Négycsillagos szálloda épül Mohácson 

A városi uszoda szomszédságában elkezdődött egy négycsillagos termálszálloda építése, s több, a vízhez kötődő létesítmény kialakítása is szerepel a tervek között Mohácson.

Megint visszatartották a SkyEurope több gépét 

A bécsi reptérrel szembeni tartozások miatt nem szálhatott fel hat járat, összesen mintegy nyolcszáz utassal.

Eladták az easyCruise-t 

A görög kompüzemeltető cég, a Hellenic Seaways vásárolta meg az easyCruise-t a fapados koncepció európai éllovasától az easyGroup-tól.

A jövő trendje: bérelt ruhákban nyaralunk majd 

A turistáknak nem kell többé nehéz csomagokat cipelni és vagyonokat fizetni a repülőn a túlsúlyért, hiszen az üdülőhelyen bérelhetnek maguknak ruhát a nyaralás idejére. Ezzel a szolgáltatással bővítené jövőre palettáját Ausztrália.

További visszaeséssel számolnak a görögök 

8,1 százalékkal esett vissza a turistaérkezések száma Görögországban az év első 7 hónapjában.

FIFA meccseket játszhatnak Nyíregyházán 

Az Európai Unió támogatásával nemzetközi sportesemények rendezésére teszik alkalmassá a nyíregyházi Városi Stadiont. A létesítmény 260 millió forint összegű fejlesztéséről kedden írták alá a szerződést a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

16 százalékkal kevesebb külföldi Budapesten az első félévben 

2009. január–júniusban a Pest megyei kereskedelmi szálláshelyek forgalmában a hazai átlagnál kedvezőbb tendenciák érvényesültek, a budapesti turizmus esetében azonban az országosnál nagyobb visszaesés tapasztalható.

A Microsoft és a Yahoo együtt mennek a Google ellen 

A Yahoo a Microsoft keresőjét használja a jövőben, cserébe hirdetéseket árul a Microsoft oldalain. A két régóta barátkozni próbáló cég szövetsége esélyt jelent arra, hogy valós verseny alakuljon ki a Google által uralt nemzetközi keresőpiacon.

Idegenvezetés a Memento Parkban 

Nagy népszerűségnek örvend a Memento Park nyári szezonra meghirdetett új szolgáltatása, a garantált idegenvezetés.

Születésnap a Nagyerdőben 

Egy éves születésnapját ünnepelte partnereivel, volt és leendő vendégeivel július utolsó hétvégéjén a debreceni Nagyerdő szélén álló, a város egyetlen ötcsillagos háza, a Hotel Divinus.

Kauciókötelesek lehetnek az utazásközvetítők is 

Ez derül ki abból az új jogszabálytervezetből, amely jövő év január 1-től lépne életbe. A szaktárca csütörtökön egyeztet a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségével.

Megszűnik az utazászervezői minősítő vizsga? 

Többek között ez is eleme annak az új jogszabálytervezetnek, amely hétfőn került fel az ÖM honlapjára. A Turisztikai Szakállamtitkárság csütörtökön egyeztet a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségével.

Mobiltelefonra is letölthető idén a Fesztivál teljes programja 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Turizmus Zrt. számos akcióval népszerűsíti az idén 17. alkalommal megrendezésre kerülő Sziget Fesztivált.

Újszerű vendéglátói szemlélet a Coke Clubban 

A Coke Club idén nem csak egyedülálló programokat hoz össze egész nyáron, de teljesen új vendéglátás-élményt is kínál vendégeinek.

A teljes közéleti lappiac esett 

A Matesz gyorsjelentése szerint a Bors kivételével az összes országos napilap példányszáma esett az elmúlt egy évben, átlagosan 9 százalékot. Csökkentek a közéleti hetilapok eladási mutatói is.

Védjegyet kapnának a szálláshelyek 

A szálláshelyekre vonatkozó hatályos szabályozás felülvizsgálatára létrehozott Szakmai Munkacsoport, igazodva a hatékonyabb ellenőrzési és minőségi rendszerekhez, valamint számos európai uniós tagállam gyakorlatához, új rendszer bevezetéséről döntött a standardizálás magyarországi jövőbeni alkalmazásáról.

Augusztustól lehet pályázni napkollektorra 

Csütörtökig tart a Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal (KEOP 4.2.0.A) elnevezésű pályázat társadalmi egyeztetése. Ez a konstrukció a kisebb bekerülési költségű (2-125 millió forint), műszaki szempontból jól tipizálható megújuló energiaforrás-hasznosító technológiák (napkollektorok, biomasszakazánok, hőszivattyúk) támogatását szolgálja, elsősorban a kis- és középvállalati szektorban, valamint a költségvetési szervek számára.

Intercontinental: ennél rosszabb már nem jöhet 

Az első félévben még közel 40 százalékkal csökkent az InterContinental Hotels Group nyeresége, a társaságnál azonban már nem számítanak a piaci környezet további romlására.

A kreol konyha specialitásai a Lufthansánál 

2009. szeptember és október során egzotikus gasztronómiai élményben lesz részük a Lufthansa Németországból induló tengerentúli járatain a First és Business-Class-on helyet foglaló utasoknak: a légitársaság e két hónapra ugyanis megbízta John Besht, a híres New Orleans-i sztárszakácsot a fedélzeti menü összeállításával.

ISO minősítést kapott a Best és a Medina 

A Best Reisen és a Medina Tours a július 26-ai auditálást követően az MSZ EN ISO 9001:2009 minőségirányítási szabványelőírások szerint működik.

IATA BSP: súlyos mínuszok 

Júliusban is folytatódott Magyarországon az utazási irodák repülőjegy-értékesítési volumenének visszaesése.

Változnak a szálláshelyek működését szabályozó rendeletek 

Hétfőn felkerült az ÖM honlapjára, s nyilvános a szálláshelyek jövőbeni működésére vonatkozó új jogszabály tervezet, amely egyebek között egy új szálláshelyminősítési rendszer bevezetését szorgalmazza és január 1-től lépne hatályba. A Turisztikai Szakállamtitkárság szerdán egyeztet a szálláshelyeket képviselő szakmai szervezetekkel a tervezetről.

Fittyet hány a válságra a Mövenpick 

A válság ellenére hamarosan öt új szállodát nyit Dubaiban a szállodavállalat a következő 12 hónap során. A hotelekben 2000 új állást teremt a Mövenpick.

Két újabb robbantás Mallorcán 

Egy bárban és egy aluljáróban robbant bomba Mallorcán vasárnap, a harmadik bombát hatástalanították. A Spanyolországhoz tartozó szigeten egy hónap alatt másodszor történt robbantás, senki nem sérült meg.

A Club Aligára 75 milliárd forintot költene a befektető 

Az üdülőterület megvásárlására és az ingatlan fejlesztési terveinek elkészítésére a cég tulajdonosa 6 milliárd forintot költött - mondta el Zvi Frank, a Club Aligát javarészt privatizáló, és a part menti részére kezelői jogot szerző, izraeli érdekeltségű Pro-mot Hungária Kft. vezérigazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén, ahol a szervezet az üdülőkomplexum fejlesztési terveiről tájékozódott.

Jövőre nem lesznek hosszú hétvégék 

Míg idén a belföldi turisztikai szolgáltatók nagy örömére három hétvége is hosszú hétvége lett az ünnepet szerint - jövőre egyedül karácsony lesz hosszú hétvége.

Szállodában heverik ki a Sziget fáradalmait a külföldiek 

A "szigetelő" külföldiek több mint 10 százaléka kereskedelmi szálláshelyen alszik - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a Free Association Kft. által készített reprezentatív felmérésből, amelyet 2008-ban a Sziget Fesztivál magyar és külföldi közönsége körében végeztek.

A poggyászdíjakon igyekeznek keresni a légitársaságok 

A recesszió miatt csökkentett repülőjegyárak változtatásokra kényszerítik a légitársaságokat hozamuk megtartása érdekében. A légitársaságok nem emelhették nagyon az áraikat, mivel a vásárlóik átvándoroltak volna a konkurenciához, ezért újabb díjak, intézkedések bevezetésével próbálják a hasznukat megtartani.

A többség 50 és 200 ezer forint között költ a nyaralás alatt 

A magyar lakosság 64 százaléka tervez az idén nyaralást, és a nyaralni utazók közel 60 százaléka valamilyen bankkártyával fizet nyaralás közben, mutatja a Citibank reprezentatív online felmérése.

Fotókiállítással erősíti partnerkapcsolatait az AMADEUS 

A globális disztribúciós rendszer világszerte 215 piacon van jelen, és 69 helyi képviselettel rendelkezik. Az AMADEUS sokat költ innovációra, és az uniós vállalkozások között e tekintetben az első száz közé verekedte be magát.

Új marketing és értékesítési vezető a Zila Kávéház és Étteremben 

Asztalos Róbert, a Turizmusmarketing Iroda alapítója és vezető tanácsadója, 2009 júniusától a budapesti patinás Zila Kávéház & Krisztina Cukrászda marketing és értékesítési vezetője.

Luxushotelekre szakosodnak a terroristák 

Egy elemzés szerint a terroristák a kisebb bombák használatával is felrobbantható, nagykövetségek közelében levő luxushoteleket támadják, mert így több külföldi veszti életét.

A világ első szállodája halaknak 

A Goudvissen (azaz Aranyhal) hotel az amszterdami repülőtéren nyitotta meg kapuit, pontosabban akváriumát. Ez a világ első olyan kisállat szállodája, ahol az utas uszonyos kedvenceit is el tudja szállásolni, ha nyaralni indulna.  A tervező kezét nemcsak a praktikum szempontja vezette, teniszpályát és medencét is álmodott a luxusakváriumba.

Méhészeti világkongresszus lehet Budapesten 

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája által elindított Konferencia Nagyköveti Program keretében pozitív elbírálásban részesült az 1879-ben alakult Országos Magyar Méhészeti Egyesület pályázata, amelyet a 2013. évi Nemzetközi Méhészeti Kongresszus Budapesten való megrendezésére nyújtott be.

Szakmai konferencia a fenntartható desztinációfejlesztésről Alsó-Ausztriában 

Idén második alkalommal kerül sor az Alsó-Ausztriai Mostviertel térségben a fenntartható desztinációfejlesztésről szóló konferenciára.

Londoni nagybevásárlás a reptéren 

A British Airways főhadiszállásán, a londoni Heathrow Terminál 5-ön csaknem valamennyi híres márka megtalálható, ráadásul az üzletek most hatalmas árengedménnyel kínálják kifutó modelljeiket - adta hírül a BA.

14 százalékkal kevesebb a külföldi a kereskedelmi szálláshelyeken 

Júniusban is – akár az első öt hónap mindegyikében – alacsonyabb vendégforgalmat regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyeken, mint 2008-ban.

Kedvező fordulat az utazási irodák áfa szabályaiban 

Az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkára és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke által vezetett népes delegáció járt a Pénzügyminisztérumban. Végre meghallgatták a MUISZ több éve hangoztatott kérését, és a jövő évi áfatörvény módosításáról, már a kormány elé való benyújtás előtt kikérték a szövetség véleményét.

Környezetbarát lombhotel épül a Börzsönyben 

A fák lombjában épít házakat a Börzsönyben egy francia férfi, és a kunyhók között tíz méternél magasabban vezet átjáró. A keskeny fahidacskákon csak az egyik oldalon lesz kapaszkodó, hogy a vendégek kicsit féljenek, és érezzék, az ittlétnek tétje van. Bár jövőre akár céges csapatépítő hétvégék helyszíne is lehet a festői lombhotel, az irgalmatlan berúgás itt ki van zárva.

Szolnokon épül Európa leghosszabb gyaloghídja 

Vasárnap helyezték el Szolnok leendő gyalogoshídjának alapkövét, ezzel megkezdődött a város egyik legjelentősebb beruházásának megvalósítása.

Fejlesztik a kisvasutat a Mátrában 

Két év alatt rendberakták a korábbi árvíz után a lajosházai kisvasutat. Most már a továbbépítésen dolgozik a tulajdonos Egererdő Zrt.

Születésnap a Nagyerdőn 

Egy éves születésnapját ünnepelte partnereivel, volt és leendő vendégeivel július utolsó hétvégéjén Debrecen egyetlen ötcsillagos háza, a Nagyerdő szélén álló Hotel Divinus.

Jó üzlet volt a kerékpáros-turizmusba fektetni a Tisza-tónál 

A válság dacára is tartani tudta az előző éves szintet a Tisza-tó látogatottsága. Bár a május kicsit gyengébb volt, a februártól áprilisig tartó időszak foglalásai kompenzálták ezt. A július második fele pedig kifejezetten erős volt.

Már nem zuhan az Air France 

A világ legnagyobb bevételű légitársasága, a francia-holland Air France KLM júliusban 6,9 millió utast szállított, 4,5 százalékkal kevesebbet, mint tavaly júliusban.

Tucatnyi sebességmérő romlott el Airbus-okon 

Elromlott az amerikai Northwest légitársaság legalább 12 Airbusának sebességmérője az elmúlt hetekben - egy belső felmérés szerint.

A Danubius Hotels vitte el a Gundelt 

A Danubius Hotels Nyrt. megvásárolta augusztus 4-én a Gundel Kft. fennmaradó egyharmados kisebbségi tulajdonrészét az LL Partners L.P-től - közölte a Danubius csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Melléfogtak a csendrendelettel: még az idős lakók sem támogatják 

Melléfogott a terézvárosi önkormányzat a június 25-én alkotott csendrendeletével, ha a cél a szavazatszerzés volt - írja a hetivalasz.hu

Hatalmas veszteség érte Ázsia legnagyobb légitársaságát 

Ázsia legnagyobb légi társasága a májussal zárult három hónapban is 99 milliárd jen, azaz 1 milliárd dollár összegű veszteséget halmozott fel, az eladott jegyek számának zuhanása miatt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!