Turizmus Online cikkei
Új szálláshely a magyar zsidó örökség zarándokútvonalán
Átadták a Magyar zsidó örökség útja Kelet-Magyarországon című zarándokút sátoraljaújhelyi szállását - tájékoztatta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerdán az MTI-t.

Másodszor is Event Touch a MaReSz szervezésében
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének első seregszemléjére 2019-ben került sor, március 8-án pedig másodszor is megtartották a konferenciát és a hozzá kapcsolódó beszállítói kiállítást a Hungexpo új kongresszusi épületében.

Jelentős változás a Michelin égboltján
FRISSÍTVE Egy új, elsősorban a megjelenést érintő fontos információt osztott meg velünk Bősze Ákos, a METRO Horeca üzeltfejlesztési vezetője arról, milyen változás várható idén a Michelin házatáján.

Válságkezelés és újraépítkezés a turizmusban
A koronavírus-járvány a legsúlyosabb csapást kétségkívül a turizmusra mérte, amely mostanra az újraépítkezés és felívelés szakaszába léphetett. Ahogy fokozatosan javult a helyzet, úgy változott az is, milyen eszközökkel lehet segíteni az ágazat szereplőit, leghatékonyabban fellépni a károk enyhítése és a sikeres újraindulás érdekében.

Bátrabban készülnek az utasok a nyári szezonra
Hosszú idő óta nem látott növekedést jelentkezett a téli hónapokban a repülőjegy-foglalások terén. Egyre enyhébbek az utazási korlátozások, a megfelelő oltások megléte esetén a legtöbb ország már engedélyezi a beutazást, és a légitársaságok egymás után jelentik be új járatok indítását a tavaszi és nyári szezonra. Mindezek hatására nemcsak a közeli dátumokra indultak be a foglalások, hanem már a nyári időszakra is megnőtt a kereslet – derül ki a repjegy.hu szerkesztőségünkhöz eljuttatott elemzéséből, amelyben az elmúlt három hónap forgalmának alakulását vizsgálták.

Új vezetéssel és tulajdonosi háttérrel folytatja a Bónusz Brigád
Biztonságos pénzügyi modellel, a működési költségek jelentős lefaragásával, új ügyvezetéssel, új tulajdonosi körrel folytatja tevékenységét az idén 12 éves, közösségi vásárlási oldalt működtető Bónusz Brigád - közölte a mintegy félmillió felhasználóval rendelkező társaság.

Hungexpo: 27 ezren látogattak ki az Utazás 2022 kiállításra
Sikeres hetet zárt a Hungexpo: március 3-6. között 27 ezren látogattak ki a 44. Utazás és a 30. Budapest Boat Show kiállításra a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba.

Exkluzív album és filmek a Magyar Nemzeti Parkokról
Magyarország nemzeti parkjairól dokumentumfilm és imázsfilm készült, valamint a parkokat bemutató exkluzív album született.

Költözik a magyar konzulátus Londonban
Az edinburghi magyar külképviselet pedig főkonzulátussá bővül.

Felavatták a megújult Stimecz-házat Felsőtárkányban
Reneszánszát éli a bárki számára elérhető turizmus Magyarországon - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős államtitkára a Heves megyei Felsőtárkányban, a megújult Stimecz-ház keddi átadásán.
Romániában szerdától véget érnek a járványügyi korlátozások
Romániában kedden éjfélkor lejár a koronavírus-járvány miatt két éve bevezetett és havonta meghosszabbított egészségügyi veszélyhelyzet, így véget érnek a járványügyi korlátozások, amelyekre a veszélyhelyzet teremtett jogalapot.
Befogadóközpont lesz a debreceni Dorkász-kemping
Befogadóközpontként működtetik a következő hónapokban a debreceni Dorkász-kempinget - közölte a létesítményt működtető alapítvány az MTI-vel.
A Coca-Cola is kivonul egyelőre az orosz piacról
A Coca-Cola is csatlakozott azokhoz a vállalatokhoz, amelyek a háború és az azt kirobbantó orosz agresszió elleni tiltakozásul felhagynak az oroszországi működésükkel.
A molekuláris italnyomtatóval szinte bármilyen ital elkészíthető
Egy Cana nevű cég bemutatta a bolygó első „molekuláris italnyomtatóját". A cég nyilatkozata szerint a gép egyetlen ízesítőpatron használatával több ezer különféle italt, méghozzá például gyümölcsleveket, üdítőket, jeges kávét, sportitalokat, bort és koktélokat tud kikeverni.
Uniós oltalom a homokháti őszibarack pálinkának
79-re emelkedett az uniós oltalom alatt álló földrajzi árujelzők száma: 28 élelmiszer, 38 bor és 13 pálinka elnevezése védett az EU területén.
A háború egyik nagy vesztese a vodka
Számos lánc döntött már úgy, leveszi a polcról az orosz árukat vagy nem rendelnek többet, így tiltakoznak Ukrajna lerohanása ellen. Az új ellenség most a vodka, még akkor is, ha nem Oroszországból érkezik.
Hogyan lehet szexibb a rendezvényszakma?
A rendezvénypiacot jellemző munkaerőpiaci kérdéseknek is szenteltek egy kerekasztal-beszélgetést az Event Touch-on. Jól jön minden szorgos kéz: a diákok és a harmadik országbeliek egyaránt.
Így terveznek idén a cégek a rendezvényeikkel
A corporate szektor rendezvényes perspektíváiról is szó esett a MaReSz csütörtöki szakmai konferenciáján, a második Event Touch-on.
Ezek ma a trendek a catering üzletágban
A rendezvénygasztronómia kihívásairól, fejlődési irányairól Semsei Rudolf, a Budapest Party Service és a Vakvarjú éttermek tulajdonosa beszélt részletesen az Event Touch-on.
Jótékonysági licit óriástobozokra
A Down-szindróma világnapja alkalmából két impozáns méretű, az Arborétum óriástobozú fenyőjéről szüretelt tobozt ajánl fel jótékonysági árverésre a Folly Arborétum és Borászat.
Brutális drágulás várható a sütemények frontján
Nem édesszájúak előnyben. Visszatér a hagyományos sütemények kora.
Romániai hotel bálterméből menedékhely
Menekültszállás lett egy négycsillagos hotel bálterméből Romániában.
McDonald's étteremnyitás
Zalaegerszegen nyitotta meg 99. magyarországi éttermét a McDonald's, amelynek jelenleg további hat településen épülnek új egységei.
Nyitva a Bükki Csillagda
Keddtől látogatható a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb attrakciója, a Bükki Csillagda csillagászati és természetismereti látogatóközpont, ahol többek között planetárium, interaktív kiállítás, naptávcső és VR-küldetések is várják a látogatókat.
Kétezer eurót kapnak, akik idén Lazióban esküsznek
Kétezer eurót (740 ezer forintot) kapnak azok a jegyesek, akik idén Róma tartományában, Lazióban házsasodnak össze.
Tart az árverés a parádfürdői Károlyi-kastélyra
Az Ybl Miklós tervei alapján átépített, jelenleg állami tulajdonú, Alsó-kastélyként is emlegetett épület már jó ideje üres, állaga folyamatosan romlik. Március 7-én kezdődött a licit.
Hétvégén elindul a gemenci erdei vasút
Március 12-től ismét közlekedik az erdei vasút a gemenci erdőben, és kinyitnak a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ kiállításai - közölte a Gemenc Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Akcióba hív a HotelHero az ukrán menekültekért
Az MSZÉSZ CSR szekciója és a HotelHero közös jótékonysági akcióba kezd március 9-től kezdődően 5 napon keresztül.
Ezek ma Európa igazán gyermekbarát úti céljai
Egy kutatás alapján Prága ma az ideális úti cél a kontinensen a gyerekekkel való utazáshoz, ami az attrakciók számát illeti. Budapest az olcsó közlekedéssel tűnik ki a mezőnyből.
Hiánypótló úti könyv a Tisza-tóról
Néhány év alatt a Tisza-tó a hazai aktív turizmus egyik legfelkapottabb úticéljává vált. Pár év alatt ötszörösére növekedett a kerékpárosok száma, 2021-ben pedig már 150 ezer bringás tekert át a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpáros hidakon. Utoljára több mint 10 évvel ezelőtt jelent meg átfogó útikönyv a Tisza-tóról és környékéről, így indokolttá vált, hogy új útikönyv szolgálja ki a megnövekedett számú és igényű turisták tömegeit.
Friss koncepcióval és új névvel nyitott újra ez az esztergomi étterem
Az esztergomi Bistro42 neve mindenkinek ismerősen cseng, aki otthonosan mozog a hazai gasztro-világban. A 42 Restaurant and Bar néven újranyitott étterem megújult koncepció mentén, alapjaiban átalakított különleges enteriőrrel és nagyvilági szemlélettel várja a vendégeket, kliséktől és besorolásoktól mentesen - tájékoztatta lapunkat az étterem.
Miként látogathatók most az USA természeti helyszínei?
A témáról tart webináriumot tájékoztató céllal az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége és a Discover America Magyarország az Amerikai Nemzeti Parkok Szolgálatával közösen.
120 éves a halasi csipke
Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt.
600 hektárnyi terület égett le a Kis-Balatonnál
Hétfő hajnalra eloltották azt a tüzet, amely Sármellék külterületén, a 76-os főút közelében, a Kis-Balaton térségében keletkezett még vasárnap kora délután - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Michelin csillagok és Bib Gourmand elismerések Máltán
Február végén jelent meg a legfrissebb Malta Michelin Guide. 5 étterem lett idén is egy Michelin csillagos, 4 kapott Bib Gourmand elismerést és további 22 máltai és gozoi étterem került a rangos válogatásba - tájékoztatta lapunkat a Máltai Idegenforgalmi Hivatal.
A tésztanagyhatalom olaszokat alapanyaghiány fenyegeti
Bezárás fenyegeti az olaszországi pékségeket a korábban Ukrajnából és Oroszországból érkezett búzaszállítmányok megakadása miatt a La Repubblica napilap vasárnapi beszámolója szerint, amely a kenyér és a tészta 30 százalékos drágulását várja.
Így tennék lakájosabbá a sivatagot
Szaúd-arábiai tudósok kifejlesztettek egy hibrid rendszert, amellyel egyszerre lehet áramot és ivóvizet termelni.
Életmódközpontot nyitott a Szentkirályi tulajdonosa
A modern városi látványosságokat és a természetközeliséget ötvöző BudaPart városnegyed központjában nyitotta meg kapuit az első Vízangyal Health & Beauty Center.
A következő cégek függesztik fel oroszországi működésüket
A cégek is elmondták véleményüket az oroszok által indított háborúról: kivonulással, szolgáltatások leállításával jelzik, hogy nem értenek egyet az agresszióval.
Léghajós demonstráció Ukrajnáért
A ballonokkal a tervek szerint átrepültek volna a vilnius-i orosz nagykövetség felett is, azonban a szél elfújta őket.
Az Aeroflot törli nemzetközi járatait
Csak Fehéroroszországba repülnek majd a gépei - írja a hvg.hu.
Higgadtság és zavartalan forgalom Ferihegyen
Zavartalanul zajlik a forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a felfüggesztett ukrajnai és orosz járatok kivételével minden célállomásra a menetrendnek megfelelően közlekednek a légijáratok. A Budapest Airport az Ukrajnából szervezett módon, csoportosan érkező menekülteket – a Repülőtéri Rendőri Igazgatósággal és a nagykövetségekkel szoros együttműködésben - az 1. Terminálon helyezi el, innen indulnak az őket elszállító menekítő járatok is - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.
A beutazási korlátozásokat feloldják Magyarországon
Ahogyan azt a kormány már bejelentette, a járvány ötödik hullámának visszahúzódásával kivezetik a még hatályban lévő járványügyi korlátozásokat - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel.
A csacsa, a hacsapuri meg a csurcsela
A posztszovjet köztársaságot eddig többnyire Moszkván keresztül lehetett megközelíteni, ahová most a repülés nem ajánlott. Mégsem mondta le részvételét Grúzia – maradjunk most a hagyományos magyar elnevezésnél – a Hungexpo-n március 3-án nyílt Utazás kiállításon. Idén az ország egyik legszebb régióját, az Ajara autonóm köztársaságot helyezik előtérbe a Budapestre érkezett szakemberek.
Ismét nyitva a Liszt Ferenc repülőtér 1-es terminálja
Tíz év után az orosz-ukrán háború miatt nyitották meg újra. A Ferihegyre egymás után érkező buszok menekülteket szállítanak ide, akik erről a terminálból repülnek tovább.
Kivonul az orosz piacról az Air Baltic
A rigai légitársaság vezetője a közösségi médiában jelentette be, hogy az orosz járatokat nem újítják fel, és határozatlan időre kivonulnak Oroszországból.
Nő az útlemondások száma az USA-ból
Az amerikai utazásszervezői irodák ügyfelei intenzíven érdeklődnek arról, hogy Oroszország Ukrajna elleni inváziója hatással lesz-e az Európa más részeire történő utakra. Az amerikai utazni vágyók többsége jelenleg még nyugodt, de megnőtt a lemondások száma is - írja a Travel Weekly cikke alapján a Roadster.
Debütál a lakossági mentőmellény szolgáltatás a Balatonnál
A VMSZ ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon, kikötőkben, melyeket egy messziről is jól látható mentőmellény állványon helyeznek el. Az első mentőmellényállványt, amelyet Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon állítanak fel, a Budapest Boat Shown mutatták be.