Csillag Erődtől Szőnyig: új tanösvény Komáromban

Új tanösvényt kap Komárom-Esztergom megye. A szőnyi Forró-szigetnél a tanösvény a MOL-csoport önkénteseinek közreműködésével készül most szombaton, október 6-án - közölte csütörtökön az olajtársaság.

A tanösvény elkészültekor két kilométer hosszú lesz és a komáromi Csillag Erődtől a Szőnyi Natura 2000-es sziget területéig terjed majd, 5 hektáros területet érintve. Az új tanösvény a komáromi és szőnyi lakosoknak, valamint a közvetlen közelében lévő óvodának és bölcsödének is remek lehetőséget kínál aktív programokhoz, valamint a jövőben a gyalogos- és kerékpáros turizmus fellendítését is segítheti.

A terület kialakítása a Szőnyi Kulturális Egyesület bevonásával, helyi szakértőkkel egyezteve, az érintett területen őshonos állatok életmódját figyelembe vevő időpontokban történik. A nyomvonalak tisztítása és a szemét összegyűjtése után hidakat, átjárókat telepítenek a MOL önkéntesei, valamint jelzőoszlopokat és információs táblákat helyeznek ki, melyhez a helyi önkormányzat anyagilag is hozzájárult.

A dolgozók önkéntességi ötletei közül közel 50-et valósítanak meg idén a MOL-csoport munkatársai. Az ötletpályázat sikerességét bizonyítja, hogy Magyarország mellett 11 ország összesen 1500 dolgozója kapcsolódott be a programba, hogy segítéget nyújtson helyi közösségeknek és nonprofit szervezeteknek. A program indulása óta összesen eddig több mint százezer euróval járult hozzá az élhetőbb közösségekért, terekért.


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.