Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Magyarország az idei, hat hónapon át tartó világeseményen saját nemzeti pavilonnal képviselteti magát.

Mint a magyar kiállítók vasárnap kiadott közleményéből kiderül,

a szervezők több mint 28 millió látogatóra számítanak a rendezvény 184 napja alatt, 80 százalékukat a világ legnagyobb küldőpiacaként számontartott kelet-ázsiai régióból várják.

Magyarország vonzó célpont: a legfrissebb adatok alapján kijelenthető, hogy idén kiemelkedő lesz a Kelet-Ázsiából érkező beutazó forgalom.

A Magyar Pavilon - messziről látható és kiemelkedő megjelenése
A Magyar Pavilon - messziről látható és kiemelkedő megjelenése
Fotó: EXPO 2025 Magyarország

A régióból Magyarország számára Kína, Dél-Korea és Japán a legkiemelkedőbb küldőpiacok. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ információi szerint Kínából kétszeresére nőtt a vendégforgalom, Dél-Koreából 8 százalékkal, Japánból pedig 44 százalékkal többen érkeztek Magyarországra turistaként tavaly, mint az előző évben.

Ezekre a pozitív eredményekre alapozva Nagy Márton az oszakai nyitóesemény sajtótájékoztatóján kiemelte:

A Magyar Pavilon egyik célja, hazánkat vonzó úti célként megmutatni. 2025 első negyedévében a teljes kelet-ázsiai vendégforgalom 40 százalékkal nőtt 2024 azonos időszakához képest, ezért is bízunk abban, hogy az Oszakai Világkiállításon való megjelenés érdemben fog hozzájárulni a térségből érkező vendégforgalom további élénkítéséhez.

Mindezzel párhuzamosan Magyarország kiemelt stratégiai partnerekóe Japánnak, a két ország között fennálló 156 éves diplomáciai, valamint kiváló gazdasági és politikai együttműködés alátámasztja az ország iránti befektetői kedv folyamatos növekedését, különösen annak fényében, hogy Magyarország idén új külképviseletet – konzulátust – nyit Oszakában.

A magyar delegáció tagjai a megnyitón: (b-j) Csapody Balázs (a Magyar Pavilon gasztronómiájáért felel), középen Nagy Mártin miniszter, mellette Könnyid László, az MTÜ vezérigazgatója
A magyar delegáció tagjai a megnyitón: (b-j) Csapody Balázs (a Magyar Pavilon gasztronómiájáért felel), középen Nagy Mártin miniszter, mellette Könnyid László, az MTÜ vezérigazgatója
Fotó: EXPO 2025 Magyarország

A Magyar Pavilon épülete már első pillantásra magával ragadja a látogatókat: a homlokzatán sorakozó, több mint 35 ezer egyenként felhelyezett textillamella nemcsak vizuális hatást kelt, hanem egyedülálló élményt is nyújt a látogatóknak.

Az országimázs további erősítését szolgálja a pavilon hazai, kézműves termékekkel feltöltött ajándékboltja, valamint a bisztró stílusú étterem és borbár is, ahol a látogatók ízelítőt kaphatnak Magyarország borkultúrájából és gasztronómiai hagyományaiból.

A hat hónapon át nyitva tartó létesítmény négy főbb helyszínnel várja a látogatókat: egy hazai termékekkel feltöltött ajándékbolttal, magyaros fogásokat kínáló étteremmel és borbárral, az immerzív népzenei előadást központi elemként megjelenítő kiállítási térrel, valamint a Pavilon legfelsőbb szintjén közösségi területekkel, ahol tárgyalások, konferenciák és workshopok megtartására nyílik lehetőség.

Sorban állnak a Magyar Pavilon bejáratánál az első látogatók
Sorban állnak a Magyar Pavilon bejáratánál az első látogatók
Fotó: EXPO 2025 Magyarország

A magyar jelenlétet erősíti az is, hogy Magyarország az elsők között szerezte meg a világkiállítási részvételhez szükséges létesítési engedélyeket, és a Magyar Pavilon szintén az elsők között készült el – mindössze egy év alatt, derül ki a közleményből.


Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.