Kis magyar étteremkörkép

Október 9. és 14. között több mint 2800 hazai vendéglátóhely és egyéb szolgáltatás várja országszerte kedvezményes ajánlatokkal a hozzájuk betérőket. A nemzetközi Magánvállalkozók Napja alkalmából rendezett METRO Gasztronapokhoz csatlakozott éttermek legalább 20 százalékos engedményt adnak majd, de ezen kívül is számos, egyedi meglepetést tartogatnak a vendégeknek.

A KSH adatai szerint 2017-ben Magyarországon összesen 51 740 vendéglátóhelyet regisztráltak, ami 214-el volt kevesebb az előző évhez képest. Ennek közel fele étterem és büfé, cukrászdákból viszont kevesebb, mint négyezret találhatunk. Második helyen az alkoholos italokat árusító zenés szórakozóhelyek állnak, számban jóval mögöttük lemaradva pedig a közétkeztetést, munkahelyi és rendezvényi étkeztetést végző vendéglátóhelyek, amelyek jórésze Közép-Magyarországra, illetve Budapestre és környékére összpontosulnak.

A vendéglátóhelyek forgalma erős szezonalitást mutat. Az eddigi felmérések alapján minden évben januártól augusztusig folyamatosan növekszik, július és augusztus a csúcsidőszak, majd az utolsó negyedévben, november kivételével – amely a legalacsonyabb ebben az időszakban – körülbelül azonos szinten stagnál. 2018 első negyedévének adatai alapján a vendéglátósok forgalmának legjelentősebb részét, majdnem 75%-át az ételekből származó bevétel tette ki, ezt követik az alkoholmentes, utána pedig az alkoholos italok. A maradék, alig több mint 5%-ot a kávéfogyasztás és az egyéb termékek adták. Idén júniusra az eladási forgalom majdnem 10 százalékot emelkedett az elmúlt évhez képest.

A hazai vendéglátó szektor stratégiai partnereként a METRO szakértői rendszeresen végeznek felméréseket az alapanyag-trendekről is. Már év elején látható volt, hogy ez az év a tudatos táplálkozásról és az alternatív hozzávalókról fog szólni. Az egészségtudatos étkezés fontos részét képezi a fogyasztói magatartásnak, előtérbe kerültek a csökkentett cukortartalmú desszertek, egyre népszerűbbek a „mentes” ételek, a vegán vagy paleo diéták. A hazai trendek egyébként összecsengenek a nemzetköziekkel is. Az amerikai vendéglátás egyik legbefolyásosabb szervezete, a National Restaurant Association közel 700 séfet kérdezett meg az idei divatos gasztroirányzatokról. A megkérdezettek 74%-a úgy vélte, hogy a házi készítésű termékek és az éttermi kertek uralkodó trendekké válnak, 69% pedig a természetes alapanyagokra esküdött. Hasonlóan sokan említették még a zöldség-centrikus konyha felemelkedését, vagy éppen a fenntarthatóság előtérbe kerülését is.

A METRO kiemelten fontosnak tartja a magánvállalkozások, ezen belül is a hazai vendéglátóhelyek támogatását, és ennek érdekében nem csak minőségi alapanyagokat és professzionális konyhai eszközöket kínál számukra, hanem több olyan szolgáltatást is, amelyekkel segítheti működésüket. Ez a célja az október 9-14-ig tartó METRO Gasztronapoknak is, amivel a hazai vendéglátás sokszínűségére, gazdag kínálatára szeretnék ráirányítani a figyelmet a magánvállalkozások nemzetközi ünnepe alkalmából. Az erre létrehozott felületen a gasztronapokra regisztrált éttermek között bárki megtalálhatja a kedvére valót, a gourmet fogásoktól egészen a kockás abroszos kisvendéglők ajánlatáig.

Forrás: Vendég & Hotel


A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Tojásválság az USA-ban

Tojásválság az USA-ban 

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának adatai alapján a tojás ára soha nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt hónapokban.
Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.