Távozik Oroszországból a Zewa

A piacfeladás nem lesz jelentős hatással a svéd óriás életére, amely több, mint 150 országban van jelen a világon, de mégis sajnálják, hogy az orosz háborús politika erre a lépésre kényszerítette őket.

A svéd Essity higiéniai és egészségügyi vállalat (A ZEWA Softis termékek gazdája) mintegy 1,2 milliárd svéd koronás vételáron készpénz- és adósságmentesen fejezte be oroszországi tevékenységét.

A világszerte közismert Zewa márkanév elsősorban toalettpapírt, Libresse betéteket és Libero pelenkákat takar. A cég tavalyi oroszországi vesztesége a különadók és a fogyasztáscsökkenés miatt 157 millió dollárt tett ki, ami globális árbevételük 2%-a.

Az oroszországi szekciót Igor Shilov vállalkozó New Technologie nevű cégének adták el. A vállalat közleménye szerint „már az Ukrajna elleni háború kezdetétől arra koncentráltunk, hogy elhagyjuk Oroszországot. Egy hosszú és kínos folyamat után fejezzük most be üzletünk eladását” – mondta az Essity elnök-vezérigazgatója, Magnus Groth.

A svéd multicég 1994-ben jelentkezett be Oroszországba, ahol három üzemet hozott létre. Egyet a leningrádi régióban és kettőt Tulában, ahol a háború előtt 1300 ember dolgozott. A telephelyek 70 különböző higiéniai és testápoló terméket gyártottak. (A tulai körzet jelenleg az orosz hadsereg felvonulási területe az ukrán front közelében.)

Az Essity távozása nem marad következmények nélkül” – figyelmeztet Olga Szumisevszkaja, a svédek egyik leányvállalatának tulajdonosa. Adatai szerint a Zewa toalettpapír az orosz higiéniai piac egyharmadát köti le, és ugyanez a helyzet a papírtörlőkkel és zsebkendőkkel.

Elolvasom a teljes cikket >>

Forrás: Euronews


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.