Szerdán beugrottak a korábban kérdéses tisztaságú Szajnába a nyílt vízi úszók

A szervezők úgy döntöttek a víz állapotát vizsgáló mérések után, hogy a tervezett időpontban megtartják a nyílt vízi úszók küzdelmeit, értesült az MTI a párizsi hírek alapján.

A tervezett időpontban, azaz csütörtökön és pénteken megtartják a női, majd a férfi nyílt vízi úszók küzdelmeit a párizsi olimpián.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar szövetség is arról kapott tájékoztatást, hogy

a Szajna vízében határérték alá csökkent a baktériumszint,

ezért szerdán már több nemzet úszói - köztük például a címvédő német Florian Wellbrock is - beveti magát a folyóba. Mint hozzáteszik, a magyar válogatott tagjai, a Tokióban ezüstérmes, az aktuális világbajnok Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, valamint Fábián Bettina is odaállnak a starthoz.
 A szervezők hivatalosan csütörtökön hajnali 5 órakor döntik el, hogy

elrajtolhat-e 7.30-kor a 10 kilométeres női verseny, a mezőnyben Fábián Bettinával, a férfiak viadalát másnap ugyanebben az időpontban rendezik.


Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.
Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló

Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló  

A hazai utazási irodásokkal közösen felfedeztük Kína trópusi üdülőparadicsomát.
Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál

Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál 

A legtöbb, 164 zászlós strand a kelet spanyolországi Valencia tartományban található.
Különös fesztivál Linzben

Különös fesztivál Linzben 

Rendhagyó módon megélhető Linz város friss jövőstratégiája.
Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére

Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére 

Egy olasz mérnök nem kevesebbet javasol, mint hogy szó szerint megemeljék a süllyedő várost.
Ankara az UNESCO listáján

Ankara az UNESCO listáján 

Ankarát, Törökország fővárosát, hivatalosan is bejegyezték a világörökségi várományosi listára.
MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció

MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció 

Ahol a mennyország a Földre költözött.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.