Megtartja az olimpiai ötkarikát az Eiffel-torony

Anne Hidalgo polgármester szerint „gyönyörű ötlet” a francia jelképet egy globális jelképpel kombinálni. A különböző kontinenseket jelképező, kék, piros, sárga, fekete és zöld öt egymásba fonódó karikákat idén nyáron helyezték el a torony első és második emelete között, több mint 60 méter magasságban.

"Párizs polgármestereként a döntés rajtam múlik, és erről a Nemzetközi Olimpai Bizottsággal is megállapodtunk" - olvasható France24 cikkében Anne Hidalgo párizsi polgármester közleménye, aki hozzátette, hogy az eredetileg a torony első és második szintje közé helyezett ötkarikát, most öt azonos méretű, de könnyebb karika cserélik, mert a jelenlegi 35 méter széles és 13 méter magas ötkarika túl nehéz ahhoz, hogy sokáig kitartson.

Hidalgo indítványozta azt is, hogy az olimpiai üst a Tuileriák-kertben maradjon, de mivel az állami tulajdon, ebben a kérdésben Emmanuel Macron elnök mondja ki a döntő szót.


Fotó: Pixabay

A szervezők széleskörű hazai és nemzetközi dicséretet kaptak a játékok gördülékeny lebonyolításáért, amelyhez Párizs legikonikusabb műemlékei festői hátteret biztosítottak.

A Hidalgo kifejezte abbéli örömét is, hogy a franciák újra megszerették Párizst, amely „soha többé nem lesz olyan, mint volt”, és kiderült az is, hogy 2025 nyaráig újra engedélyezik az úszást a Szajna egyes részein.


Németország legyőzte a száj-és körömfájás járványt?

Németország legyőzte a száj-és körömfájás járványt? 

Németország nagy része hivatalosan is visszanyerte a ragadós száj- és körömfájástól (FMD) mentes státuszát.
Felújítottak három várat – az egyikben be is mutatják a munkálatok részleteit

Felújítottak három várat – az egyikben be is mutatják a munkálatok részleteit 

Somoskő, Fülek és Divény várainak felújításáról van szó.
Vadonatúj szerkezet védi Törökország ősi örökségét

Vadonatúj szerkezet védi Törökország ősi örökségét 

Tető védi ezentúl Törökország ősi neolitikus régészeti lelőhelyét.
Ha Nápolyba indulna, most inkább halassza el – épp a város evakuálását szervezik

Ha Nápolyba indulna, most inkább halassza el – épp a város evakuálását szervezik 

A nápolyiak és a a környékbeli lakosok még mindig félnek a csütörtök hajnali földrengés miatt, mert továbbra is kérdéses, hogy várható-e folytatás.
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens – Magyarország is az élmezőny közelében

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens – Magyarország is az élmezőny közelében 

Egy kutatás rávilágít arra, hogy a tíz leggyorsabban melegedő ország kivétel nélkül Európában található, és Magyarország sem marad el jelentősen ebben a folyamatban.
Dubaji szaktárca–Amadeus: stratégiai együttműködés

Dubaji szaktárca–Amadeus: stratégiai együttműködés 

A Dubai Gazdasági és Idegenforgalmi Minisztérium (DET) stratégiai szándéknyilatkozatot írt alá az Amadeusszal.
Magyarok utazási kedve 2025-ben: hol tartanak a foglalások?

Magyarok utazási kedve 2025-ben: hol tartanak a foglalások? 

Hazai utazási irodák képviselőit kérdeztük: milyen most a helyzet, hogyan alakulnak a foglalások, és mire számítanak a nyári főszezonban?
Amit eddig nem tudott a Notre-Dame harangjairól

Amit eddig nem tudott a Notre-Dame harangjairól 

A harangtudományban Bourdon néven ismert harangot csak kiemelkedő alkalmakkor szólaltatják meg.
Elsüllyedt halászhajó okoz gondot a Kanári-szigeteken

Elsüllyedt halászhajó okoz gondot a Kanári-szigeteken 

Egy elsüllyedt halászhajó miatt rendeltek el környezetvédelmi készültséget Gran Canaria több településén.
Fehér Lótusz-hatás: egyre többen Phuketen és Ko Samuin

Fehér Lótusz-hatás: egyre többen Phuketen és Ko Samuin 

A magyarok 42 százalékkal többször kerestek rá thaiföldi úti célokra idén februárban, mint tavaly ugyanekkor, sőt, bizonyos napokon kiugrások láthatóak a keresési görbén is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.