Nyíregyháza vendégeskedésre csábít

Aki az utóbbi években elkerülte, vagy csak átutazott Nyíregyházán, igencsak meglepődik, ha elmerül a város forgatagában. Ez történt velünk is: egy rendezett, vendégeskedésre csábító város fogadott, amelyet érdemes programba iktatni.

Ezt egyre többen gondolják így: álljon itt tanúbizonyságul a vendégéjszakák és -érkezések számának impozáns növekedése. 2010-ben 59 510-en 121 126 vendégéjszakát hoztak a nyírségi városba, míg 2017-ben már 181 566 éjszaka írható 94 766 fő számlájára. Vagyis a város számlájára, mert mindeközben értelem- szerűen az idegenforgalomból származó bevételek is gyarapodtak. Örömteli, hogy a külföldiek aránya már bő egynegyede az érkezéseknek. Hogyan lehetséges ez? A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. tartalmas tájékoztatójának felütése a szintén nyíregyházi Váci Mihályt idézi, aki szerényen megállapítja, hogy szülővárosa nem is annyira történelmi, a nagy események elkerülték, de szépsége és hangulata magával ragadja a látogatót. Egyetértünk.

A főtér Kossuth téren, egy árnyas kávézóban elmélázva a mezőváros megfontolt léttempóján, miközben épp a 17. Vidor Fesztivál esti koncertjére hangol a banda, átjár az igazából városi rangjának megszerzésétől gyarapodó Nyíregyháza „boldog békeidős” historizmusa. A dualizmus békeidős hangulatának megteremtésében kulcsszerepet játszott Bencs László és fia, Bencs Kálmán. Polgármesterségüknek köszönhető a nyíregyi hangulatot a mai napig meghatározó városkép. A család egykori villája az impozáns Sóstói úti villasoron 288 millió forintból ismét újdonatújan áll és látogatókat vár. Egyrészt a család és a város aranykorával ismerkedhetnünk, másrészt művészeti rendezvényeknek ad otthont egyebek mellett 60 fős rendezvénytermében, kerthelyiségében és hangulatos kávézójában. Egy másik kul- turális projekt keretében közel 1,2 milliárd forintból a szabadtéri színpad renoválá- sára is jutott. A szocialista realizmus és a kortárs építészet különleges egyvelegéből álló Rózsakert Szabadtéri Színpad diszkréten bújik meg a hírességek villáit is felvonultató Benczúr tér és az éppen takaros parkkal gazdagodó Bessenyei tér zöld sávjának végében.

A vendégéjszakák számának növelé- séhez nagyban járul hozzá Sóstógyógyfürdő. A szikes tó köré bő egy évszázad alatt kinövő fürdőkomplexum, gyógyászati központ és szálláshelyek a Belle Époque idején nem kisebb személyeket láttak vendégül, mint Blaha Lujza vagy Krúdy Gyula. A korabeli, alpesi stílusáról Svájci-laknak nevezett, ma is működő fogadó egykori illusztris vendégei bizonyára szívesen szállnának meg a város 3100 ágyas kapacitását 2019 első fél évében 123 szobával megdobó, négy csillag superior Hunguest Hotel Sóstóban. A hotel zárt híddal csatlakozik majd a szintén méltán népszerű Auqarius Élmény- és Parkfürdőhöz, annak gyógyászati részlegéhez. Hasonlóképpen élő kapcsolat működik a szeptemberben megnyílt, 38 szobás, a dinók világát idéző családi Hotel Pangea és az ország legiz- galmasabb állatparkja, a Sóstózoo között. A tavaly mintegy 480 ezer látogatót fogadó intézmény népszerűségének kulcsa, hogy 35 hektáron úgy járható a világ 5000 ál- lat között, hogy Nyíregyházát el sem kell hagyni.

NYÍREGYHÁZI TDM –TAPASZTALATOK

Furkóné Szabó Mariannával, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjével beszélgetünk.

Úgy tűnik, hogy Nyíregyháza nagyon határozottan kereste és találta meg küldőpiacait. Miért ezek a küldőpiacaik?

Nyíregyházára a hetvenes, nyolcvanas évek- ben számos lengyel turista érkezett, a cso- portos beutaztatás a kilencvenes években megszűnt, így a lengyelek elmaradoztak. Amikor létrejött a TDM-szervezet, végiggondoltuk, hogy mely piacokat célozzuk meg. Egyértelmű volt Lengyelország, valamint a földrajzi közelség miatt a szomszédos országokra esett a választás. Erőteljes marketingtevékenységbe kezdtünk, amelyhez szerencsés módon párosult még a Szlovákiában bevezetett euró, mely tovább növelte a szlovákok utazási hajlandóságát. A kampányainkat tudatosan építjük fel: országra szabjuk a marketingeszközöket, ügyesen élünk a testvérvárosi kapcsolatokkal. Részt veszünk egymás városi rendezvényein, amelyek nagy sajtónyilvánosságot kapnak. A bemutatkozások mellett szak- mai megbeszélésekre is sor kerül, hogyan tudjuk szorosabbra fűzni különböző területeken kapcsolatainkat, valamint kihasználni a helyi utazási irodákban, sajtóban és egyéb reklámfelületekben rejlő lehetőségeket.

Sok tagja van a TDM-nek. Jelenti ez, hogy anyagilag függetlenek?

Véleményem szerint csak a szolgáltatók tagdíjaira alapozva a TDM-ek nem tudják fenntartani magukat, különösen igaz ez itt, nálunk, Kelet-Magyarországon. Ezért nagy szükség van a szálláshelyek által befizetett idegenforgalmi adóra, melyet Nyíregyháza teljes mértékben visszaforgat a turizmusba a TDM-irodán keresztül.

A statisztikák igazolják a tevékenységüket?

Az utóbbi években a statisztikai adatok a várakozásainknak megfelelően alakultak, a külföldi turisták száma folyamatosan növekszik. Az eredmény eléréséhez azonban csapatmunkára volt szükség, azaz dr. Kovács Ferenc polgármester úrtól kezdve a nagy turisztikai attrakciókon át a TDM-tagokig mindenkire szükség volt a növekedéshez.

Együttműködnek a környékbeli TDM-ekkel, például Debrecennel? Nem konkurencia a közeli nagyváros?

Számos TDM-mel nagyon jó a kapcsolatunk, szakmai kérdésekben szoktunk egyeztetni. Debrecennel mint várossal elsősorban a helyi repülőtér és annak előnyét kihasználandó működünk együtt. A közeljövőben közösen mutatkozunk be Tel-Avivban, nemrégiben pedig Krakkó főterén népszerűsítettük együtt térségünk értékeit. Nem gondolom, hogy Debrecen konkurenciát jelent szá- munkra, mivel más a vendégkörünk, de említhetem Hajdúszoboszlót is, amellyel szintén vannak közös akcióink.

Nyíregyháza nemrég a UNWTO társult tagja lett. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A tagság elsősorban azt jelenti, hogy nyitunk a világ felé, tapasztalatot szerzünk, megismerjük más országok jó gyakorlatait, illetve megoszthatjuk saját eredményeinket is másokkal.

 
(x)

Itt a vidéki vállalkozások díjazottjainak névsora

Itt a vidéki vállalkozások díjazottjainak névsora 

Az est során 1.751.000 Ft gyűlt össze az alapítvány javára, mely során igazgyöngyös gyerekek által festett öt festmény is kalapács alá került.
Ilyen még nem volt: kultúrbuli a Millennium Házában

Ilyen még nem volt: kultúrbuli a Millennium Házában 

A fergeteges zene mellett lendületes, informatív és izgalmas tárlatvezetések is várnak ránk, hiszen ez az utolsó este, amikor ebben a formában.
Egyedülálló kortárs kiállítás Köveskálon

Egyedülálló kortárs kiállítás Köveskálon 

Kihirdették a 4. Káli Art-Park szobrászati pályázatának eredményét.
Fiatal kortárs művész festményei az Oktogonon

Fiatal kortárs művész festményei az Oktogonon 

„Éld át az ismeretlent” hirdetik a kiállítás plakátjai és molinói városszerte.
Új kiállítás Balatonfüreden

Új kiállítás Balatonfüreden 

A reformkorba repít vissza a balatonfüredi látógatóközpont.
Összművészeti programkavalkád a Dunakanyarban

Összművészeti programkavalkád a Dunakanyarban 

2024. június 20-án indítja a nyarat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.
Nyertes művek a a Hungarian Art & Business központi falán

Nyertes művek a a Hungarian Art & Business központi falán 

A hathetente egymásnak helyet adó nyertes alkotások mindegyike megtekinthető lesz a HAB épületébe lépve, elsőként Hajgató Terézia művét láthatják az érdeklődők.
Hamarosan indul a Közösségek Hete a Skanzenben

Hamarosan indul a Közösségek Hete a Skanzenben 

A Közösségek Hete egyhetes időszakában hét különböző tematikához kapcsolódóan több mint 150 intézmény és szervezet közel 300 programmal várja a látogatókat az ország 120 településén.
Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember

Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember  

Ezúttal a soproni Tűztorony tetején tűnt fel.
A fenntartható épített környezetre való törekvés

A fenntartható épített környezetre való törekvés 

  Az életünk nagy részét az épített környezetben töltjük, melynek fenntarthatósága, dekarbonizációja létfontosságú az emberiség és a Föld jövőjét tekintve. Gazdasági szempontból nagyjából a GDP 10%-át adja ez a terület, de ha a globális energiafelhasználást nézzük, akkor több, mint 33%-ról beszélhetünk. Ha az üvegházhatású gázkibocsátást nézzük, akkor pedig máris közel 40%-nál tartunk.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.