A Brexit cseppet sem szegi kedvét

Egymás után jelentik be a légitársaságok az újabb, Budapestről induló járataikat az idei téli menetrendi időszakra, sőt, egyes légitársaságok már azt is közölték, hogy jövő nyáron hová indítanak új járatokat a magyar fővárosból. A 2018-2019-es téli menetrend az őszi óraátállítástól, azaz október 28-tól lép életbe - hívta fel a figyelmünket szerdán a Budapest Airport.

Az első téli menetrendi napon máris egy új légitársaságot köszönthet a Budapest Airport, a sorrendben 35. légitársaság a nemrég alakult grúz légiközlekedési vállalat, a MyWay lesz, amely heti három alkalommal repül Tbiliszi és Budapest között. A jelenleg két, egyenként 170 személyes Boeing B737-800-ast üzemeltető légitársaság úgy állította össze a budapesti menetrendet, hogy egy-egy hosszú hétvégére éppúgy alkalmas legyen, mint az üzleti utazók kényelmes kiszolgálására. Ez már a második közvetlen járat lesz, ami Budapestről Grúziába üzemel, hiszen Kutaiszi nemzetközi repülőtere is elérhető a magyar fővárosból.

A jelek szerint a Brexit cseppet sem szegi kedvét a Nagy-Britanniába vagy onnan Budapestre közlekedő légitársaságoknak, vagy talán éppen emiatt indítanak egyre újabb járatokat. Egyszerre négy új járat is indul a brit szigetek és Magyarország között a 2018/19-es téli menetrendi időszakban. Az easyJet heti két alkalommal, hétfőn és pénteken indít járatot London Southend repülőterére, és ugyanezen a napokon repül majd Manchesterbe is. A Wizz Air heti három járatot indít Doncaster/Sheffield repülőterére, a lila-kék festésű gépek a hét első, harmadik és ötödik napján közlekednek. A LOT London City repülőterére közlekedő budapesti járata hétfőtől szombatig minden reggel és minden este, azaz heti tizenkét alkalommal repül. A járatot a brazil gyártmányú Embraer típusú, két hajtóműves gépekkel tervezi a lengyel légitársaság, mert ezek alkalmasak a rövid, mindössze másfél kilométer hosszú futópálya igénybevételére, a Temzén kialakított repülőtéren.

Tipikus nyaralójárattal indul a Wizz Air az izraeli Ovda repülőterére, ahonnan könnyen elérhető az Akabai-öböl partján fekvő Eilat, a Sínai-félsziget déli részén. A Ryanair október 28-tól a jordániai fővárosba indít heti két járatot (szerdán és vasárnap), rá két napra pedig Marseilles kikötővárosa is felkerül az ír légitársaság kínálatába, ide keddenként és szombatonként közlekedik az ír diszkont cég.

A légitársaságok egy része már jövő nyárra is bejelentette újdonságait. A Ryanair heti két alkalommal repül Budapestről az írországi Corkba, ugyanígy kétszer egy héten közlekednek Cagliariba, Szardínia szigetén, és az Olaszország adriai partján fekvő Bariba is. Jövő év májusától a spanyolországi Sevilla is bekerült a kínálatukba, heti két alkalommal. A francia Transavia jövő tavasztól a Loire folyó torkolatában fekvő Nantes városát teszi elérhetővé a magyar utasok számára, heti két alkalommal.

„Tovább folytatjuk a tárgyalásokat a légitársaságokkal az új járatok elindításáról. Európa mellett elsősorban az ázsiai térségben rejlő óriási turisztikai potenciálra koncentrálunk, illetve arra, hogy igyekezzünk minél kedvezőbb menetrendet kialakítani a Budapestről induló, illetve ide érkező utasok számára. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy egyre több európai nagyváros és térség válik elérhetővé közvetlen járattal utasaink számára” – jelentette ki Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője azt követően, hogy véglegesen összeállt a 2018-as téli menetrend Budapestről.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.