Csalódottak az osztrák turisztikai vállalkozások

A szövetségi kormány március elsején bejelentett döntése jelentősen elmaradt a turizmus területén dolgozó vállalkozások reményeitől, várakozásitól - számol be a GD Consulting.

„Ez egy hatalmas gyomros” a vendéglátásnak, „vízcsepp a forró kőre” – jellemezte a részleges és időben kitolt, március 27-ei vendégterasz megnyitásnak lehetőségét tartalmazó kormányzati döntésről keserű véleményüket az osztrák gazdasági kamara (WKO) vendéglátó tagozatának elnöke, Mario Pulker. A teljes újrainduláshoz semmiféle konkrét dátumot nem kaptunk, így nem lehet a munkatársakat megtartani, „vakrepülés az egész” – folytatta elkeseredett helyzetjelentését.

 

Harald Mahrer, a WKO elnöke szintén elégedetlen, ugyanakkor próbál optimizmust hozni a  turisztikai ágazatban dolgozók számára. „A lábunkat már betettük az ajtóba, áprilistól pedig kitárjuk” – bízik a húsvét utáni teljes nyitás lehetőségében. Teszteléssel és a tavaly nyáron már jól vizsgázott higiéniai koncepcióval lehetőség lett volna a mielőbbi nyitásra, így a szállodai szektorban is nagy az elkeseredés, egyre reménytelenebb a munkaerő megtartása, motiválása – nyilatkozta Susanne Kraus-Winkler a WKO szálloda tagozatának elnöke.

Markus Gratzer az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) főtitkára pedig egyenesen az érintettek arculcsapásának nevezte a kormány döntését a részleges nyitással kapcsolatban. Ha a fodrászok nyitva lehetnek, akkor a szállodákat is meg kell nyitni, mégpedig mindenütt Ausztriában – foglalta össze a szövetség álláspontját. Egyben felszólították a szövetségi kormány, hogy márciusban is biztosítsák az elmaradt forgalom megtérítését, mert a járvány után az „egészséges embereknek egészséges gazdaságra” van szükségük.

Forrás: GD Consulting


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.