Esetlen keselyű Szegeden

Idén tavasszal, áprilisban kikelt a fakó keselyű pár által költött első tojás, és megkezdte életét a legfiatalabb keselyű a Vadasparkban. A keselyűfióka szépen cseperedett, most már nagyságában utolérte szüleit, bár viselkedése még nagyon fiókás és elég esetlen. Idő kell ahhoz, hogy a szüleire jellemző határozottsággal kapjon szárnyra.

A Szegedi Vadaspark gyűjteményének egyik legnagyobb büszkesége az a fakó keselyű pár, amely egy államközi együttműködés keretében érkezett Szerbiából. A fiókakorukban folyóból kimentett madarakat nem lehetett szabadon engedni, így előbb a palicsi állatkertbe, majd Szegedre kerültek. A cél a szaporításuk volt, amely kihívásnak eleget is tett a pár, viszont eddig nem sikerült a tojásukat maguk kikölteniük, ebben a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei voltak segítségünkre. Idén tavasszal azonban ügyesebbek voltak, és áprilisban kikelt az első keselyű fióka a Vadasparkban. Nem véletlenül nem adtunk hírt akkor a fontos eseményről, így is biztosítani akartuk a nyugalmas, zavartalan költést. 

A fakó keselyű az Európában is előforduló keselyűfajok egyike, amely hatalmas területen elterjedt Ázsia középső részétől Észak-Afrikáig, Európában az Ibériai-félszigeten, az Alpok vidékén és a Balkánon, igaz, az egyedsűrűsége nagyon alacsony. A kontinensünkön összesen kb. 32-34 ezer pár él, egyes területeken kihalt. Magyarországon kóborló egyedeivel lehet nagy ritkán találkozni. Leginkább a mérgezések veszélyesek rájuk, pontosabban a ragadozók elpusztítására kihelyezett mérgezett tetemek, valamint az állattenyésztésben használt gyógyszerek is gátolhatják a szaporodásukat.

A nagyméretű madarak kifejezetten dögökkel táplálkoznak. A monogám párok magas fákra és sziklapárkányokra rakják fészküket, 1-2 tojásuk viszonylag hosszú idő alatt, kb. 50 nap alatt kel ki, majd 4 hónapos korukban repülnek ki a fiókák. A Vadaspark első szülőkkel nevelkedő keselyűfiókáját a látogatók is megtekinthetik.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.