Élménydús Bécs: csak oltottaknak

Peter Hacker, Bécs város egészségügyért felelős tanácsnokának nyilatkozata szerint, el kell gondolkodni azon, hogy egyes szolgáltatók, mint például a gasztronómia és fitnesz központok, csak teljesen immunizált oltott vendéget fogadhassanak - írja a GD Consulting.

A nyilatkozat rögtön élénk tiltakozásokat váltott ki a helyi gazdasági kamara (WKO) illetékes szakosztályainak vezetőitől. Peter Dobcak, bécsi vendéglátós szerint, - aki egyben a WKO éttermi szakosztályának vezetője - egy ilyen intézkedést rendkívül körültekintően kell meghozni, hiszen jelen esetben ez egyes vendéglátóhelyek vendégkörének megfelezését jelentené. Érvelése szerint első körben a még be nem oltott lakossági réteg meggyőzésére szükséges a hangsúlyt helyezni, s csak ezt követően szabad ilyen megszorító intézkedésekhez folyamodni.

Michael Ludwig, bécsi polgármester irodája közölte, hogy a következő hetekben a polgármester járványügyi és prognóziskészítő szakértőkkel további eszmecserét tervez, így augusztus vége előtt nem várható döntés ezen a területen. Több tartományi vezető szorgalmazza, hogy Ausztriában szövetségi szinten egységes megoldás szülessen e témában, míg egyesek „különutas” megoldást szorgalmaznak.

Bécsben, - az osztrák gyakorlatnak megfelelően -  az úgynevezett 3G eljárás van jelenleg érvényben, miszerint a vendéglátóhelyek, szállodák csak "zöld útlevél" birtokában látogathatóak. Zöld passzushoz szükséges igazolást az kaphat, aki oltott, gyógyult, vagy tesztelt státusszal rendelkezik. Kivétel ez alól az éjszaki szórakozóhelyek köre, ahol már most is csak oltási igazolást, vagy friss tesztet fogadnak el belépőként: ez a 2G eljárás. A csak oltottak számára hozzáférhető tervezett gyakorlatot Ausztriában az 1G elnevezéssel illetik.


Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.
Trump újranyitja az Alcatrazt – Videó a cikkben

Trump újranyitja az Alcatrazt – Videó a cikkben 

Az Alcatrazt 1973-ban megnyitották a nagyközönség számára, és napjainkig turisztikai látványosságként működött.
Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására

Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására 

A 32. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai vásáron idén 78 kiállító mutatja be új kollekcióit.
Megszűnik egy nagy utazási iroda, törölték az összes foglalást

Megszűnik egy nagy utazási iroda, törölték az összes foglalást 

Az 1996 óta működő Balkan Holidays hivatalosan bejelentette, azonnali hatállyal megszünteti működését, és minden foglalást törölnek.
Amerikába készül? Ezzel számoljon!

Amerikába készül? Ezzel számoljon! 

2025-ben több jelentős változás történt az Egyesült Államokba történő beutazás szabályozásában.
Ókori festékgyárra bukkantak a régészek Izraelben

Ókori festékgyárra bukkantak a régészek Izraelben 

Azt a festékgyárat találták meg Haifa partjainál, ahol a Bibliában is leírt színeket állították elő.
Proko Travel: így hozták haza utasaikat az elsötétült Lisszabonból

Proko Travel: így hozták haza utasaikat az elsötétült Lisszabonból 

Áramszünet, káosz, törölt járatok .
Catania kincsei

Catania kincsei 

Szent Ágota szomorú legendája összefonódik Szicília második legnagyobb városa, Catania történelmével.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.