Egy ideig zárva a párizsi modern művészeti múzeum

A Pompidou Központ a zárás előtti hétvégén ingyenesen várta a látogatókat: a nagyközönség péntek este 6 órától hétfő este 9 óráig ingyenesen tekinthette meg a múzeumban kiállított remekműveket, miközben kulturális és zenei programok, valamint gyerekfoglalkozások is várták az érdeklődőket.

Az állandó gyűjteményből 12 ezer négyzetméteren kiállított mintegy kétezer alkotást keddtől raktárakba vagy más franciaországi és külföldi múzeumokba szállítják át.

A 150 ezer műtárgyból álló kortárs képzőművészeti gyűjtemény egy részét azonban továbbra is megtekintheti a nagyközönség a tavalyi olimpiai játékokat megelőzően felújított párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban, ahova több nagyszabású kiállítást is tervez a Pompidou Központ. A kulturális intézmény gyűjteménye partnerségi kapcsolatainak köszönhetően külföldön is látható lesz a következő években, egyebek mellett Malagában, Sanghajban, Brüsszelben, valamint az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és Európa nagy múzeumaiban.

„Már a 48 évvel ezelőtti, 1977. január 31-i megnyitásakor olyan látogatottsági adatokkal rendelkeztünk, amelyek akkoriban példátlanok voltak, és a központ adta meg az alaphangot más kortárs képzőművészeti múzeumok számára”

- mondta az AFP hírügynökségnek Xavier Rey, a modern művészeti múzeum igazgatója.

A Pompidou Központ teljes körű felújításról szóló terveket már 2021-ben bejelentette a francia kormány, eredetileg 2023 és 2027 között tervezték a bezárást, és az intézmény 2027-ben, az ötvenedik évfordulón nyílt volna meg újra. Később elhalasztották a nagyszabású felújítási munkálatok kezdetét a 2024-es párizsi olimpia utánra. A kiköltözés és a fokozatos bezárás már ősszel megkezdődött, a könyvtár március elején zárt be, az időszakos kiállítások viszont még folytatódnak, az épület 2025. szeptember 22-én zár be teljesen.


Fotó: Depositphotos

A felújításra a hatalmas kiállítóterekkel és egy óriási könyvtárral is rendelkező épület korróziója miatt van szükség. A tervek szerint az egész épületet azbesztmentesítik, és az érvényes biztonsági, technikai és energetikai normáknak megfelelően felújítják, valamint az akadálymentesítési kötelezettségeknek eleget téve a fogyatékossággal élők számára is látogathatóvá teszik.

A teljes körű felújítás, amely a tervek szerint 2030 végéig tart, 262 millió euróba kerül, az összeget a francia állam finanszírozza.

A kortárs művészeti központ Georges Pompidou néhai francia államfő (1911-1974) elképzelése alapján jött létre, s a kezdetektől valamennyi kortárs művészet és azok alkotói előtt nyitva álló találkozóhellyé, s Párizs egyik leglátogatottabb intézményévé vált, évente átlagosan négymillió látogatót fogad.

A Renzo Piano, Richard Rogers és Gianfranco Franchini tervei alapján épült kulturális intézményben még soha nem volt ilyen volumenű és jellegű felújítás. A munkálatok keretében a pályázatot elnyert építészek – a francia Nicolas Moreau és a japán Hiroko Kusunoki a mexikói Frida Escobedo oldalán – a belső terek egy részét átalakítják, áthelyezik a kiszolgáló helyiségeket, kitágítják a tereket, egyszerűsítik az épület bejárását.

 


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.