Zuhanórepülésben a CSA  

A várt veszteségnek a duplájával zárta az első félévet a CSA.

Poggyászdíjjal sarcol az AA 

Pótdíjat vet ki az American Airlines a második poggyászra egyes belföldi, illetve Amerikából Európába és Indiába közlekedő járatain.

A netes szobafoglalások 40 százaléka meghiúsul 

A fogyasztói elégedettség mérésére szakosodott iPerceptions nemrég nyilvánosságra hozott jelentéséből az derül ki, hogy a felhasználók több mint 40 százaléka feladja a próbálkozást, hogy szállodai szobát foglaljon valamely hotel weboldalán.

Legyőzték a görög fővárost fenyegető tűzvészt 

Sikerült megfékezni az Athén közelében napok óta tomboló erdő- és bozóttüzeket, így az itt dolgozó tűzoltók egy részét átirányíthatják más görög tüzekhez, jelentette az AFP.

Újra a családdal nyaralnak a németek 

Hogyan alakul a legnagyobb német turisztikai célcsoport utazási magatartása a következő években – tették fel a kérdést turisztikai szakemberek a Fremdenverkehrswirtschaft német turisztikai szakmai lap által szervezet szakmai fórumon Frankfurtban, amelynek témája a családi üdülés volt.

Csalódtak az Internetben az utazni vágyók? 

Érdekes fordulatról számolt be a Fremdenverkehrswirtschaft, német utazási szaklap legutóbbi számában. Az amerikai Forrester piackutató intézet tanulánya szerint csökken az érdeklődés az online foglalások iránt.

Egyiptomi kézben a Steigenberger 

Az egyik vezető német hotellánc, az 1930-ban családi vállalkozásként indult Steigenberger tulajdonjoga gazdát cserélt.

Sikereket hozott az esti randevú és egri strandon 

A kedvező tapasztalatokat mérlegelve jövőre is rendeznek esti randevút az egri strandon. Az idei első ilyen kezdeményezés ugyanis sikereket hozott a nyári hetekben.

Elkészült a mátrai borkalauz 

Elkészült hazánk területileg legnagyobb borvidékének, a mátrainak a borturista kalauza.

Új bicikliút a Kiskunságban 

Múlt héten átadták a Bugac és Kiskunmajsa közötti kerékpárutat, amely 454 millió forintból, az Európai Unió támogatásával készült el.

13 000 új hotelszoba Londonban 

A 2012-es londoni olimpiára 12 százalékkal gyarapszik Nagy-Britannia fővárosának szállodai kapacitása.

Vidéken először Debrecenben debütált a Pocket Guide 

A 2008-as budapesti piaci bevezetése után augusztus 17-én már vidéken is hozzáférhető a Pocket Guide. A GPS-es interaktív útkönyvet a Tourinform irodában és hamarosan a szállodákban is bérbe vehetik a turisták a cívis városban.

Megjelentek a Neckermann első téli katalógusai 

Síajánlatok & Téli üdülések és Belföldi Ajánlatok címmel megjelentek  a Neckermann legújabb katalógusai.

Decemberben bezárnának közel kétezer kilométer vasutat 

1874 kilométeren tervezi megszüntetni a vasúti közlekedést a decemberben esedékes menetrendváltáskor az Antali Károly közlekedési kormánybiztos vezette csapat. A mellékvonalak nagyobbik felén állnának le a vonatok. Olyan városok maradnának teljesen vasút nélkül, mint Baja, Szarvas, Mezőhegyes, Makó, Battonya, Vésztő, Mohács, Komló, Nagyatád, Tab, Zirc, Szécsény, Gyöngyös.

Haladék az észak-alföldi TDM pályázatokra 

Az ÉAOP-2008-2.1.3 Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása c. pályázati konstrukcióval kapcsolatban a pályázásra jogosult TDM Szervezetek részéről felmerült jogos igényekre reagálva a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség meghosszabbította a jelentkezési határidőt.    

Megnyílt Egerszalók olcsó versenytársa 

Hivatalosan is megnyitották augusztus 19-én a demjéni termálfürdőt.

81 új szálloda nyitott tavaly hazánkban 

A magyar lakosság 2008-ban 70%-kal kevesebb többnapos szabadidős utazást tett Külföldre, a hazai kereskedelmi szálláshelyeken és a szállodákban viszont egyaránt 28%-kal nőtt a beváltott csekkek értéke az előző évhez képest  – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legújabb jelentéséből, amelyet a magyar turizmus 2008-as teljesítményéről készített.

Megépülhet az új pesti kongresszusi központ 

Kezdődhet a Syma kongresszusi központjának építése. A négyezer vendég befogadására alkalmas pesti épület terve ugyanis - több mint egy évvel a kérelem benyújtása után - megkapta az engedélyt.

Megújul a patinás gyomai szálloda 

Jövőre megújulva ünnepelheti századik születésnapját a gyomaendrődi Körös (Holler) Szálloda. Felújítására csaknem 45 millió forint pályázati támogatást nyertek.

A motorsportra épít a Tisza-tó 

Közép-Kelet Európa egyetlen ragacsolt gumizott pályáját adták át augusztus 21-én Kunmadarason a hétvégén megrendezett Dragbike Európa Bajnokságon.

Új csillagok Balatonfüreden 

Augusztus 20-án hivatalosan is átadták Balatonfüred reformkori városrészében az egy éve működő Anna Grand Hotel **** Wine and Vital szállodát.

Tovább szépül a  fürdőváros 

Balatonfüreden az állami ünnep előtti napon avatták fel hivatalosan a Balaton-part ékköve program második ütemének első négy projektelemét.

Több szék, kevesebb járat augusztusban 

A globális légipiac székkapacitásai csekély mértékben növekedtek augusztusban, amely egyébként az év első hónapja volt, amelyben növekedés történt – jelenti az OAG, a világ vezető légipiaci elemzője, amely havonta ad ki közleményeket a nemzetközi légipiacon rendelkezésre álló járat és székkapacitásokról.

A végzősöket még a válság is sújtja 

Az idegenforgalmi felsőoktatásban tapasztalható óriási túlkínálatnak köszönhetően nehéz helyeztbe kerülnek álláskereséskor a szállodaiparban elhelyezkedni kívánó végzősök.

Eseménymentes ünnepi hétvége 

Különösebb esemény nélkül zajlott az ünnepi hosszúhétvége Budapesten.

Ismét Várkerti Vigasságok Gyulán 

Augusztus 28-30. között idén is megrendezésre kerülnek a Gyulai Vár melletti rendezvényterületen a 2007-ben bemutatkozó Várkerti Vigasságok.

Guruláskor megsérült a Malév 583-as járatának szárnya 

Az állóhelyről történő gurulás megkezdésekor oszlopnak ütközött és megsérült a Malév Bukarestből Budapestre induló, délutáni 853-as járatának jobb szárnya.

Egy pályázó maradt a cseh légitársaságra 

A Kossuth Rádió értesülései szerint már csak egy pályázó maradt a cseh légitársaság megvételére, miután az Air-France-KLM páros is visszalépett.

2. Kaukázus Rali 

Idén is a Memento Parkból startol el a Kaukázus Rali mezőnye, hogy immár második alkalommal 17 napon és 6500 kilométeren keresztül áthaladjon a Balkán, Törökország és a Kaukázus 11 országának legszebb tájain.

Új vezetőség a Carlson Wagonlit Travelnél 

Augusztus 17-től a Carlson Wagonlit Travel Magyarországi Fióktelepe új vezetőséggel működik.

Titkolja a légszennyezési adatokat a Budapest Airport? 

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) szerkesztőségünknek eljuttatott közleménye szerint többszöri felszólításra, és az adatvédelmi biztos állásfoglalása ellenére sem hajlandó nyilvánosságra hozni a Budapest Airport (BA), mekkora légszennyezettségnek vannak kitéve az elavult berendezések miatt a földi kiszolgálásban dolgozók Ferihegyen.

Az önálló állami lét kérdőjelessé vált San Marinóban 

Gazdasági csapások és pénzügyi botrányok sora után az önálló lét is kérdésessé vált az – eddigi magas életszínvonalat főleg a pénzügyi szolgáltatásokból eredeztető – San Marino számára - tájékoztat a VG Online.

Ötödével kevesebb magyar idén az Adrián 

A Világgazdaság Online tudósítása szerint az év első hét hónapjában ötödével csökkent a Horvátországba látogató magyar turisták száma. Ez elsősorban a gazdasági válsággal hozható összefüggésbe – közölte egy Zágrábban rendezett háttérbeszélgetésen Branko Grgic, a horvát turisztikai tárca államtitkára.

Uniós pénzből épül az M3-as autópálya új szakasza 

Az elkészülő gyorsforgalmi út Nyíregyházát köti össze Vásárosnaménnyal.

Spanyol lovasbemutató a Budai Várban 

Nemes és szép hagyományt keltett életre a Borsó család, újra láthattuk az 1939-ben alapított Magyar Királyi Testőrség Spanyol Lovas Iskoláját a Budai Vár Oroszlános Udvarában.

Vadételek Asztala 

Az előző évek sikerére való tekintettel a VADEX Mezőföldi Zrt. ez év szeptember 5-én délelőtt 10.00 órai kezdettel újból megrendezi a III. Országos Vadgasztronómiai Fesztivált a Soponyai Fácánosi Erdőben található Ökoturisztikai Központjában.

Budapest, a Red Bull Air Race Monte Carloja 

A németországi Süddeutsche Zeitung mellékleteként 9 oldalas cikk jelent meg az energiaital gyártó augusztus 19-20. között megrendezésre kerülő budapesti futamáról a cég különféle eseményeiről havonta beszámoló magazinban.

Nem a demonstráció a cél 

"A célunk, hogy megvalósuljanak azok a fejlesztések, amelyek a kerékpárosok közlekedését lehetővé teszik" - foglalta össze László János a Magyar Kerékpárosklub (MK) elnöke a keddi, Margit-hídon tartott figyelemfelhívó demonstráció üzenetét.

Kitüntetések augusztus 20-a alkalmából 

Augusztus 20-a alkalmából az Önkormányzati Minisztérium államtitkára Jauernik István köztársasági elnöki kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket adott át augusztus 18-án 11 órakor az Önkormányzati Minisztérium színháztermében.

Oldalnézetből a 737-es 

Idén augusztus 20-án sem marad el a Duna fölötti parádés légibemutató.

Mányai Roland búcsút int az államigazgatásnak 

Néhány hét múlva, három év közigazgatási pálya után távozik posztjáról Mányai Roland, az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságának főosztályvezetője.

Világbajnoki fogadás a Parlamentben 

Augusztus 17-én Ujhelyi István a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára köszöntötte a világ legjobb gyorsasági pilótáit.

2009 decemberétől várja a látogatókat a szegedi Napfényfürdő 

A szegedi Belvárosi-híd újszegedi hídfőjénél található egykori Ligetfürdő helyén 2009 decemberétől várja vendégeit az új, kibővült fürdőszolgáltatási komplexum.

Augusztus első felére 5%-ra olvadt a forgalomcsökkenés a balatoni kempingekben  

A nyári szezon eddig eltelt időszakában 5%-kal csökkent a balatoni kempingekben töltött vendégéjszakák száma az elmúlt év forgalmához képest.

Bővülő szálláskapcitás a révfülöpi kempingben 

Tizenöt új mobilházzal bővítette a révfülöpi Napsugár Kemping szálláskapacitását az SCD Group. Az új létesítmények közül több, a tóparton fellelhető mobilházaktól eltérően magasabb komfortfokozattal rendelkező szálláshely. A beruházás összértéke meghaladta a 100 millió forintot.

Budapesti élménybeszámoló a svéd rádióban 

A svéd Utkik! műsor szerkesztői még alig hagyták el Budapestet a BTH Summer Adventure study tourja után, azonnal adásba ment a tanulmányúton szerzett élményeikről szóló tudósításuk, melyet a Danubius Astoria szállodában rögzítettek.

 Zuhanórepülésben a térség légicégei 

Együtt zuhantak a piaccal az első fél évben Közép-Európa klaszszikus üzleti modellben működő légitársaságai - tájékoztat a Világgazdaság Online.

Idegenforgalom Észak-Koreában 

Észak-Korea helyrállítja az országba irányuló dél-koreai idegenforgalmat. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!