kikötőkkel, elképesztő úthálózattal, ahol egy végig autópályán száguldó taxival is egy óra volt eljutni a szállodába a repülőtérről. A felhőkarcolós, kikötős, autópályás városképhez pedig hozzá kell adni a tengert és kisebb-nagyobb hegyeket a környéken, amitől nemcsak érdekes, hanem szép is az egész.

Busan azért is logikus választás egy ázsiai reklámfesztiválhoz, mert a fontosabb központoktól (Tokió, Sanghaj) pár órás repülőúttal ide lehet jönni, ráadásul van tengerpart, rengeteg étterem és bár, amik szintén elengedhetetlen feltételei a reklámfesztiváloknak. 

Kényeztetés
Az újságíróság azzal jár együtt, hogy sokan kedveskedenek apróságokkal, hogy ezzel olajozzák meg az aktuális kéréseiket. Itt ez is több és gazdagabb. Ez a fesztivál eleve jól tartja az eseményre jegyet vásárló közönséget: utaztatás a különböző helyszínek és a szálláshelyek között, etetés-itatás egész nap, bulika minden estére, stb. Ami viszont az Ad Stars vendégeinek jár, az messze túl megy azon, amivel korábban ilyen eseményen találkoztam. Az egészen az látszik, hogy míg a Cannes Lions-jellegű, menő nyugati fesztiválok abból indulnak ki, hogy örülj, hogy ott lehetsz, itt ők örülnek, hogy eljöttél.

Program
Először a nyitóbulira mentem el, ami nyilván a globalizációs törekvések miatt egy ír kocsmában zajlott, ahol belekóstolhattunk az izgalmas ír kocsmakonyha remekeibe (fish&chips, rántott csirkeszárny, stb.), illetve a többféle brit sörbe és töménybe. Kb. kétszázan voltak, beszélgettek, táncolgattak és darts-oztak. 

Az Ad Stars fő helyszíne a BEXCO-ban (Busan Exhibition & Convention Center) van, ami egy hatalmas kiállítóközpont, benne több párhuzamos rendezvénnyel: az Ad Starson kívül itt zajik az Ad:Tech nevű konferencia is és még csomó más esemény is.

Az Ad Stars blokkja egy csomó kiállítóstandból, több előadóteremből és az elengedhetetlen etető, itatóhelyszínekből áll. Az esemény fontosságát meg a gazdasági pezsgést jól mutatja, hogy nagyjából a reklámipart célzó minden nagyobb cég kiállít: az Adobe-tól a HP-n, a Panasonicon keresztül a Samsungig, mindenki be akar valamit mutatni. A legnépszerűbb természetesen a VR-vidámpark, azon belül is a hullámvasút-szimulátor, amit majd kipróbálok, ha nem lesz olyan hosszú a sor.

Emberek
Az Ad Stars közönsége jellemzően huszonéves, vagy néha egészen középiskolásnak kinéző ázsiai fiatalokból áll. A fesztivál a közönség összetétele alapján még inkább tűnik regionálisnak, mint globálisnak. A nagyjából háromszáz fős előadóteremben tíznél nincs több nem ázsiai. A szervezők szerint koreaiak mellett japán és kínaiak vannak a legtöbben.

 

Forrás: Kreatív Online


Lebensgefühl - érezd az osztrák életérzést!

Lebensgefühl - érezd az osztrák életérzést!  

Az Österreich Werbung bemutatja: Lebensgefühl - érezd az osztrák életérzést!
Olykor az influencereknek is szükségük van egy igazi nyaralásra

Olykor az influencereknek is szükségük van egy igazi nyaralásra 

Az Österreich Werbung most lehetőséget kínál nekik egy közösségi média nélküli pihenésre.
Vészhelyzettel küzd Olaszország ikonikus szigete

Vészhelyzettel küzd Olaszország ikonikus szigete 

A népszerű olasz desztináció, Capri jelenleg nem elérhető a turisták számára szállodai foglalás nélkül.
Új dubaji programok - télen-nyáron

Új dubaji programok - télen-nyáron 

A már ismert, ikonikus látnivalók mellett számos gyerek és családi, szabad- és beltéri program, kulturális rendezvények hosszú sora várja a Dubajba látogatókat.
Tűzvész tombol Görögországban

Tűzvész tombol Görögországban 

A hatóságok úgy vélik, hogy a tüzet gyújtogatás, valamint meleg, száraz időjárási körülmények okozták.
Klímaaktivisták festékkel fújták le a Stonehenge-et

Klímaaktivisták festékkel fújták le a Stonehenge-et  

Narancssárga porfestékkel fújták le a Stonehenge-et egy klímavédelmi szervezet aktivistái.
K-pop vízummal lendítené fel Dél-Korea a turizmust

K-pop vízummal lendítené fel Dél-Korea a turizmust 

Az ötletet az adta, hogy az elmúlt években igencsak megnőtt az ország és kultúrája iránti rajongás.
Hová indulnak a magyarok idén nyaralni?  Mutatjuk

Hová indulnak a magyarok idén nyaralni? Mutatjuk 

Le kell hűtsük a kedélyeket: magyar honfitársaink épp oda indulnak idén is a legtöbben, ahová a korábbi években.
 Egy horvát járás 3,5 millió eurót fordít fenntartható turisztikai fejlesztésekre

Egy horvát járás 3,5 millió eurót fordít fenntartható turisztikai fejlesztésekre 

A projekt részeként kikötőt építenek a Dráván 42 vízi jármű részére, a régi parókiában pedig a természeti örökség bemutatására alkalmas központot alakítanak ki.
Vízesések, hegycsúcsok és vízi élmények a Magas-Tátrában

Vízesések, hegycsúcsok és vízi élmények a Magas-Tátrában 

Szlovákia a túrázás fellegvára, ahol nemzeti parkok, hegyekkel, tavakkal, barlangokkal és folyókkal tarkított tájak számtalan élménnyel várnak.