Félévértékelő a Budapest Airportnál

2023-ban a június már zsinórban a negyedik hónap volt, amikor a repülőtér forgalma meghaladta az egymillió főt, január és június között pedig összesen 6 683 524 utast kezeltek a repülőtéren.

Minden szempontból erős volt 2023 elő féléve a Budapest Airportnál: az elmúlt 4,5 év több mint százmilliárd forint értékű fejlesztés-sorozatát és a repülőtéri ökoszisztéma kiemelkedő színvonalú munkáját számos, az utasok véleménye és a repülőtéri szakma értékelése alapján odaítélt elismerés igazolta vissza.

Emellett díjat nyert a Budapest Airport PR tevékenysége, légitársasági marketingje és éves partneri rendezvénye, a repülőtér biztonságáról pedig nemzetközi minősítés is tanúskodik. Mindeközben az utasforgalom stabilan ível felfelé, az éves utasszám meghaladhatja az előzetes várakozásokat.

Mérlegen az első félév: emelkedő utasforgalom mellett díjeső a Budapest Airportnál

2023-ban a június már zsinórban a negyedik hónap volt, amikor a repülőtér forgalma meghaladta az egymillió főt, január és június között pedig összesen 6 683 524 utast kezeltek a repülőtéren, 26,6 százalékkal többet, mint 2022. azonos időszakában, és többet, mint 2021-ben egész évben. Az eddig mért teljes éves utasszám így már csak 9,4%-kal marad el a 2019-es rekordévben regisztrált adattól, túlszárnyalva a korábbi várakozásokat.

Az év eleji átmeneti globális lassulás után a cargo tavasztól újra növekedésnek indult, így a Budapest Airporton megforduló árumennyiség az első félévben 91 452 tonna volt, vagyis az éves 200 000 tonnás álomhatár elérése elérhetőnek tűnik a közeli jövőben. Ezzel párhuzamosan az elmúlt évek százmilliárdos fejlesztés-sorozatának köszönhetően az idei év első felében számos elismerésben részesült a Budapest Airport és a teljes repülőtéri közösség.

A kiemelkedő szolgáltatásokat és utasélményt méltató elismerések mellett díjat nyert az utasszám-növekedés motorját jelentő járatfejlesztési csapat légitársasági marketing tevékenysége, egy, a vállalat reputációját erősítő nagyszabású PR kampány, a rendezvényes szakma pedig többszörösen kitüntette a Budapest Airport Éves Díjátadó Gáláját. Európa és a régió legjobb repülőtere Március elején hatalmas, soha korábban nem látott elismeréssel gazdagodott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Budapest Airport.

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) a budapesti légikikötőnek ítélte oda a legjobb európai repülőtér díjat a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolító repülőterek közül. Az ACI a felmérés során 30 teljesítménymutató alapján közel 400 nemzetközi repülőtér szolgáltatásainak minőségét vizsgálja, és a fejlesztések legfontosabb célközönségét, az utasokat személyesen kérdezi a teljes utasfolyamatról.Az eredmény így komplex képet nyújt az érkező és induló utasok tapasztalatairól, a belépéstől kezdve az ott töltött időn át egészen a beszállásig.

A következő díjat március közepén vehette át a Budapest Airport, amellyel egyben jubileumot is ünnepelhetett a repülőtéri közösség: a budapesti légikikötő egymás után tizedszer nyerte el a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét. A díj szintén az utasok véleményén alapul: a World Airport Survey kérdőívet a nyolchónapos felmérési időszak alatt több mint százféle nemzetiségű személy tölti ki. A megkérdezettek – az ACI által készített felméréshez hasonlóan - az utazási élményt és a repülőtéri szolgáltatásokat értékelik.

Az utasok után a Skytrax nemzetközi légiközlekedési kutatási szervezet auditorai is megvizsgálták a repülőtéri szolgáltatásokat és folyamatokat, és a szervezet a háromnapos audit eredményeképp négycsillagosra emelte a légikikötő minősítését. A szállodák rangsorolásához hasonlóan a független szakértők ebben az esetben is az 1 és 5 csillagos szint közötti rangsorolást végezték el, csak épp repülőterekre szabva: a minősítési folyamat során több mint 500 teljesítménymutató alapján elemeztek minden olyan területet, amellyel az utasok találkozhatnak. Ez azt jelenti, hogy az idei számos rangos elismerés után Magyarország kapuja többek között olyan repülőterekkel került egy súlycsoportba az utazási élmény terén, mint a londoni Heathrow, az amszterdami Schiphol, illetve a barcelonai és a bécsi légikikötő.

Mindemellett a vállalat cargo tevékenységét is folyamatosan elismeri a szakma: miután tavaly a Budapest Airport elnyerte az Air Cargo News Awards „Az év cargo repülőtere” díját, idén is döntőbe került olyan rangos versenytársakkal, mint Szöul, Hong Kong, Szingapúr és Liége. Biztonságos légikikötő Áprilisban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kontinens légikikötői közül elsőként megszerezte a nemzetközi WELL Health-Safety Rating minősítést, amely igazolja, hogy a szakemberek minden szükséges lépést megtesznek annak érdekében, hogy az utasok és a személyzet biztonságát és egészségét garantálják. A minősítési folyamat során független szakértők öt fókuszterületet vizsgáltak az utasterminálokon: tisztaság, vészhelyzeti készültség, egészségügy, levegő- és vízminőség, érdekelt felek bevonása.

Kiemelkedő kampánytevékenység és magas színvonalú rendezvények

A Budapest Airport hagyománynak számító Éves Díjátadó Gálája rendszerint nagy érdeklődésre tart számot a vállalat partnereinek körében. A rendezvény már második alkalommal nyerte el az UNICEO élő kommunikációs megoldásokat szemléző díját a 150 fő feletti B2B rendezvények kategóriájában, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége pedig az Év event design kivitelezése díjjal illette a Progressive Reklámügynökség és a Budapest Airport együttműködésében megvalósuló rendezvényt.

A Budapest Airport és a MediaFactory közös produkciója, a Szállj Munkába! – Sztárok a reptéren elnyerte a szakma legnagyobb elismeréseit, a nemzetközi PR Oscar-díjként is emlegetett IPRA aranyérmét, a CMA content marketing díját a márkacéllal készült tévéműsorok kategóriájában, valamint az Arany Penge díj Bronz Penge elismerését PR megoldások kategóriában. A szórakoztató-ismeretterjesztő sorozat az év elején futott a TV2 műsorán azzal a céllal, hogy bemutassa a repülőtéren megtalálható színes és változatos munkaköröket, és az összetett, szakértelmet igénylő feladatokat. A Szállj munkába! kimagasló nézettséget ért el, hatására pedig sokan jelentkeztek munkára a repülőtéren. A díjnyertes első évad sikerére való tekintettel a Budapest Airport és a MediaFactory megkezdte a második évad forgatását, amely új sztárszereplőkkel és még izgalmasabb kihívásokkal tér vissza ősszel a képernyőkre.

A lengyelországi Lódzban megrendezett Routes Europe Marketing Awards díjátadón a légitársaságok szavazata alapján a Budapest Airport elnyerte a 4-20 milliós utasforgalmat bonyolító repülőterek kategóriájának legjobb légitársasági marketingje díját. A zsűrire nemcsak a vállalat B2B marketingtevékenysége gyakorolt jelentős hatást, hanem az elmúlt évben elért utasszám-növekedés is azzal, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére a repülőtér utasforgalma tavaly ismét meghaladta a 12 millió főt, vagyis a világjárvány előtti forgalom 75%-át.Ez célállomások tekintetében tavaly 13 útvonal elindítását vagy visszatérését jelentette, amely szám az idei évre 23-ra emelkedett. A kiemelkedő marketingtevékenységnek köszönhetően a 2023-as nyári szezonban összesen 121 célállomás érhető el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

„Büszke vagyok a repülőtéri közösségre, hiszen ezek a díjak mind a közös munka eredményéről szólnak, arról az elhivatottságól, energiáról és szakmai tudásról, amelyet minden nap beleteszünk a repülőtér működtetésébe. A napokban megkapott utaselégedettségi felmérések azt mutatják, hogy az utasok érzékelik a folyamatos fejlesztések eredményét, látják és örömmel használják a bővülő szolgáltatásokat - hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: - Ezt a minőségi színvonalat szeretnénk a jövőben is fenntartani, és a növekvő utasszámhoz igazított kapacitásbővítéssel utasaink elégedettségét megőrizni.”

Forrás: Budapest Airport


Már megnézhető a Turkish Airlines reklámja José Mourinhóval

Már megnézhető a Turkish Airlines reklámja José Mourinhóval 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.