Helyszíni beszámoló az Osztrák Utazási Szövetség tavaszi kongresszusáról

A „Rend nélküli világ” mottóval meghirdetett esemény a turizmust érintő legaktuálisabb globális kihívásokat, mint az extrém időjárás, a gazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a változó fogyasztói szokások, állította a középpontba.

A résztvevőket Norbert Kettner, a Wien Tourismus vezetője köszöntötte, bemutatva Bécs megújított Visitor Economy stratégiáját, amely az egyensúly megteremtését célozza a helyiek, vállalkozások és látogatók között, olvasható a GD Consulting helyszíni tudósításában.

A közgyűlésen Eva Buzzit újabb két évre megválasztották elnöknek, aki kiemelte: az osztrákok 89 százaléka tervez nyári utazást, és nő az igény a minőségi, egyedi élményekre. Az utazási irodák tavaly elérték a pandémia előtti, 4,3 milliárd eurós forgalmat, illetve, 

„a korai foglalási és elő-/utószezonra szóló ajánlatok felértékelődtek, az egy főre jutó átlagos nyaralási költés 2.100 euró körül alakul.”

- tette hozzá Kovács Balázs, nemzetközi turisztikai szakértő.


Fotó: GD Consulting

Mint írja: a plenáris előadások és panelbeszélgetések olyan kulcstémákat jártak körül, mint a digitális transzformáció, munkaerőhiány, valamint a luxusutazások növekedése a gazdasági válság ellenére. Kiemelt figyelmet kapott a fenntarthatóság szerepe az utazási szektorban, különösen az irodák felelőssége és lehetőségei e téren. Emellett foglalkoztak az osztrák munkaerőpiac változásaival, illetve a termelékenységi kihívásokkal és a klímaváltozás jelentette fenyegetéssel is.

A második napon pedig a krízismenedzsment és a környezeti hatások mérése került fókuszba, amelynek körében beszámoltak az utazási csomagok ökológiai lábnyomának mérésére kidolgozott módszerről, amely rendszer 2026-tól egyéni utazók számára is elérhetővé válik.

 


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.