Hogyan is képzeljük el Szingapúrt? Azt az országot, amelynek közelebbi-távolabbi szomszédai mind híresek valamiről – hiszen például Angkorvatról vagy Baliról mindenkinek beugrik valami, még ha nem is járt ott soha.Aki Szingapúrba megy, valami olyasmire készüljön, mintha megkapná egész Ázsiát, belezsúfolva egy apró ékszerdobozba. Egy nagyon drága ékszerdobozba.
Egy nagyon drága ékszerdobozba.
A Délkelet-Ázsiában megszokott árakat itt jobb, ha elfelejtjük.
Szállás, utazás, étkezés, programok – ezek bizony 5-10-szer annyiba is kerülhetnek, mint például Maláj Borneón. A szállások pedig még kisebbek is. Leginkább Japánt juttatta eszembe, hogy mennyire takarékosan bánnak a hellyel – de cserébe igyekeznek nagyon praktikus és jópofa megoldásokat alkalmazni. Ilyen a lépcsővel, csúszdával, ablakokkal ellátott emeletes ágy (tehát mini játszóház); illetve az egy légtérben lévő hálót és fürdőt elválasztó, legördülő „tévé”, azaz vetítővászon. Kis helyen nagy kaland: a gyerekek így élték meg.
Ami az étkezést illeti, csak az árakra lehet panasz, egyébként világszínvonalú kínai, arab vagy épp indiai kaját vehet magához az ember – városrésztől függően.
Jut eszembe: a nagyon hangulatos szingapúri kínai negyed egyedülálló a világon, itt ugyanis egyazon utcában található buddhista és hindu templom, valamint muszlim mecset is. Ez is sokat hozzáad a „zsebre vágni Ázsiát” érzéshez.
A teljes írást laptársunk, a Privátbankár Világjáró rovatában olvashatják.
