Folytatódik a zajvédelmi program a reptér környékén

A program célja, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében élők zajterhelése csökkenjen, az ingatlanok lakó- és pihenőhelyiségeiben található nyílászáróinak utólagos szigetelése vagy cseréje, illetve a hálószobákba ingyenesen kérhető szellőztetőberendezés telepítése által. 

Három évre elosztva mintegy 1,2 milliárd forint összegben, minden idők legnagyobb és legtöbb zajcsökkentő megoldást nyújtó lakossági zajvédelmi programját indították el tavaly szeptemberben. A március 1-jén induló második ütemben a X., XVII. és a XVIII. kerület, valamint Vecsés és Üllő újabb területeinek ingatlantulajdonosai élhetnek az ingyenes vagy költségmegosztásos lehetőséggel. 

 

A Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány a repülőtér-üzemeltető támogatásával 2022 szeptemberében indította el kibővített, minden idők legnagyobb lakossági zajvédelmi programját, amelynek első üteme 2023. február végén lezárult. Az első fázisban az ingatlantulajdonosok átlagosan 20 százaléka élt a felkínált lehetőségekkel. Mivel az első ütem azokon a területeken zajlott, ahol már korábban is elérhető volt a program (bár ezúttal kibővített szolgáltatásokat lehetett igénybe venni), így várhatóan a második, harmadik és negyedük ütemben sokkal magasabb lesz a programra jelentkezők aránya, hiszen ezek az ingatlantulajdonosok most először vehetnek részt a programban.

Vagyis a második ütemtől kezdve a X., XVII. és a XVIII. kerület, illetve Vecsés és Üllő újabb területeinek ingatlantulajdonosai élhetnek az ingyenes, pótlólagos ablakszigetelés vagy ablakcsere, redőnytok-szigetelés, szellőztető berendezés telepítés és a költségmegosztással kérhető ablakcsere lehetőségével.

Az érintett lakóingatlanok tulajdonosait a Budapest Airport postai úton, levélben is tájékoztatta a program részleteiről és a jelentkezés menetéről, de a zajvedelem.bud.hu címen is lehetőség van információt szerezni a részletekről. 

Forrás: Budapest Airport


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.