Változnak az utazási szokások, felértékelődnek a közép-európai úti célok

Sőt, változnak a nyaralások helyszínei is. Az elviselhetetlen, tartós hőség és az egyre gyakoribb erdőtüzek miatt a nyaralni indulók kénytelenek lemondani Európa délebbi felén fekvő, eddig közkedvelt úti céljaikról, és inkább a veszélytelenebb közép-európai célpontok felé indulnak.

Szardínián néhány napja 48 Celsius-fokot mutatott a hőmérő, ami új melegrekordot jelentett Európában. Spanyolországban 47, Görögországban pedig sorozatosan 40 fokot mértek. Vajon ezek a jelentős hőhullámok drámai hatással lesznek Európa mediterrán térségének turizmusára? Erre a kérdésre keresi a válaszokat az euronews.com riportja.

 

Jean-Pierre Mas, az utazási irodákat tömörítő szervezet elnöke szerint nem lesz drámai csökkenés, azonban tény, hogy fokozatos változás várható. "Egyrészt a franciák, akik idén nyáron nagyon szenvedtek a hőségtől, próbálnak majd kevésbé forró úti célokat keresni, vagyis kevésbé a dél, inkább észak felé fordulni, legyen szó akár Észak-Franciaországról, akár Európa északi feléről, ahol júliusban és augusztusban nem lesz meleg. Az olyan országok turisztikai szakembereinek pedig, mint Spanyolország, Görögország és Tunézia, alkalmazkodniuk kell ahhoz, hogy július vagy augusztus kevésbé lesz forgalmas, júniusra, szeptemberre tevődik majd át a csúcsszezon".

Az európaiak nagy részének utazási szokásai fokozatosan változnak

Olivier Ponti, az  Insights - ForwardKeys alelnöke szerint a jelenlegi események elsősorban a last minute foglalásokra lesznek hatással - ezek a foglalások kisebb felét adják. "Természetesen a legsúlyosabban érintett helyeken, mint Rodosz vagy Szicília, a helyzet nehezebb lesz, mert ezeken a helyeken van néhány masszív lemondási hullám, egyszerűen azért, mert a jelenlegi körülmények között nem lehet ott kellemesen nyaralni", magyarázta. De az elemzők szerint az utazók nem fogják hirtelen és drasztikusan kihúzni a legforróbb országokat a listájukról.

Hozzánk is többen jöhetnek a klímaváltozás miatt

Miguel Sanz, az Európai Utazási Bizottság elnöke szerint a 2024-re vonatkozó előrejelzés szerint a nyári szezonban az utazás továbbra is nagyon erős lesz, főleg a klasszikus vagy a kedvenc úti célok esetében. "Mindazonáltal azt látjuk, hogy a nyaralási, az utazási tendencia is ezekre az úti célokra fókuszál. És azt is, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a kevésbé látogatott úti célok iránt, mint például Bulgária, a Cseh Köztársaság és más, Európa belsejében található, közép-európai országok irányába".

Forrás: Euronews


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.