Külön termet kap a Mona Lisa

Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy a párizsi Louvre múzeum átfogó felújításon és bővítésen esik át a következő évtizedben, amelynek részeként a világhírű „Mona Lisa” pedig egy dedikált termet kap.

A Macron nem hozta nyilvánosságra a múzeum modernizálására szolgáló pontos összeget, de a becslések szerint akár 800 millió eurót is elérheti.

A párizsi Louvre évente közel millió látogatót vonz,  ezek több mint 75 százaléka külföldi, elsősorban az Egyesült Államokból, Kínából és a szomszédos országokból, Olaszországból, az Egyesült Királyságból, Németországból és Spanyolországból. Ez a látógatószám több mint kétszerese annak a 4 milliónak, amire az 1980-as években a modernizálása során tervezték.

Emiatt szükségessé vált egy átfogó felújítás, amely a világhírű Mona Lisát is érinti.

A festmény jelenleg a múzeum legnagyobb termében található, ahol gyakran hatalmas tömeg vesz körül. Az új, külön számára kialakított teremben a festmény megtekintéséhez külön jegy szükséges majd, ami egyszerűbbé teszi a látogatást azok számára, akik kifejezetten ezt az alkotást szeretnék látni, emellett csökkenti a zsúfoltságot a múzeum többi részében.

Hatalmas tömeg a Mona Lisa előtt
Hatalmas tömeg a Mona Lisa előtt
Fotó: Depositphotos

A felújítás részeként új bejáratot építenek a Szajna felőli oldalon, és a Mona Lisa egy különálló termet kap, ahol a festmény a többi alkotástól elkülönítve lesz megtekinthető. A látogatóknak külön belépőt kell majd váltaniuk a festmény megtekintéséhez, írja az AP News.

A múzeum nyugati oldalán, a Colonnade de Perrault-nál lévő új bejáratot a Louvre saját forrásaiból fedezi, de támogatásokra is számítanak. A tervek szerint a kívül és belül is megújult épületet 2031-ben nyitják meg a látogatók előtt.


Bemutatkoztak a Maldív-szigetek luxusüdülőhelyei

Bemutatkoztak a Maldív-szigetek luxusüdülőhelyei 

Változatos turisztikai kínálattal várják a közép-kelet európai turistákat.
Jó lesz az idei év az osztrák utazási irodák szerint

Jó lesz az idei év az osztrák utazási irodák szerint 

A kutatás szerint a 2025-ös év különösen kedvező lehet az osztrák utazási piac számára.
Túl nagy tömeg és jelentős fennakadás egy olasz síközpontnál

Túl nagy tömeg és jelentős fennakadás egy olasz síközpontnál 

Az olaszországi Roccaraso síközpontot a közelmúltban hatalmas tömegek lepték el, óriási zsúfoltságot okozva a pályákon és a felvonóknál.
Felmérés az osztrákok utazási szokásairól

Felmérés az osztrákok utazási szokásairól 

Az osztrákok töretlen utazási kedve a gazdasági kihívások ellenére is töretlen.
Gigászi méretű attrakció Zakopanéban

Gigászi méretű attrakció Zakopanéban 

Január 29-én megnyílt Zakopane egyik fő téli attrakciója, a hólabirintus.
Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció

Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció 

A vendéglátás és a turizmus világa jelentős átalakuláson megy keresztül, amit az új generáció elvárásai is formálnak.
Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés

Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés 

Egy új felmérés szerint a magyarok közel fele tervezi téli szabadságát a hegyekbe.
Utazási trendek 2025-re

Utazási trendek 2025-re 

A tavaszi szünet és húsvét időszakára látható egy kiugrás, és már jó pár honfitársunk megvette a repülőjegyét nyárra is.
Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban

Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban 

Január vége az utazási élmények jegyében zajlanak.
Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia!

Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia! 

Ugyanis a következő napokon 2025-ben minden múzeum belépőjegy váltása nélkül látogatható.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.