Megnyitották az eddig lezárt barlangokat Bihar megyében

A Királyerdő-hegység tíz korábban lezárt barlangjának szervezett látogatását tette lehetővé a Bihar megyei Védett Területek és Fenntartható Fejlődés Központja (CAPDD) - közölték hétfőn romániai hírforrások az illetékesek nagyváradi sajtótájékoztatója alapján.

Az Erdon.ro portál beszámolója szerint lezárult az a másfél éves program, amelynek keretében svájci támogatással tettek látogathatóvá tíz barlangot. A 85 ezer svájci frank (22,5 millió forint) értékű program keretében a legtöbb barlangot biztonsági kapuval látták el, barlangi útvonalakat alakítottak ki, tanulmányokat, menedzsmentterveket, látogatási szabályzatokat készítettek.

A projekt keretében rövid tájékoztató filmek is készültek a barlangokról, amelyek hamarosan elérhetők lesznek.
A barlangok csak képzett barlangi vezetővel lesznek látogathatók.

A látogatóknak a www.padureacraiului.ro honlapon megadott utazásszervezőkkel kell felvenniük a kapcsolatot. A CAPDD illetékesei elmondták, kalandtúrákra vágyó látogatókra számítanak, akik megfelelő felszereléssel - védőruhával, sisakkal, lámpákkal - léphetnek be a föld alatti üregekbe.

A látogatásért személyenként 50 és 200 lej (3500 - 14000 forint) közötti összeget kell fizetni, annak függvényében, hogy milyen felszerelést kell kölcsönözni, és hány személyből áll a csoport. A túravezetők nem csupán a barlangokról, hanem az azokkal kapcsolatos környezetvédelmi tudnivalókról is tájékoztatják a turistákat.

A barlangok között vannak kezdőknek ajánlottak, mint például a Dobos- vagy a Bőgő (Gruetului)- barlang, vannak közepes nehézségűek, amelyeket jó fizikai állapotban lévő, gyakran túrázó látogatóknak ajánlanak. Utóbbi kategóriába tartozik a Pokol(Batranului)-, a Bíró Lajos (Moanei)-, az Osoi- és a Gálosházi(Galaseni)-barlang.

A legnehezebb, egész napos túrával bejárható barlangok, amelyekben a látogatóknak patakokon, vízeséseken, függőleges kürtőkön kell áthaladniuk, a Ciur-Ponor-, a Hartopul Bonchii-, a Király(Craiului)-barlang és a Szelek (Vantului) barlangja. Utóbbi Románia leghosszabb barlangja; járatai elérik a 42 kilométert.

Forrás: MTI


Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.
Íme, Linz új jövőstratégiája

Íme, Linz új jövőstratégiája 

Take a RISK, visit LINZ: kockázatvállalás és jövőformálás a turizmusban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.