Turizmus Online cikkei

Budapest már nem kerékpárosbarát város
2011-ben a legjobbak között szerepelt, 2013-ban már csak a 18. helyre futott be, azóta nem kerül be a legjobb húsz kerékpárosbarát város közé Budapest.

Európa top 10 úti célja közé választották Észak-Németországot
Észak-Németország azon tíz úticél egyike, „amelyek nem hiányozhatnak a 2017-es bakancslistádról” – ez a véleményük a Lonely Planet utazási szakértőinek.

A MUISZ is aláírta a EU-s kereskedelmi szervek kezdeményezését
A kereskedelmi szervek és fogyasztói csoportok koalíciója írt az EU felelős szervének azért, hogy vizsgálatot kérjen a légitársaságok nem versenyképes gyakorlatairól, beleértve a Lufthansa és a British Airways által kiszabott GDS rendszereken keresztül foglalt jegyek pótdíjairól.

Ezek lesznek a legnépesebb országok 2050-re
A globális lakosság fele összesen 10 országban fog élni 2050-ben - derül ki az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) legújabb jelentéséből.

Megérkezett a 2017-2018-as Balaton Turizmus Kártya, a Balatoncard
Változatos programok családoknak, közel 200 Balaton környéki szolgáltatónál kedvezményes áron.

A Manchester United szponzorálása jót tett az Aeroflotnak
Hatszázalékos külföldi utasforgalom-növekedést eredményezett az Aeroflotnál fél évtized alatt, hogy az orosz légitársaság lett a Manchester United (MU) labdarúgó csapatának hivatalos utaztatója - közölte Vitalij Szaveljev, a cég vezérigazgatója a részvényesek hétfői moszkvai éves tanácskozásán.

Építési moratórium bevezetését kezdeményezték a balatoni borászok
A szőlők megóvása érdekében építési moratórium bevezetését kezdeményezték a Balaton északi partjának külterületein borászok hétfőn. A felhívást három balatoni szervezet, a Balatoni Kör, a Csopaki Kódex és a Rizling Generáció tette közzé.

Az amerikai legfelsőbb bíróság jóváhagyta Trump beutazási tilalmát
Az Egyesült Államok szövetségi legfelsőbb bírósága jóváhagyta Donald Trump átmeneti beutazási korlátozásokat kimondó, alsóbb fokon felfüggesztett elnöki rendeletének egyes részeit, amelyek azonnali hatállyal életbe is lépnek.

Több mint 3000-en a Debrecziner Gourmet-n
A közönség és a szakma részéről egyaránt hatalmas várakozás előzte meg, majd óriási érdeklődés kísérte az idei Debrecziner Gourmet Fesztivált.

Szakmázás az etyeki ChardonnÉJ-en
Borászok és a sajtó képviselői beszélgettek a chardonnay fajtáról június 24-én a ChardonnÉJ programsorozat délutánján.
Megnyílt a dunaharaszti Karl Fagylaltpalota
A dunaharasztiaknak nem kell bemutatni a Karl Cukrászdát, hiszen már több, mint egy évtizede ide járnak, ha minőségi süteményre és igazán jó fagylaltra vágynak.
Szakmai kérdésekről tárgyaltak a MUISZ és a Budapest Airport illetékesei
A korábbi rendszeres találkozók hagyományát folytatta a Magyar Utazási Irodák Szövetségének delegációja, amikor a Budapest Airport vezetőivel áttekintették a terveket és az együttműködési lehetőségeket - tájékoztatott az érdekképviselet.
A Deák tértől indul a BKK új, közvetlen repülőtéri járata
Július 8-tól indul az új járat és 900 forint lesz a jegy egy útra.
A Warm-up Udvar lesz az új nyári koncerthelyszín Óbudán
Idén nyáron az Esernyős felújított udvara is felkerül az óbudai szabadtéri programhelyszínek térképére.
Belép a luxushajózás piacára a The Ritz-Carlton szállodavállalat
2019-ben belép a hajózási piacra a The Ritz-Carlton luxushotelmárka. Három, egyenként 298 férőhelyes luxusjachtot építtetnek, amelyek viszonylag kis méretüknél fogva olyan különleges kikötőkbe is befuthatnak majd, mint Capri, Portofino, St. Barths vagy Cartagena.
Bezár a Víziváros utolsó retró hangulatú étterme
Búcsúzik Víziváros utolsó retró hangulatú étterme, a Pajtás Étterem - olvasható az étterem Facebook oldalán.
Az újfajta csalás az all-inclusive szolgáltatást nyújtó hoteleket veszélyezteti
Brit turistáktól indult Mallorcán, de a brit külügyminisztérium a múlt héten már Bulgáriára és Törökországra is figyelmeztetést adott ki -olvasható a Guardianra hivatkozva a 444.hu-n.
2019-re újul meg a Sió teljes turisztikai kínálata
A műszaki felmérésekkel elkezdődött a Sió idegenforgalmi fejlesztése, amelynek nyomán kajakkal, kenuval járható lesz a Balatont a Dunával összekötő folyó 85 kilométeres szakasza, mellette pedig kerékpárút épül.
Vonattal a tengerre címmel hirdetett akciót a horvát vasúttársaság
A túlzsúfolt autópályák elkerülése végett Vonattal a tengerre címmel hirdetett akciót a horvát vasúttársaság (HZ) - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.
A szlovák turistáknál a biztonság az első
Az utóbbi években elsősorban egy adott turisztikai desztináció biztonsága befolyásolja a legnagyobb mértékben Szlovákia polgárainak döntését, hogy ráesik-e a választásuk, vagy sem.
Megújuló forrásból fedezi energiaszükségletét a Katica Tanya
Teljes egészében megújuló forrásból biztosítja energiaszükségletét a somogyi Patcán található Katica Tanya Élményközpont egy napelempark kialakítását is magába foglaló, a napokban átadott beruházás eredményeként.
Csaknem 2 milliárd forintból 55 balatoni strand újul meg az idén
38 Balaton-parti település 55 strandján, 344 beruházás, felújítás valósul meg az idén - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Budai étkezdét záratott be a Nébih
Azonnali hatállyal bezáratta a Batthyányi téri Nagyi palacsintázóját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egészséget veszélyeztető élelmiszerbiztonsági és higiéniai hiányosságok miatt; a helyszínen talált 30 kilogramm nyomon követhetetlen készételt lefoglalták - közölte a hatóság.
Tudja, hány ivókútból szürcsölhet vizet Bécsben?
Bécs, 2017.06.23. (Eurocomm-PR) – Bécsben is tombol a nyár, ezért immár 900 ivókútból vehetnek vizet városszerte a járókelők. Ráadásul a kutakból a legjobb minőségű víz folyik, amelyből az elmúlt pár napban rekordmennyiséget fogyasztottak a tikkadt bécsiek - tudtuk meg pénteken Bécs város budapesti képviseletétől.
Neves pincészetek és gasztroújdonságok a Rozé Fesztiválon
Mintegy harminc neves pincészet boraival, gasztronómiai újdonságaival, koncertekkel és különleges jelmezes futóversennyel várják a hetedik Rozé Fesztivál vendégeit július 14-15-én Villányban.
Az állam szigorúan meghatározza a kürtőskalács ismérveit
Szigorítja a kürtőskalácsra vonatkozó szabályokat az agrártárca: a napokban megjelent leírás a receptúra mellett az előállítás módját, illetve a felhasznált alapanyagok minőségét is rögzíti – írja a Magyar Idők.
Mire figyeljünk online foglalásnál? 4 tipp a biztonságos repülőjegy- és szállásfoglaláshoz
Az Európai Bizottság és az Európai Unió fogyasztóvédelmi szervezeteinek nemrég kiadott IP-17-844 számú jelentéséből -mely az európai piacon működő 352 komoly forgalmú, kereskedelmi célú utazási weboldal átfogó vizsgálatának lényegét mutatta be- több meglepő adat is kiderül a repülőjegy- és szállásfoglalási weboldalak biztonságáról. Az STA Travel ezért összegyűjtötte a leggyakoribb trükköket, amikre érdemes odafigyelnünk, hogy ne váljunk azok áldozataivá.
Mosoly nyaralás a büki Danubius szállodában
A Danubius Spa divízió a hagyományokhoz hűen idén is vendégül látott egy csapatnyi hátrányos helyzetű kisgyereket egy négynapos, élményekkel teli üdülésre.
Félmilliárd forintból újította fel az egyik kifutópályát a Budapest Airport
Félmilliárd forintból újította fel a repülőtér egyik futópályájának 900 méteres szakaszát az üzemeltető Budapest Airport.
Vészhelyzetet rendeltek el Olaszországban a szárazság okozta vízhiány miatt
Katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította és a víz adagolását rendelte el az olasz kormány Parma és Piacenza városok térségében Emilia-Romagna tartományban a szárazság okozta vízhiány miatt csütörtökön. A szárazság Olaszország más részein is kritikus helyzetet teremtett.
Elindult az Év Fürdője verseny
Idén nyáron harmadik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő, három kategóriában verseng a voksokért.
Budapesti Borbár Túra újratöltve
A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Wineglass Communication a tavalyi programsorozat sikerére való tekintettel 2017. július 6-án ismét megrendezi a Budapesti Borbár Túrát. Idén közel harminc helyszínen száz pincészet várja a bortúrázókat a fővárosban. Újítás tavalyhoz képest, hogy a borbárok tematikus programokkal is készülnek: a borkóstolás élménye mellé idén csatlakozik a gasztronómia és a zene is.
Gyűlik a szemét a görög nagyvárosok utcáin
A hét eleje óta gyűlik a szemét a görögországi nagyvárosokban, mivel sztrájkolnak a szemétgyűjtők. A dolgozók munkahelyük elvesztésétől félnek.
Még mielőtt beszállna, már az Austrian fedélzetére léphet
Virtuális túrán teszi megismerhetővé flottája gépeit „sógorék” légitársasága. A kabin is bejárható.
Március 25-től repülnek a Lufthansa A380-asai Münchenből
Los Angeles, Peking és Hongkong lesznek az első desztinációk.
Komárom "egy egyedülálló attrakcióval kerül fel a múzeumi térképre"
A Liget Budapest Projekt keretében hatmilliárd forintos beruházással felújítják a komáromi Csillag erődöt és itt mutatják be a Szépművészeti Múzeum gipsz szobormásolatait. A beruházás alapkövét csütörtökön helyezték el az erőd udvarán.
Lezárják vasárnap egy hétre Budapesten a Szépvölgyi út egy szakaszát
Lezárják vasárnaptól egy hétre Budapesten a Szépvölgyi út egy részét felújítás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
Mikor a terasz beköltözik a beltérbe
A helyzet kicsit rendhagyó, de cseppet sem lehetetlen. Saját gyártású kerti székeinket a belső tér igazán egyedi és magyaros hangulatú berendezéséhez használtuk a budapesti Fakanál étteremben. Egyik kedvenc projektünk kapcsán ismerkedjenek meg saját gyártású bútorcsaládunkkal.
Nyáron gyakrabban ellenőrzik az utazási irodákat
Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) kereskedelmi hatóságként folyamatosan, egész évben ellenőrzi a Magyarországon letelepedett, utazásszervezői tevékenységet folytató vállalkozásokat, de a legtöbb ellenőrzést a nyári utaztatási főszezonban végzi - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.
A termelők ezentúl közvetlenül támogathatják a rászorulókat
A Budapesti Nagybani Piac a Magyar Élelmiszerbankkal összefogva közös kezdeményezést indított: ezentúl a piacon árusító termelők közvetlenül tudják támogatni a rászorulókat a fel nem vásárolt friss élelmiszerekkel.
Részesedést venne egy amerikai légitársaságban a Qatar Airways
Az American Airlines részvényeinek 10%-át szeretné felvásárolni a katari légitársaság.
Elindult az ETI első charterjárata Romániából
Június 21-én telt házzal szállt fel a kolozsvári repülőtérről az Express Travel International első romániai indulású charterjárata.
Közel 800 millió forintot fordítanak kerékpárút-fejlesztésre Zalában
Csaknem 800 millió forintot fordítanak Zala megyében bicikli-utak építésére és kerékpárosbarát fejlesztésekre a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) keretében - közölte a megyei önkormányzat.
41 ezer új repülőgépre lesz szükség 2037-ig
A Boeing szerint a következő 20 évben a vártnál gyorsabban, évi 4,7 százalékkal emelkedik a légi utasok száma, így repülőgépgyártó azzal számol, hogy az eddig előrejelzettnél 3,6 százalékkal több, 41 ezer új repülőgépre lesz szükség ebben az időszakban világszerte.
Újdonságok és nyári programok az Aquaticum SPA-ban
Többek között új mászófallal, napozóágyakkal és programokkal várja a vendégeit az Aquaticum SPA.
A hónap végéig lehet pályázni az európai utazási támogatásra
A hónap végéig pályázhatnak az érintett magyar iskolák és diákok az ingyenes InterRail-bérlet alapötletére épülő uniós utazási támogatásra, amely által Magyarországról a kísérleti időszakban 68 fiatal juthat ingyenes uniós országokba érvényes menetjegyhez - közölte Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője.
A Toscával indul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada
Puccini Toscájával június 30-án kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok évada, a Dóm téren már felépült az ország legnagyobb színpada és a négyezer fős nézőtér is - közölte Herczeg Tamás igazgató csütörtökön a Tisza-parti városban.
Plusz 18 milliárdot kap a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztési programja
A kormány a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztési programjainak keretében megvalósuló beruházásokra 2015–2020 között összesen legfeljebb 43 milliárd 725 millió forintot biztosít.