Jön Brezsnyev, lezárások várhatók

2018. október 8-án és 9-én külföldi delegáció érkezik, ezért hétfőn és kedden számos, elsősorban belvárosi főútvonalon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani, több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik - írja honlapján a BKK.

„Kérjük, aki teheti, lehetőség szerint használja a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az M2-es, M3-as és M4-es metróvonalat” - teszik hozzá. Tájékoztatásuk szerint rövidebb időszakra korlátozzák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utakat, ezért akinek a repülőgépe 8-án hétfőn 11 és 14 óra között, illetve 9-én kedden délután indul, annak célszerű lényegesen korábban elindulnia otthonról. Október 8-án hétfőn kora reggeltől késő délutánig lezárják a Kossuth Lajos teret és közvetlen környékét, a téren az M2-es metró sem áll meg. 

Hétfő reggel 6 órától kedden délután 6-ig lezárják a Lánchidat és a fővárosi Széchenyi István teret. A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint vasárnaptól keddig ideiglenes forgalomkorlátozás lép érvénybe, amely a főváros I., II., V., VI., X., XIII., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületét is érinti. Sok helyen tilos lesz megállni. Szakaszosan és időszakosan lezárnak több utat, útvonalat: hétfő délelőtt 11-től délután 2-ig például a 4-es főutat, az M3-as autópálya bevezető szakaszát, a Hősök terét és az Andrássy utat érinti az intézkedés.

Forrás: MTI/TurizmusOnline


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.