Címkeváltás Bolykiéknál

Az egri Bolyki Pincészet idén váltott címkecsaládot, ami folytatása az eddigi könnyed, humoros palackdizájnnak. Az illusztrátor által kézzel rajzolt mesevilág megálmodója most is Ipacs Géza volt, mi pedig elmerülhetünk a színes fantáziabirodalomban, ami borász és grafikus együttműködéséből jött létre.

Bolyki János borait ismerjük egyrészt ízükről, másrészt pedig magukról a címkékről. Ki ne kért volna már Indián nyárt vagy Hazug mókust, a Pocok a szántásbant meg már ragozni sem könnyű, pláne két-három pohár után. A kezdetektől Ipacs Géza grafikussal együtt dolgoztak ezeken – az akkori piaci viszonyok között merésznek számító – címkéken, de a borfogyasztók hamar megkedvelték az izgalmas vizuális világot, a figurákat és a történeteket, amik most mind kicsit átformálva ugyan, de tovább folytatódnak.

„Népszerűek voltak az eddigi címkéink is, azonban úgy éreztük, szükség van a váltásra, hiszen nemrég átalakult a portfóliónk. Az egri bikavért középpontba állító új kínálat egységes címkevilágot kívánt meg, aminek a tervezését ismét Gézára bíztam. A munkakapcsolat mellett hosszú évek óta barátok is vagyunk, ő tudja a legjobban, hogy grafikai szempontból mi illik hozzánk” – indokolja Bolyki János a változást.

Az Ipacs Géza által tervezett új címkék vizuális keretét maga a Bolyki Pincészet, az emblematikus kőfejtő adja, ami mindegyiken megtalálható, hiszen ott történnek az igazán fontos dolgok. Mint egy színházi előadás díszlete, amiben zajlanak az események, pont úgy, ahogy a pincészet is nyüzsög az itt dolgozóktól, a látogatóktól, az itt házasodóktól, a fesztiválok és koncertek jókedvű közönségétől. Az inspirációt a korábbi címkék adták, ezeknek az eredeti motívumaihoz nyúltak vissza, látható rajtuk a mókus, a nyúl, a zebra és a többiek. Különlegessége ugyanakkor, hogy a mostani digitális korban ritkának számító grafikák összes elemét kézzel rajzolta egy illusztrátor. Megmaradt a hátcímkék narratív stílusa, amihez koherensen illeszkedik a képi világ, a történeteket alátámasztják a rajzok, és fordítva. És megmaradt az eddigi játékosság is, a könnyed, vicces, mesés elemek, amik viszont grafikailag sokkal szofisztikáltabbak lettek, és az eddig lazábban egymáshoz kötődő címkék most zártabb egységet alkotnak.

Mindegyik bornak megvan a saját története, mégis egy egész sztorit mesélnek el együtt. A sorvezető az Ördöngős Nyúl, ő kalauzol végig a pincészeten, mutatja be a borokat, történeteket mesél, és véleménye van mindenről, ami Bolykiéknál történik. „Egy számomra fontos címkevilág újult meg, mely ugyan megtartotta a fő motívumokat, de stílusa egységesebb és mesésebb lett. Új funkciót is kapott: minden címke egy-egy Bolyki-féle történetet, szöveget illusztrál, mely történetek egybefűzve meg is jelennek egy új kiadványban. A váltás azért is indokolt volt, mivel Bolyki Jani lassan már négygyermekes apa lesz, és így gyerekeinek saját történeteket mondhat az Ördöngős Nyúlról és barátairól” – meséli a tervező Ipacs Géza az új címkék sztoriját.

Az új évjáratokkal együtt fokozatosan cserélik le az összes címkét, jövő év végén már csak ezekkel találkozhatnak a vásárlók.

Forrás: Vendég & Hotel


A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.
Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme

Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme 

A kazincbarcikai Borsod Burger étterem másfél évnyi működés után bezárja kapuit.
Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék

Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék 

A fiatal pék célja, hogy friss péksüteményeivel segítse a helyi közösséget, különösen azokat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.
NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon

NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben a megelőző évhez viszonyítva összességében 2,6 százalékkal növekedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.