Erős földrengés Isztambulban

Szerdán több mint 150 ember sérült meg, amikor pánikba esve kiugrottak az épületekből Isztambulban, miután az elmúlt évek egyik legerősebb földrengése sújtotta a várost.

A szerdai rengés epicentruma helyi idő szerint 12:49-kor Silivri térségében volt, nagyjából 80 kilométerre nyugatra Isztambultól. A földrengés 6,92 km mélyen történt – közölte a török katasztrófavédelmi hivatal, az AFAD.

Sokan parkokban gyülekeztek, mások a házaik előtt ültek vagy álldogáltak Isztambul belvárosában, miközben továbbra is érezhetők voltak az utórengések az európai oldalon történt, 6,2-es erősségű földrengés után, derült ki a Reuters beszámolójából.

Az isztambuli kormányzóság közlése szerint összesen 151 ember sérült meg, akik ijedtükben az épületekből kiugorva kerültek kórházba, de senki sincs életveszélyes állapotban.

A jelentés szerint egy elhagyott épület összeomlott Isztambul központjában, de nem történt személyi sérülés. A 16 milliós város energia- és vízellátó infrastruktúrájában nem keletkezett kár. Néhány üzlet bezárt.

Magyar sérültekről egyelőre nincs tudomása a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.

Törökország modern kori történetének leghalálosabb és legpusztítóbb földrengését két évvel ezelőtt szenvedte el, amikor 2023 februárjában egy 7,8-as erősségű földrengés több mint 55 000 ember életét követelte, és több mint 107 000-en sérültek meg az ország déli részén és Észak-Szíriában.

 


Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.
Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló

Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló  

A hazai utazási irodásokkal közösen felfedeztük Kína trópusi üdülőparadicsomát.
Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál

Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál 

A legtöbb, 164 zászlós strand a kelet spanyolországi Valencia tartományban található.
Különös fesztivál Linzben

Különös fesztivál Linzben 

Rendhagyó módon megélhető Linz város friss jövőstratégiája.
Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére

Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére 

Egy olasz mérnök nem kevesebbet javasol, mint hogy szó szerint megemeljék a süllyedő várost.
Ankara az UNESCO listáján

Ankara az UNESCO listáján 

Ankarát, Törökország fővárosát, hivatalosan is bejegyezték a világörökségi várományosi listára.
MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció

MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció 

Ahol a mennyország a Földre költözött.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.