MVI: ilyen volt a vendéglátás helyzete 2022-ben

MVI: ilyen volt a vendéglátás helyzete 2022-ben 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) minden évben közzéteszi statisztikai helyzetjelentését a vendéglátásról, amelyet ismét Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója állított össze hazai és nemzetközi statisztikai adatok felhasználásával.
Gyula: sose legyen rosszabb év, mint a tavalyi volt

Gyula: sose legyen rosszabb év, mint a tavalyi volt 

Csaknem 564 ezer vendégéjszakát regisztráltak a gyulai szálláshelyeken 2022-ben, ami mindössze 3 százalékkal marad el a koronavírus-járványt megelőző 2019-es év adataitól, így a nehézségek ellenére jó évet zárt a turisztikai szektor, mondta a Gyulai Turisztikai NKft. ügyvezetője.
Párizs még nem teljesen a régi

Párizs még nem teljesen a régi 

Több mint 44 millió turista látogatott el tavaly Párizsba és környékére, az Ile-de-France régióba, ami 95 százalékos emelkedés 2021-hez képest, de még 13 százalékkal elmarad a koronavírus-járvány előtti szinttől - derül ki a régió turisztikai bizottságának hétfőn közzétett közleményéből.
Íme az airBaltic 2022. évi eredményei

Íme az airBaltic 2022. évi eredményei 

A lett légitársaság a napokban tette közzé a 2022-es évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését és konszolidált pénzügyi eredményeit.
Dzsungel a város közepén

Dzsungel a város közepén 

Egyik legújabb, mindössze néhány hete befejezett munkájuk helyszínére hívta év eleji koccintásra a velük dolgozó hazai belsőépítészeket a JAB Anstoetz magyarországi képviselete, Bakody Katalin vezetésével. Az ötcsillagos, nemrégiben átadott pesti Verno House-ba, amit szakértő szemmel végignézhettek a meghívottak, majd az Európában piacvezetőnek számító textilcsoport magyarországi csapatának 2022-ben elkészült, kiemelt referenciáit ismerhették meg egy rövid prezentáció keretében.
MTÜ-vezér: jó számokat hozott 2022 a turizmus területén

MTÜ-vezér: jó számokat hozott 2022 a turizmus területén 

14,2 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, csaknem negyven százalékkal többet, mint 2021-ben, hangzott el azon az évértékelő sajtótéjékoztatón, amit Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke tartott hétfőn a pesti Hard Rock Hotelben, ahol csak úgy záporoztak a számok, adatsorok, összehasonlító százalékok.
Szépen alakult 2022-ben a SZÉP-kártyák forgalma

Szépen alakult 2022-ben a SZÉP-kártyák forgalma 

elentősen megnőtt a SZÉP-kártya forgalom tavaly, a kártyabirtokosok a legtöbbet a vendéglátás zsebből költötték.
Horvátország: imponáló összesítő adatok

Horvátország: imponáló összesítő adatok 

2022-ben 18,9 millió turistát és 104,8 millió vendégéjszakát regisztráltak Horvátországban, ami 2021-hez képest 37 százalékkal több vendéget és 25 százalékkal több vendégéjszakát jelent. A vendégéjszakák megoszlásának tekintetében 92,3 millió volt a külföldi, 12,5 millió a belföldi vendégéjszaka.
Közel 20 millió turista nyaralt déli szomszédainknál

Közel 20 millió turista nyaralt déli szomszédainknál 

Pontosabban 18,9 millió turista nyaralt tavaly Horvátországban. Legtöbben Németországból érkeztek, őket követik a szlovénok, majd az osztrákoké a képzeletbeli dobogó harmadik foka.
Megvan, kit választottak idén az év bortermelőjének

Megvan, kit választottak idén az év bortermelőjének 

December 8-án a FELIX Kitchen & Bar-ban kihirdették a Magyar Bor Akadémia által létrehozott „Év Bortermelője Magyarországon 2022" cím, azaz a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét.  

Ez a hotel az Év Szállása 2022-ben 

Gazdára találtak a díjak az idén tízéves Év Szállása és Turizmus Kiválóságai Gálán. A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjjal Ritter Judit, a Hotel Szárcsa Székesfehérvár*** ügyvezető igazgatójának munkásságát ismerték el. Debrecen, Szeged és Zalakaros is osztoztak a rivaldafényben.

Ő lett az év legjobb sommelier-je 

Makovej Giraldo Sebastian, a budapesti Felix Kitchen&Bar sommelier-je nyerte el az Év Sommelierje 2022 címet és a lehetőséget, hogy október 27-én, a nemzetközi Balkan Sommelier Challenge versenyen képviselhesse Magyarországot.

Felemás szezon: rengeteg utas, zuhanó nyereség 

Az, hogy áremelésre kényszerülnek az utazási irodák, nyilvánvaló. Euróárfolyam, kerozin, egyéb költségek… De mindezen költségnövekedésnek mely részét tudják érvényesíteni az utak áraiban? Nyereségesek maradnak-e? Hogyan látják az őszi szezont? E témákról váltottunk szót a legnagyobb hazai chartereztetőkkel. Testvérlapunk az mfor összeállítása.

Pécsi csapat a Közétkeztetési Szakácsverseny győztese 

2022. március 23-án nagy érdeklődés mellett zajlott a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2021-2022-es fordulójának döntője a SIRHA Budapest kiállításon. A végső hajrában a tavalyi elődöntők során kiválasztott 12 legjobb közétkeztető csapat mérte össze tudását. Szoros küzdelmet követően, végül a pécsi Hungast csapat állhatott a dobogó legfelső fokára többek között kacsahússal töltött tavaszi tekercset, brézelt marhanyakat és minifánkot is tartalmazó menüsorával - tájékoztatta lapunkat a Nébih.

A csacsa, a hacsapuri meg a csurcsela 

A posztszovjet köztársaságot eddig többnyire Moszkván keresztül lehetett megközelíteni, ahová most a repülés nem ajánlott. Mégsem mondta le részvételét Grúzia – maradjunk most a hagyományos magyar elnevezésnél – a Hungexpo-n március 3-án nyílt Utazás kiállításon. Idén az ország egyik legszebb régióját, az Ajara autonóm köztársaságot helyezik előtérbe a Budapestre érkezett szakemberek.

Megnyílt a 44. Utazás kiállítás 

Ünnepélyes keretek között megnyílt csütörtökön Budapesten a Hungexpo H pavilonjában a 44. Utazás kiállítás.

Márciusban Utazás Kiállítás 

Hazánk első számú turisztikai kiállítása a 44. alkalommal várja az utazás szerelmeseit a megújult Hungexpo-n. (X)

Sztárparádé a Szépművészeti idei kiállítási programjában 

A Szépművészeti Múzeum valaha volt legerősebb kiállítási programja az idei: a Szépművészetiben többek között Bosch-, Matisse- és El Greco-kiállítás, a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) Vaszary- és Art deco-tárlat várja a látogatókat, és 2022-ben teljeskörűen befejeződik a Szépművészeti épületének felújítása is - mondta el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.

100 ezer vendégéjszakát remél hazánk az idei vizes VB-től 

Több helyszínen, jelentős anyagi kedvezményekkel rendezik Magyarországon az idei vizes világbajnokságot, amely az eredeti tervek szerint a japán Fukuókában lett volna.

Megjelent a Kárpáteurópa 2022-es katalógusa 

36 oldalon 45 programot tartalmaz a Kárpáteurópa most megjelent új katalógusa. Körutazások magyar szemmel. Ez a Kárpáteurópa utazási iroda szlogenje.

2022: emelkedő szobaárak, magasabb bevételek 

Tavaly számos rekord született a belföldi turizmusban, idén a Szallas.hu szakértői legalább a járványt megelőző 2019-es évhez hasonló, azaz 120-130 milliárd forint bruttó szobaárbevételre számítanak.

A vendéglátóhelyek harmada idén lehúzza a rolót 

Kovács Lászlót, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnökét az iparág idei helyzetéről, lehetőségeiről és a várható bezárásokról kérdezte laptársunk, az mfor.hu portál.

Wellnesstrendek 2022-ben 

Fókuszba kerül idén a prevenció, az egészség és az otthoni  szépségápolás.

MTÜ: minden idők legjobb nyarát zártuk 2021-ben 

Mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese a szervezet közösségi oldalára feltöltött videójában pénteken. Idén kiemelt figyelmet kap a hivatásturizmus, a vendéglátás, a vallásturizmus és az egészségturizmus fejlesztése.

Accent Hotels: 2022-ben vissza a 2019-es eredményekhez 

Szakmai elemzés 2021-ről, és az ez évi várható kilátásokról Magyarország legnagyobb, független szállodaüzemeltetőjének esetében.

A legfontosabb gasztrotrendek 2022-ben 

Ismét tele a világ azzal, hogy miféle trendek várhatók az új esztendőben, ezúttal 2022-ben. Az amerikai vendéglátásban legbefolyásosabbnak számító National Restaurant Association aktuális felmérését tárta a hazai szakma elé a Food&Wine.

Az év legjobban várt kiállításainak listája a világban 

Ha kihagyta itthon a Cézanne-kiállítást, Londonban még pótolhatja. Mivel az angol fővárosban nagyívű Cézanne-kiállítás nyílik 2022-ben.

Európa kulturális fővárosai 2022-ben 

Január elejétől egy éven keresztül a luxembourgi Esch-sur-Alzette, a litvániai Kaunas, valamint a vajdasági Újvidék viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Elmaradnak a rangos német vendéglátóipari kiállítások 

Baden-Württemberg tartomány december 20-tól rendezvényszervezési tilalmat léptetett életbe, amely a februári stuttgarti Intergastra és Gelatissimo kiállítások megrendezését is ellehetetleníti - tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők.

MTÜ: nagyszabású rendezvényekkel indítják 2022-őt 

Februárban és márciusban a turizmus és a gasztronómia területén nagyszabású nemzetközi rendezvényekkel indítja az évet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ),  jelentette be pénteken megjelent podcast különkiadásában Guller Zoltán vezérigazgató.  

Új szolgáltatások a HungaryCard élménykártyában 

Rohanó hétköznapjainkban talán nincs is értékesebb ajándék, mint a családdal együtt töltött idő és a minél több közös élmény. Ehhez kínál remek lehetőséget a HungaryCard élménykártya, mely számtalan belföldi programlehetőséget kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt, egy éven keresztül.

Megrendeznék a 2022-es mohácsi busójárást 

Mohács vezetése úgy döntött, hogy megtartják a soron következő, 2022 februárjában esedékes busójárást - közölték a Duna-parti város önkormányzatának internetes oldalán. Az idei esemény a pandémia miatt elmaradt.

Robotok készítik és hordják ki a kávét a téli olimpián 

A pekingi szervezők szerint a robotok elősegíthetik az egészségügyi előírások betartását a 2022-es téli játékokon.

Megismertette beszállítóival 2022-es stratégiáját a METRO 

Hibrid módon, 150 fő személyesen, 100-an pedig online vettek részt a lánc konferenciáján, hogy meghallgassák a vezetők előadásait az előző időszak tapasztalatairól és a 2022-es stratégiáról - írja testvérlapunk, a Store Insider.

2022-ig 4000 milliárd 

A kormány 2022-ig 4000 milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre az ország logisztikai pozíciójának erősítése érdekében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mogyoródon.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!