Meghalt a híres francia étteremkalauz alapítója

Meghalt a híres francia étteremkalauz alapítója 

Nyolcvannyolc évesen Párizsban hunyt el a híres étteremkalauz, a Gault&Millau társalapítója. Christian Millau újságíró és gasztrokritikus, a francia reformkonyha, a nouvelle cuisine atyja. Társa, egykori kollégája, akivel egykor sorra járták és pontozták az éttermeket, Henri Gault 2000-ben hunyt el.
A szakértők szerint csúcson van a magyar turizmus

A szakértők szerint csúcson van a magyar turizmus 

Tovább folytatódik a turizmus dinamikus növekedése az év hátralévő részében, a nyári főszezon pedig az eddiginél is jobb eredményeket hozhat az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
A turisztikai régiók mindegyikében nőtt a külföldi vendégforgalom

A turisztikai régiók mindegyikében nőtt a külföldi vendégforgalom 

Júniusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 15,6, a belföldi vendégeké 8,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az összes vendégéjszaka 12,0 százalékkal 2,9 millióra emelkedett.
Megtiltották a társasházi lakások turisztikai bérbeadását a Baleár-szigeteken

Megtiltották a társasházi lakások turisztikai bérbeadását a Baleár-szigeteken 

A Baleár-szigeteken akár 40 ezer eurós (12 millió forintos) büntetést is kaphat az az ingatlantulajdonos, aki társasházi lakását turisztikai céllal adja ki - ismertette a kedden életbe lépő új szabályozást Biel Barceló, a helyi kormányzat turizmusért felelős tanácsosa Palma városában tartott sajtótájékoztatóján.
Rekordforgalmat hozott a július a repülőtéren

Rekordforgalmat hozott a július a repülőtéren 

Minden korábbi utasforgalmi rekord megdőlt júliusban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: még sohasem fordult elő, hogy egyetlen hónapban az induló és az érkező utasok száma meghaladta volna az 1 millió háromszázezret. A rekord forgalomhoz nyilvánvalóan hozzájárultak a sportesemények is, így a Budapesten rendezett FINA 2017 úszó- és vízilabda VB valamint a Forma-1-es Magyar Nagydíj is.
Terrorveszélyre hivatkozva autótilalom lesz Balatonbogláron

Terrorveszélyre hivatkozva autótilalom lesz Balatonbogláron 

A Boglári Szüreti Fesztivál idején a rendőrség kizárja a gépjárműveket Balatonboglár teljes parti központjából.
Budapestinfo Pont a Szigeten

Budapestinfo Pont a Szigeten 

A bejáratnál lévő BUDAPEST betűk fényfestése, turisztikai tájékoztatás, álláskeresésitanácsok, mobil kormányablak és városnéző túrák várják többek között a Sziget látogatókat a Budapestinfo Pont házban.
Heti ötre növeli Athén – Budapest járatainak számát az Aegean

Heti ötre növeli Athén – Budapest járatainak számát az Aegean 

2018. június 26-tól heti négyről ötre emeli Athén – Budapest – Athén járatainak számát a görög Aegean Airlines. 
Afrika Napok Bécsben

Afrika Napok Bécsben 

Afrika valódi arcát szeretné megmutatni a látogatóknak Bécs egy kevésbé ismert fesztiválja, az Afrika Napok, amelyet 2017. augusztus 18. és szeptember 5. között tartanak a Duna-szigeten. A rendezvényen rámutatnak a kontinens problémáira is, és segélyszervezeteknek is gyűjtenek. 
A nap képe

A nap képe 

A mai nap képe némileg távolabb készült hazánktól, azonban ez mit sem veszít különleges értékéből.

Az üdülési jogok piacára vonatkozó szabályok újragondolását javasolja a GVH 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tapasztalata szerint eljárásai és a rendelkezésére álló eszközök önmagukban nem tudják megakadályozni az üdülési jogokkal kapcsolatos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat.

Bor, zene, irodalom, színház és sport várja a látogatókat 

Szeptember 8-10. között ismét várja a látogatókat a Kerekdomb Fesztivál Tállyán, a tokaji borvidék festői településén. 

Boros Emese lett a Turizmusdiplomáciai Főosztály vezetője 

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban nemrég megalakult Turizmusdiplomáciai Főosztály vezetője, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) korábbi külügyi és külgazdasági főtanácsadója, dr. Boros Emese lett. 

Látogathatóvá vált Mátyás király szülőháza 

Kolozsváron megnyitották a látogatók előtt Mátyás király szülőházának kapuit - közölte a helyi sajtó. 

Ezekre érdemes figyelni az utazásszervezők és utazásközvetítők együttműködésénél 

A Green Holidays Kft. csődje lavinát indított el, hiszen amellett, hogy több ezer utas járt pórul, felszínre hozott több más utaztatási szakmával kapcsolatos kérdéskört is. 

Új helyre költözik a Csodák Palotája 

Szeptembertől már Óbudán várja a vendégeket a tudományos szórakoztatóközpont. 

Rekord utasforgalom júliusban a Debrecen Airporton 

2017. júliusában 5%-kal többen, mintegy 38 940 légi utas használta Magyarország második legforgalmasabb repülőterét. Az előző év azonos időszakában történt utasforgalomhoz képest ez egy újabb rekord a repülőtér közel 90 éves történelmében.

Megnyitották az eddig lezárt barlangokat Bihar megyében 

A Királyerdő-hegység tíz korábban lezárt barlangjának szervezett látogatását tette lehetővé a Bihar megyei Védett Területek és Fenntartható Fejlődés Központja (CAPDD) - közölték hétfőn romániai hírforrások az illetékesek nagyváradi sajtótájékoztatója alapján.

A Marriott-lánc belevág az Alibaba bizniszbe 

Az Alibaba megnyitotta a Marriott szállodákat a kínai utazók előtt. 

Nőtt az utasforgalom az easyJetnél 

Idén júliusban tudta növelni számait az easyJet, 8,9 százalékkal többen utaztak az európai légitársasággal, mint tavaly ebben az időszakban. 

Jelentős támogatás a magyar kulturális örökségek megőrzésére 

55 milliárd forintos kerettel elindult a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramra, valamint több mint 35 milliárd forint hazai költségvetési forrás bevonásával a Modern Városok Program örökségvédelmi beruházásai is.

Magyarország költi a legtöbbet szabadidős és kulturális tevékenységekre az EU-ban 

Az Európai Unió tagországai átlagosan a bruttó hazai termékük (GDP) egy százalékát költik szabadidős, kulturális és vallási tevékenységek támogatására; a tagállamok GDP-arányos listáját Magyarország vezeti 2,1 százalékkal - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn közzétett jelentéséből.

Jön, jön, jön. Sóletfesztivál Budapesten 

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a fővárosban az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által a szabadtéri Sóletfesztivál. 

Gömbsátorba és backstage túrákra hív a Szigeten az MTÜ 

Virtuális országjárással csábít felfedezésre a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Sziget fesztiválon. A különleges túra a VOLT és a Balaton Sound fesztiválon is sikeres volt, több ezren vették fel a VR (virtuális valóság) szemüveget és járták körbe Magyarországot. 

A turizmus továbbra is a magyar gazdaság egyik húzóágazata 

A háztartások jövedelme számottevően növekedett az elmúlt években, ennek egyik legnagyobb nyertese a turizmus. 2016-ban a magyar lakosság 50%-a vett részt legalább egy alkalommal többnapos belföldi turisztikai célú utazáson. 1–3 éjszakás utat 39, ennél hosszabb időtartamú utazást 26%-a tett.

A tavalyi évben emelkedett a vendéglátásból származó árbevétel 

2016 végén több mint 46 ezer kereskedelmi és 5,6 ezer munkahelyi, rendezvényi és közétkeztetést végző, azaz összesen közel 52 ezer vendéglátóhely üzemelt Magyarországon. Azonban változatlanul alacsony a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén dolgozók átlagkeresete - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. 

Traktortúrával mutatják be az érdeklődőknek a legkisebb zalai falvak egyikét 

A traktortúra során egy mezőgazdasági gép által vontatott, kifejezetten személyszállításra kialakított utánfutóban viszik körbe a térségben az érdeklődőket, s így mutatják be számukra a természeti kincseket, épített örökséget, néprajzi és történeti érdekességeket.

A Green Holidays-ügy további szövődményei 

Megnehezíti az elektronikus fizetés elterjesztésének kormányzati szándékát a Green Holidays ügye: nemcsak az utazásszervezést kell megreformálni, hanem a bankkártyás visszatérítést (chargeback) is szabályozni kellene - írja a Világgazdaság. 

Tudjuk, mit felejt(ett) otthon idén nyáron 

Minden 4. utazóval előfordult már, hogy nyaraláskor éppen a fürdőruha maradt otthon, a csomagoláskor leggyakrabban kifelejtett tárgyak sorát a telefontöltő és a fogkefe követi - derült ki a Szallas.hu és a Doklist.com közös felméréséből.

A balatoni vendéglátósok idén igazán nem panaszkodhatnak 

Az idei balatoni forgalommal mindenki elégedett lehet, a strandi büféstől a szálláshely szolgáltatókig, a nyári szezonon kívüli időszakok is kifejezetten jól sikerültek, idén településtől függően várhatóan 2-10 százalékkal emelkedik a vendégforgalom, az általános turistaforgalom pedig 5 százalékkal - mondta Hoffmann Henrik, a Balaton Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke. 

Tökéletes lángosok versenye 

Sajtos, tejfölös, sajtos-tejfölös, fokhagymás - sokszor a strandolók könyökén jön ki a választék, azonban lángos-fronton most beerősítettek a szakértők, és előálltak néhány valóban meghökkentő összeállítással.

Becsődölhet a South African Airways 

Csődközelbe került a South African Airways, a társaságnak elfogytak a készpénz tartalékai, a következő hónapban már fizetést sem biztos, hogy tud utalni. 

Jól alakul a szezon Siófokon 

Siófokon nem lehet panasz a nyári szezonra: a szálláshelyek megteltek. Töretlen a növekvő tendencia a vendégéjszakák számában is. Az év első felében 3,2 százalékos volt az emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Felújítják a paszmosi Teleki-kastélyt 

Az erdélyi Beszterce-Naszód megye önkormányzata 4,8 millió eurós európai uniós finanszírozással felújítja a paszmosi (Posmus) Teleki-kastélyt - közölte a Mediafax hírügynökség. 

Csúcson van a légi áru- és utasforgalom bővülési üteme 

Hét éves csúcsán volt a légi áruforgalom és tizenkét éves csúcsán az utasforgalom bővülési üteme az első fél évben az előző évihez viszonyítva a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint.

Meglepő eredménnyel zárult a Nébih rozétesztje 

A kékfrankos rozé borokat tesztelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). 

Turizmusdiplomáciai főosztály alakult a KKM-ben 

Az új főosztály a kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár irányítása alatt fog működni. 

Látogathatóvá vált a titkos királyi kert 

Először látogatható a híres londoni Kew Gardens titkos királyi kertje, egy 16 hektáros erdő, amely egykor a VII. Henrik Richmond House-i birtokához tartozó óriási szarvaspark része volt, később pedig III. György fejlesztette tovább.

Megnyílt Siklós új turisztikai szolgáltató irodája, az infoPont Siklós 

A turizmus fejlesztése - a település rendkívüli adottságaira építve - Siklós város egyik kiemelt stratégiai célja. 

Rekordot döntöttek a magyar turisták Horvátországban 

Soha nem utazott még egy hónap alatt annyi magyar turista Horvátországba, mint idén júliusban, amikor számuk meghaladta a 200 ezret, de év végéig a tavalyit szintén meghaladó adatokat várnak a magyaroktól - mondta el a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken az MTI-nek.

Menedzser szemléletű kulturális turizmus továbbképzést indít a Budapesti Corvinus Egyetem 

A kulturális turisztikai menedzser szakirányú továbbképzési szak azok jelentkezését várja, akik a kultúra, a kulturális turizmus területen tevékenykednek és turizmus, marketing valamint menedzsment ismereteiket szeretnék bővíteni levelező képzés formájában. 

Itt tuti nem botlasz a többi vendégbe 

Két személyes a világ legkisebb szállodája. Mindjárt azt is eláruljuk, hol találod. Nincs is messze, érdemes felkeresni. De csakis kettesben!

A nyár legforróbb Forma-1-es éjszakája 

A budapesti nyár legforróbb buliján Forma 1-es pilóták, sztárok és több száz vendég ünnepelte együtt a 32. Magyar Nagydíj hétvégéjét a Buddha- Bar Hotel Budapestben. Szuper After Party - a pesti Belváros szívében.

Vandalizmussal tiltakoznak a turisták ellen Spanyolországban 

Vandalizmussal tiltakozik a tömegturizmus ellen az Arran Jovent nevű katalán nacionalista ifjúsági mozgalom; az El País című napilap csütörtökön számolt be arról, hogy a csoport tagjai az elmúlt hónapokban szállodákat rongáltak meg Barcelonában, és egy étterem vendégeit zaklatták a mallorcai Palma városában, egyéb akcióik mellett.

Budapesten is toboroz az ír fapados 

Bővíti alkalmazottainak számát a Ryanair, ennek keretében a légitársaság Európa-szerte toborzónapokat hirdetett, többek között Budapesten is.

Szállodai bevétel boom a világbajnokságnak köszönhetően 

Az előzetes adatok szerint a szállodák 25-30 százalékkal magasabb árbevételt értek el júliusban az egy évvel korábbinál, az átlagárak 20 százalékkal voltak magasabbak a vizes világbajnokságnak köszönhetően - mondta Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Turisztikai rekordok Ausztriában 

A szomszédos Ausztria turizmus-gazdasága jól teljesít, egymás után sorra dölnek meg a rekordok. Az elmúlt 140 év alatt, mióta az osztrák turizmus-statisztika lézetik, nem volt még ilyen jó féléve az ágazatnak, mint 2017 év első felében – hangsúlyozza Kovács Balázs, Ausztriában élő turisztikai szakember, a GD Consulting ügyvezetője. 

Büki megjelenésdömping a német nyelvű médiapiacon 

A büki turisztikai menedzsment szervezet az idei évben kiemelkedő jelenlétet biztosított a desztináció számára a német nyelvű piacokon. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!