Turizmus Online cikkei

Auer fesztivál Veszprémben
Számos ismert külföldi és hazai komolyzenei előadó részvételével nyolcadszor rendezik meg az Auer fesztivált Veszprémben augusztus 2-7. között..

Eladó a siófoki Jókai Villa Hotel
A siófoki villát 1897-ben Braun Dávid építette, az épületet a századfordulón Fekete Vilmos temesvári ügyvéd vásárolta meg. A villa nevéből is kiderül, hogy a siófoki szálláshelynek köze van Jókai Mór életéhez, hiszen 1903-ban ebben a hangulatos villában töltötte élete utolsó nyarát az akkori tulajdonos vendégeként.

Mostanában ne menjen Kisnémedinél az erdőbe!
Mert medvék tűntek fel a Pest megyei Kisnémedi közelében. A kóborló állatokra a település hivatalos közösségi oldalán hívták fel a lakosság figyelmét.

Erősödik a nyári Covid északi szomszédainknál
Erősödik a járvány nyári hulláma Csehországban. Az elmúlt hét nap alatt 14 710 új koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, mintegy 4500-zal többet, mint az előző héten.

Soha ennyien nem vágtak neki a Balaton-átúszásnak, mint idén
Igaz, volt, akit újra kellett éleszteni.

Érdemes keddenként jegyet váltani a Műcsarnokba
Keddenként 200 forintért látogathatók a Műcsarnok kiállításai a Kedden Kétszáz kezdeményezés keretében július 26-tól augusztus 16-ig, közölte az intézmény.

Különleges szakácskönyvet készíttetett a Budapest Airport
Az Így főz a világ című, formabontó úti- és szakácskönyvhöz különleges módon lehte hozzájutni.

A legnépszerűbb egyetemek között van a BGE
Több mint hatezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait ősszel. A turizmus-vendéglátás még mindig népszerű szak.

Már egymillió felett a Bahart utasszáma
Az idei, 176. hajózási szezonban július közepéig 1 millió utast szállítottak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) személyhajói és kompjai, tavaly ezt két héttel később érte el az idén is rekordforgalomra számító társaság.

Kisebb tűz volt egy hévízi szállodában
Nagy füsttel járó kisebb tűz volt péntek délután egy hévízi szállodában, csaknem 400 embernek kellett ideiglenesen elhagynia az épületkomplexumot.
Hónapról hónapra közelíti a járvány előtti forgalmat Ferihegy
Júniusban több mint 1,2 millióan fordultak meg a reptéren, ami a 2019-es utasforgalom 82 százalékát jelenti.
Új Airbus érkezett a Wizz flottájába
A légitársaságnak már 160 repülőgépet számlál a flottája. A repülőgéppark legújabb tagja a bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren áll szolgálatba.
Drónok napja Szolnokon
A RepTár Drone Day idén második alkalommal, augusztus 6-án kerül megrendezésre. Ez a nap a drónokról, a repülésről és az innovációról szól.
Nyitva a Kazinczy-kert Mórahalmon
Megújulva várja a látogatókat a Magyar Nyelv Múzeumát és a Kazinczy Ferenc Emlékcsarnokot is befogadó Kazinczy-kert Széphalmon.
Indul a Kőfeszt a Káli-medencében
Idén is megrendezik a Kőfesztet a Káli-medencében augusztus elején. Az ötnapos fesztiválon fellép többek közt Pál István Szalonna és Demjén Ferenc.
Cipruson ismét ott a világ egyetlen fekete flamingója
Hét éven belül immár ötödik alkalommal tűnt fel idén a dél-ciprusi mocsárvidéken egy fekete flamingó, a világ egyetlen ilyen ismert madara.
Kóser étteremmel gazdagodott Debrecen
Debrecen első kóser étterme, a Hamsza közel-keleti ízvilágú ételeihez számos országból érkeznek alapanyagok.
Hosszú idő után, de végre védjegyet kapott a scotch az USA-ban
Egymilliárd dolláros piacot védenének vele.
A királynő ékszereit lehet megcsodálni a Buckingham-palotábban
Uralkodásának platinajubileuma alkalmából nyílik kiállítás II. Erzsébet brit királynő ékszereiből a Buckingham-palotában.
Eddig három halott a spanyol bikafuttatások mérlege
Pamplonában csak sérültek voltak, de az elmúlt három napban három idősebb férfi is belehalt a bikafuttatásokon szerzett sérülésekbe.
Jó ha ezt tudja, mielőtt autóval indulna külföldi nyaralásra
Mivel a hőhullám miatt Európa szerte magas az ózonszint, ezért egyre több népszerű városban vezetnek be különféle környezetvédelmi célú behajtási korlátozásokat a régebbi járművekre.
Megújult az esztergomi bazilika előtti tér
Több száz milliót költöttek a közel 7 ezer négyzetméteres tér parkosítására, vonzóbbá tételére.
Indul az OperaFüred koncertsorozat
Az Anna-bálhoz kapcsolódva idén is megrendezik az OperaFüred koncertsorozatát: csütörtöktől szombatig Bizet, Offenbach, Erkel és Johann Strauss népszerű műveinek részleteivel várja a közönséget a Magyar Állami Operaház Balatonfüreden.
Balatoni programajánló a szállásfoglaló portáltól
Ingyenes hozzáférésű, interaktív online térképet készített a legnagyobb hazai szállásfoglaló portál.
Két új úti cél a Wizz Air Abu Dhabi kínálatában
Mostantól elérhető járataikkal a Maldív-szigetek idilli paradicsoma, valamint Kuvait, a légitársaság ötödik legfontosabb célállomása a Perzsa-öböl térségében.
Jön a Strandok Éjszakája
Kánikula idején, a lehető legjobbkor. Immár 13. alkalommal szervezik meg a vizes programot.
Fehér holló szállt a Várbeli Hilton tetejére
A Mátyás templom szomszédságában, Budapest legmagasabban fekvő ötcsillagos hoteljének tetején nyílt meg július 20-án a White Raven skybar & lounge - felülmúlhatatlan látványt kínálva a felszolgált koktélok és más hűsítők mellé.
A repülőtéri káoszok ellenére júliusban is útra kel a magyar
Csaknem megduplázódott Európában a törölt repülőjáratok száma nyáron a tavaszi hónapokhoz képest, a kiszámíthatatlanság ellenére mégis sokan választanak repülős nyaralást, derül ki a Kiwi.com adatai alapján.
Csomagok leadása az utazás előtt az EasyJet utasainál
A fapados légitársaság azt kéri utasaitól, hogy a repülés előtti napon adják le a csomagjaikat a reptereken.
Ivókutak és hosszabb nyitvatartás a strandoknál most Budapesten
Ivókutakkal, vízosztással, a járművek intenzív klimatizálásával és a strandok meghosszabbított nyitvatartásával segíti a budapestieket a fővárosi önkormányzat intézményei.
Szardínián nudista szállodákat és túraútvonalakat terveznek
Bővítené a nudista vendégeknek szóló attrakciókat a sziget: új strandokat is akarnak az eddigi három mellé.
Berobbant a koronavírus-járvány Mikronéziában is
A járványszerű terjedést eddig el tudta kerülni a térség a szigorú határellenőrzések és karanténkötelezettségek miatt. Ausztráliában is tarol az omikron.
Negyedmilliónál többen látták a Bosh-kiállítást a Szépművészetiben
A Menny és pokol között - Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállítás lett a múzeum történetének második leglátogatottabb kiállítása
Új értékesítési vezető a Zeina Hotels szállodaláncnál
Galambos Rita lett a Zeina Hotels szállodalánc új értékesítési igazgatója.
Most hamis bombafenyegetés miatt szervezett mentesítő járatot a Wizz Air
A légitársaság Budapestről induló mentesítő járatot szervez azon utasai számára, akik még szerdán továbbutaznának a krakkói II. János Pál Nemzetközi Repülőtérre.
Még a tengeren túlról is jönnek az európai régészek éves találkozójára
Több mint 60 országból mintegy 2100 régész érkezik Budapestre az Európai Régészek Szövetségének éves találkozójára augusztus végén.
Bombafenyegetés miatt landolt egy járat Ferihegyen
FRISSÍTVE Bombafenyegetés miatt a budapesti repülőtéren szakította meg útját a Wizz Air Bariból Krakkóba tartó járata, az utasok vészcsúszdán hagyták el a repülőgép fedélzetét, írta meg elsőként az airPortal.hu szakmai site.
Linz turizmusstratégiája bejött a turistáknak
Példa nélküli sikeres és eredményes első félévet zárt a felső-ausztriai Linz város turizmusa. Az atipikus, másoktól eltérő, néha provokatívan merész marketing stratégia és termékfejlesztési irány eredményesnek bizonyult, derült ki Prof. Georg Steiner, a Linz Tourismus ügyvezetőjének július 19-ei sajtótájékoztatójából.
Wizz Air-utasok londoni kálváriája
Hétfőn este vagy két tucat magyar szeretett volna hazarepülni az angliai Lutonból Budapestre, de a Wizz Air-járatuk indulási időpontját először többször halasztották, végül törölték, írta meg elsőként a Telex.
Itt a világ 50 legjobb étterme 2022-ben
A dán főváros gasztronómiája megint tarolt.
Az ideális munkavállalói élmény legfontosabb elemei
Miért megkerülhetetlen az élmény alapú stratégiai tervezés? Hogyan alakult át az irodákkal kapcsolatos gondolkodásmód? Hol kapcsolódik be a vállalati kultúra, és milyen jövője lehet a virtuális munkatereknek? A válaszokat a CBRE új stratégiai üzletágának vezetője, Horváth Dávid foglalja össze.
Szokatlan időpontban is látogatható a Szegedi Vadaspark
Késő esti programokkal várják most szombaton, illetve augusztus 26-án a látogatókat.
Szemesen Bujtor Filmfesztivál
A benevezett 147 alkotás közül 104 film került az idei Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába. A közönség ebből nyolcvan filmet nézhet meg augusztus 18-tól 21-ig Balatonszemesen, ahol az alkotókkal is találkozni lehet.
Mélyreható változások jönnek a világ élelmiszerfogyasztásában
Mutatjuk, hogy az OTP Bank agrárszakértői szerint milyen változások várhatóak a hazai fogyasztási szokásokban.
Megint lecserélik a prágai toronyóra kalendáriumának képeit
Kiderült, hogy nem az eredeti másolata került ki 2018-ban, ezért hamarosan új pályázatot hirdet a város a csere érdekében.
Jogorvoslatot vár a főváros a terek államosítása miatt
A Fővárosi Önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul a fővárostól elvett terek ügyében - közölte a főpolgármester kedden a Facebook-oldalán.
Megdőlt a melegrekord, erdőtüzek is pusztítanak Nagy-Britanniában
Olvad a kifutópálya Londonban, erdőtüzek a város mellett, hamarabb zár a British Múzeum, áramszünetek Yorkshire-ben.
Amikor a szállodaipar és a virtualitás találkozik
Ázsiában nyíltak meg az első olyan hotelek, amelyekebn nemcsak a vendég, de a virtuális énje is megszállhat.