Nébih: ne hozzon sertésből készült húskészítményt Horvátországból!

Horvátországi járványra figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Mint ezzel kapcsolatos közleményükben kifejtik, Horvátország június 23-án jelentette először az EU tagországoknak, hogy házisertés-állományban is igazolták az afrikai sertéspests (ASP) vírus jelenlétét, majd rövid idő alatt több mint 150 kitörést regisztráltak. A járvány nagyrészt az ország Szerbiával és Bosznia-Hercegovinával határos megyéit érinti, de vaddisznókból már az ország nyugati megyéiben is kimutatták a betegséget.

 

A betegség Horvátországból történő továbbterjedésének megakadályozása elsősorban a horvát hatóságok feladata, az általuk elrendelt intézkedéseket minden nyaralónak, utazónak be kell tartania. A magyar állategészségügyi hatóság megerősíti járványvédelmi intézkedéseit, hogy minimalizálja a vírus behurcolásának kockázatát - írják a közleményben.
Ismertetik, hogy a betegséget okozó vírus a vaddisznók és a sertések körében terjed, az emberre nem veszélyes. Fontos azonban, hogy sertésből készült húskészítményekkel, azokat tartalmazó élelmiszerekkel könnyen továbbadható a fertőzés az erre fogékony fajoknak.
A Nébih arra kéri az utazókat, hogy sertés eredetű húskészítményt ne hozzanak haza Magyarországra, és kiemelten ügyeljenek arra, hogy az élelmiszerhulladékot kizárólag a vadállománytól védett, megfelelően kialakított hulladékgyűjtőkbe dobják ki.
    

Forrás: MTI / Nébih


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.