Újraépítenék a rodoszi kolosszust

Fiatal görög, spanyol, brit és olasz építészek újra megalkotnák az ókori világ egyik csodáját, a rodoszi kolosszust.

Az eredeti alkotás Heliosz napisten bronzszobra volt, amelyet Krisztus előtt 280-ban emeltek egy katonai győzelem emlékére. Nem sokáig állt a helyén, mivel 54 évvel később egy földrengés ledöntötte a monumentális bronzszobrot.

Most fiatal európai építészek azzal az ötlettel álltak elő, hogy elkészítik Heliosz szobrának 21. századi hipermodern változatát. A tervezők nem az eredeti alkotást akarják reprodukálni, hanem egy olyan látnivalót akarnak létrehozni Rodoszon, amelynek csodájára járnának a világ minden részéről, így erősítve a görög turizmust.

Az eredeti szobor 40 méter magas volt, az óváros közepén állt és az alak lábai össze voltak zárva. Az új gigász a kikötő szájában fogadná az oda érkezőket, az alak széttárt lábai között lehetne ki- és behajózni a kikötőbe. Az új konstrukció 150 méter magas lenne, egész felületét napelemek borítanák és földrengésbiztos módszerrel építenék meg. A szobor tetején világítótorony, kinyújtott kezében kilátó, belsejében kulturális központ, könyvtár és kiállítóterem kapna helyet.

A projekt költségét 280 millió dollárra becsülik, az összeget magánbefektetőktől és közösségi finanszírozásból oldanák meg. Ha megvalósulna, a projekt rengeteg munkahelyet teremtene és meghosszabbítaná a turisztikai szezont. További részletek a projekt honlapján olvashatók.

A videót itt lehet megnézni:

{youtube|id=vM6_FoDrNeA}


Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.
Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló

Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló  

A hazai utazási irodásokkal közösen felfedeztük Kína trópusi üdülőparadicsomát.
Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál

Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál 

A legtöbb, 164 zászlós strand a kelet spanyolországi Valencia tartományban található.
Különös fesztivál Linzben

Különös fesztivál Linzben 

Rendhagyó módon megélhető Linz város friss jövőstratégiája.
Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére

Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére 

Egy olasz mérnök nem kevesebbet javasol, mint hogy szó szerint megemeljék a süllyedő várost.
Ankara az UNESCO listáján

Ankara az UNESCO listáján 

Ankarát, Törökország fővárosát, hivatalosan is bejegyezték a világörökségi várományosi listára.
MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció

MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció 

Ahol a mennyország a Földre költözött.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.