Turizmus Online cikkei

Látványos köztéri kommunikációs kampányt indít a NAK
Óriásplakát- és city light-kampányt indít augusztus 1-ével a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Itthonról Otthonra” nevű programjával kapcsolatban. A köztéri kampány jól kapcsolódik abba a törekvésbe, hogy egész évben edukációs jelleggel olyan látásmód-formáló üzeneteket juttasson el szórakoztató formában a fogyasztókhoz, amelyek segítik a hazai termékekbe vetett bizalom erősítését.

Fertőző magyar ivóvízre figyelmeztetik az amerikai turistákat
Az amerikai járványügyi hivatal arra figyelmezteti a Magyarországra utazókat, hogy csak gyárilag lezárt palackban vagy dobozban lévő italt fogyasszanak. A tájékoztatás szerint a víz csak akkor biztonságos, ha felforralták vagy vegyileg kezelték, sőt, óva intenek a jégkockától is, ha nem palackozott vagy fertőtlenített vízből készült.

Megújul Dunaföldvár
Jelentős forrásokat nyert a város önkormányzata TOP-keretből, így rövidesen elkezdődhet a piac felújítása, egy vízelvezetési program és a Duna-part fejlesztése.
Babakocsival ne menj étterembe!
Kitiltotta luxusétterméből a babakocsikat a sztárséf, Jamie Oliver. A Magyarországon is étteremmel rendelkező szakács Fifteen nevű, londoni étterméből tiltotta ki a babakocsikat, adta hírül a Pénzcentrum a shared.com cikke nyomán.

Az egzotikus országok vonzzák a legjobban a fiatalokat
A nyaralási szezonban a Klikkmánia keresőmarketing ügynökség és az STA Travel utazási iroda közös kutatásában a 18 és 24 év közötti fiatalok utazási szokásait vizsgálta meg internetes kereséseik alapján.

Függőhíd épülhet Sátoraljaújhelyen
A 345 méter magas Szár-hegy és a 360 méter magas Várhegy közé 700 méteres hidat terveznek, melyen kilátóhelyeket is kialakítanak.

Lezárják az autóforgalom elől a Városligetet
Hétvégente lezárják az autóforgalom elől a Városligetet átszelő Kós Károly sétányt szeptember elejéig, az augusztus 20-i hétvége kivételével - közölte a Budapest Közút Zrt. szerdán az MTI-vel.

Soha nem volt még ilyen korán a túlfogyasztás világnapja!
Idén az eddigi legkorábbi dátumra, augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás világnapja, vagyis az emberiség alig több mint hét hónap alatt elhasználta a Föld egy évre elegendő erőforrásait.

Fürdőszövetség: számos fürdő rekordbevételt érhet el idén
Ha az időjárás egész augusztusban hasonlóan forró marad, számos fürdő rekord vendégszámot és bevételt érhet el idén - közölte a magyar Fürdőszövetség.

Alkalmi rendezvényeken is kötelező a számla- és nyugtaadás
A nyári időszakban sok kereskedő és vendéglős kitelepül alkalmi rendezvényekre, sőt vannak, akik kifejezetten csak ilyen keretek között működnek, értékesítenek. A számla- vagy nyugtaadás az alkalmi rendezvényeken is kötelező, az pedig, hogy kell-e online pénztárgépet használni, a tevékenység statisztikai besorolásától függ - hívta fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján.
Brüsszel - egy magyar szemével
Milyenek az árak? Milyen a közlekedés? Milyenek az emberek Brüsszelben? Mire számíthat, ha a belga fővárosba utazik? Szénási Pál Mátyás, A Vértes Agorája közösségfejlesztésért és tehetséggondozásért felelős munkatársa és az Eurodesk megyei koordinátora tanácsadói tréningre utazott Brüsszelbe, tapasztalatait foglalta 10 pontba.
Rekordszámú látogató Dubajban
2017 első félévében összesen 8,06 millió látogatót regisztráltak Dubajban, ez összesen 10,6 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest – áll a Dubaji Turisztikai Hivatal jelentésében.
Turistaadó bevezetésével mérsékelnék a látogatók számát egy skót szigeten
Turistaadó bevezetését fontolgatják a skóciai Skye szigetén, hogy így mérsékeljék a látogatók áradatát.
Mátrai Borpiknik a Kékestetőn
A szervező Gyöngyös-Mátra TDM menedzsere Benkő Béla szerint ez csak a kezdet volt. Havonta tervezi az egyesület hasonló programok szervezését.
Felhívás a Turizmus Világnapjára
A Turizmus Világnapját az ENSZ Turisztikai Világszervezete azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a napon a turisták és a turisztikai szolgáltatók, valamint a turisztikai szektorban dolgozók együtt emlékezzenek meg a turizmus társadalmi, kulturális és gazdasági értékéről.
17 ezer szavazat érkezett két hét alatt a Virágos Magyarország Közönégszavazására
Két hét alatt több mint félmillió embert ért el a Facebookon a Virágos Magyarország Legvirágosabb Úti Cél nevű játéka, ahol a közönség döntheti el: melyik település tetszik neki a legjobban. Az első héten Zsebeháza lett a győztes, a második héten pedig Csemő, de a szavazás folytatódik, minden héten új kategóriában van lehetőség arra, hogy bárki zsűritag lehessen.
Jelentős kapacitás növelés az Air New Zelandnál
Az új-zélandi Konzulátus tájékoztatása szerint az ország nemzeti légitársasága az Air New Zealand.
Új marketing igazgató az MTÜ-nél
Augusztus elsejétől új marketing igazgató kezdi meg munkáját a Magyar Turisztikai Ügynökségnél Hideg András személyében.
Gyógyhellyé minősítették a dombóvári Gunarasfürdőt
Gyógyhellyé minősítette az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a dombóvári Gunarasfürdőt - jelentette be a város polgármestere kedden Dombóváron, sajtótájékoztatón.
Budapest lett az ötödik legnépszerűbb város Európában
Budapest lett Európa ötödik legjobb városa a Travel and Leisure olvasói szerint, akik Európa szállodáit is ugyanígy rangsorolták és ezen a listán az első helyen a budapesti Four Seasons Hotel Gresham Palace végzett.
Magyarország is részt vesz a 2020-as Dubaji Világkiállításon
A 2020-as Dubaji Világkiállításon történő magyar részvételről döntött a kormány; a szervezési és lebonyolítási feladatok ellátásáról a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) gondoskodik.
Új, közvetlen járatokat indít a FlixBus a tengerparti nyaralóhelyekre
Idén nyáron a FlixBus tovább bővíti zöld hálózatát és magyar városokkal is összeköti a környező országok legnépszerűbb nyaralóhelyeit. Horvátország, Szlovénia, Olaszország és Erdély is új, napi járatokkal érhető el augusztusban.
Új séf a Baraka étteremben
Különleges nyári étlappal mutatkozik be a Baraka, Budapest új séfje, a brazil származású André Bicalho.
Ötven év után Magyarország 2021-ben ismét vadászati világkiállítást rendez
A kormány a következő években 387,5 millió forintot fordít a 2021-es vadászati világkiállítás megrendezésére - az erről szóló kormányhatározat hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.
Késések várhatók az egyes európai repülőtereken
Az Airlines for Europe (A4E) lobbiszervezet adatai szerint egyes európai repülőtereken 300 százalékkal nőttek a késések a lassú utasbiztonsági és határellenőrzések miatt.
Utazás és biztonság – hová utazzunk, hogy biztonságban legyünk?
A Telegraph megjelentetett egy térképet a biztonságos és kockázatos országokról, melyet az STA Travel kollégái is elemeztek.
Vizes vb: több tízezer turista látogatott Budapestre
Több tízezer turista érkezett az elmúlt hetekben Budapestre főként a vizes világbajnokság és a Forma-1-es Magyar Nagydíj miatt.
A győri Öt Templom Fesztivál is Európa legjobbjai között
Az Öt Templom Fesztivál is felkerült Európa legjobb kulturális rendezvényeinek huszonhatos listájára; a májusában megtartott győri fesztivál így az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) fődíjáért is versenyben van.
Megújul az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték
Idén megújítják az augusztus 20 -i ünnepi tűzijáték struktúráját és koncepcióját - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Kara Ákos kiemelte: az utóbbi évek leglátványosabb tűzijátékára készülnek.
Az európaiak harmada nem tud elmenni egy hétre nyaralni
Az Eurostat által közölt friss statisztika szerint az európaiak harmada nem tud megengedni magának egy egyhetes nyaralást. A felmérés szerint a magyaroknál ez az arány még rosszabb.
Egyre több a turista Spanyolországban
Meghaladta a 36,3 milliót a Spanyolországba látogató turisták száma az idei első fél évben, ami 11,6 százalékkal több mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte hétfőn a spanyol statisztikai hivatal (INE).
Turisztikai együttműködés Bihar és Békés között
Békéscsabán együttműködési szerződést írt alá a Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Ügynökség és a helyi, Bihari Túrák Egyesület képviselői.
Horvátország átmenetileg betiltaná az Ubert
Horvát médiajelentések szerint az Uber fuvarmegosztó szolgáltatás mobil alkalmazásának átmeneti betiltását kérte bíróságon a horvátországi közlekedési minisztérium - számolt be pénteken az osztrák Die Presse hírportál a Jutarnji list horvát napilap jelentésére hivatkozva.
Óvatosságra inti a külföldre utazókat a külügy
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke szerint a biztonsági helyzet az elmúlt évtizedekhez képest most a legrosszabb Európában, a tárca ezért ismételten fokozott körültekintést kér mindenkitől, aki külföldre utazik, és javasolja a regisztrációt a konzuli szolgálat honlapján.
Rekordszámú turista látogatott Japánba
Rekordszámú turista látogatott Japánba az idei második negyedévben, amit a szakértők részben a jen gyengülésével indokoltak.
Megnyitották a balatonalmádi rendezvényházat
Megnyitották a balatonalmádi rendezvényházat pénteken, így az egykor magtárként működő épületben néhány év szünet után ismét koncertek, kiállítások várják a látogatókat.
Egy igaz olasz az űrben is úr: kávézgat
Nincs élet az űrben olasz presszókávé nélkül: az Argotec és a Lavazza által az Olasz Űrhivatallal közösen kifejlesztett innovatív kapszulás kávéfőzőgéppel, az ISSpressoval készíti az eszpresszót a VITA űrexpedíció legénysége a Nemzetközi Űrállomáson.
Füredi szállodás siker az idei Anna-bálon
Nem mindennapi siker Balatonfüreden: a Hotel Silverine ismert szállodás házaspár-tulajdonosainak - Rádóczy Andrea és Barna Tibor - 18 éves lányát, Barna Dorinát választották meg az idei Anna-bál győztesének.
Új séf az Oroszlános Borvendéglő és Borhotelben
Új séfük az oroszlán-étvágy avatott szakértője, Tullner Csaba, a világjáró.
Változás a szőlőfelvásárlásban
Magyarország jelentős szőlőfelvásárló pincészeteivel folytatott egyeztetést a Földművelésügyi Minisztérium és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, amelynek során a borszőlő értékesítését és vásárlását szabályozó HNT piacszervezési intézkedés gyakorlati kérdéseit vitatták meg.
Száz év után megújul a lillafüredi kisvasút
Korhűen újítja fel a Lillafüredi Állami Erdei Vasútat üzemeltetője, az Északerdő Zrt., miután kiderült, hogy a kormány a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztéséről szóló határozata szerint a lillafüredi kisvasút felújítását is támogatja.
Európa legjobb éttermei között díjazták a budapesti Deák St. Kitchen-t
The Ritz-Carlton Budapest’s éttermét, a Deák St. Kitchen-t a legjobb európai étteremnek választották magyar konyha kategóriában a World Luxury Restaurant Awards-on. A 2017-es World Luxury Restaurant Awards díjait július 22-én adták át a vietnámi JW Marriott Hotel Hanoi-ban.
Az UNIQA megkezdte a Green Holidays ügyben érintettek kártalanítását
A következő napokban több száz utas részére kezdik meg a kifizetést.
Jár a kártérítés a rossz helyre szállított utasoknak
Több mint száz fogyasztót hagyott ott Pozsonyban a Ryanair – a légitársaságnak meg kell téríteni az utasok kárát a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint.
Több milliárdos fejlesztési forrást nyert el Gyula
Több mint kétmilliárd forintnyi fejlesztési forrást nyert el az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatai révén a gyulai önkormányzat - közölte a város polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Bajban lehetnek a magyar munkavállalók is a Brexit miatt
A brit EU-tagság 2019 tavaszára várható megszűnésével véget ér a munkavállalók szabad beáramlása is az Európai Unió tagállamaiból - mondta csütörtökön Brandon Lewis, a brit belügyminisztérium bevándorlásügyi államtitkára. Amber Rudd belügyminiszter ugyanakkor közölte, hogy Nagy-Britannia a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után is várja a "legtehetségesebb" munkavállalókat.
Milliárdos üzletet jelentett be az Air France-KLM
A légitársaság egy globális közös vállalkozást hoz létre a partnereivel.
Budapest lett a legjobb folyami hajós úti cél
A Cruise Critic, a hajósutak szakértője, másodszor osztotta ki a „Cruisers 'Choice Destination Awards"-ot.