Sólethegyeknek veszett nyoma a Kazinczy utcában

A nyarat kóser módon készült sóletevéssel búcsúztatták augusztus utolsó vasárnapján, a Kazinczy utcában.

Többezer adag sólet fogyott el a 4. Sóletfesztiválon, ahol  a sóleté és a zsidó hagyományoké volt a főszerep augusztus utolsó vasárnapján, Budapest belvárosában.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) a Kazinczy utcában rendezte meg egésznapos, kóser gasztroeseményét: a 4. Sóletfesztivált. Az elmúlt évekhez hasonlóan nagy volt az érdeklődés, közel 6000 sóletet fogyasztottak el a látogatók.

Az idén először megrendezett közönségszavazáson a legnagyobb sikert az izraeli sólet aratta. A rutinos sóletfesztiválozók már a 11 órás nyitásra megjelentek, hogy jelentősebb várakozás nélkül tudják megkóstolni az idei, kóser előírások szerint készült sóletkülönlegességeket.

Aki kicsit könnyedebb ételre vágyott, a sóletek helyett különleges közel-keleti saláták, valamint a Semes pékség kóser süteményei közül válogathatott.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Sóletfesztivál nemcsak gasztronómiai élményt szeretne nyújtani, hanem a találkozások lehetőségét is. Ahogy a Talmud, a zsidó bölcselet legfontosabb műve mondja - az evés-ivás összehoz.

Az idei fesztiválon izraeli mesterséf irányításával készültek a sóletek. A tradicionális zsidó ételt a világ szinte minden táján ismerik, de mindenhol kicsit másképp készítik, alkalmazkodva a helyi szokásokhoz, ízvilághoz.

Az idei fesztiválon négy országból származó, eredeti recept alapján készült sóletet lehetett megkóstolni: a karamellizált cukorral készült izraeli sóletet, az édesburgonyával készült marokkói változatot (melyet a vegetáriánusok is fogyaszthattak), a füstölt libacombbal és sok babbal készült magyar sóletet, valamint a hazánkban ismert sólettől talán a legtávolabb álló iraki változatot, amely csirekhúst és paradicsomot is tartalmazott, és bab helyett rizzsel készült.

A sóletkülönlegességek mellett zenei programokkal is várták az érdeklődőket. A megnyitót követően a színpadon az Iszkri zenekar szórakoztatta a gyermekeket, majd klezmer zene szólt a Sabbathsong és a Klezmerész zenekarok jóvoltából. Nagy érdeklődés kísérte Köves Slomó és Katz Dávid népszerű Kérdezd a rabbit műsorát, melynek élő különkiadását a jelenlévők is követhették, így ez alkalommal nemcsak online, hanem a helyszínen is lehetett kérdezni. Az este sztárfellépői Oláh Gergő, majd a jazz zene kedvelői körében népszerű Nigun együttes voltak, velük zárult a 4. Sóletfesztivál programja.


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.