MTÜ-vezér: jó számokat hozott 2022 a turizmus területén

14,2 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, csaknem negyven százalékkal többet, mint 2021-ben, hangzott el azon az évértékelő sajtótéjékoztatón, amit Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke tartott hétfőn a pesti Hard Rock Hotelben, ahol csak úgy záporoztak a számok, adatsorok, összehasonlító százalékok.

Mint hallhattuk, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (ez az UNWTO, ahová 175 ország riportol a világ különböző pontjáról) jelentése szerint tavaly a járvány előtti szint 63 százalékát érte el világszinten a turisztikai ágazat, ebből Európa 80 százalékot, a Közel-Kelet 83 százalékot, Amerika 65 százalékot hozott, a legrosszabbul Távol-Kelet teljesített, ahol 23 százalékos szintet mértek a járvány előtti utolsó évhez, 2019-hez képest.

 

Mennyi az annyi?

Országos szinten 14,2 millió vendéget regisztráltak, akik 40 millió vendégéjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken, közülük 57 százalék belföldről érkezett vendég volt. Budapestre 3,9 millió turista érkezett, vidékre 10,3 millió, hangzott el. Valamint azt is megtudtuk, hogy a szállodák szobakapacitás-kihasználtsága éves szinten 47 százalékos volt.

Mivel az MTÜ rálát az NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ) adataira - jelenleg 49.ezer szálláshellyel vannak közvetlen, napi kapcsolatban, és emellett 14 ezer vendéglátóhely is jelent már az NTAK-on keresztül -, mindezek alapján feketén-fehéren kiderült számukra, hogy 2022-ben 39,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyeken országos szinten. Ez a szám 38 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben, a covid-járvány miatt igencsak gyengén muzsikáló 2021-ben mért adatokhoz képest.

Vendégéjszakák tekintetében 39,7 milliót regisztráltak az NTAK alapján országos szinten, ez a szám mindössze 5 százalékkal marad el a covid előtti utolsó év, 2019 számaihoz képest. Ezzel kapcsolatban Guller Zoltán megjegyezte, ebben az adatban szerepelnek az ukrán érkezések is - amire rá is kérdezett szerkesztőségünk, hogy ez pontosan mit is jelent? Azt a választ kaptuk, hogy csak azokat az ukrán vendégeket számolták bele az adathalmazba, akik valóban fizetős szállóvendégként érkeztek hozzánk, és ez a szám 292 ezer ukrán vendégérkezést jelent. Érthető módon 2022-ben alaposan visszaesett - gyakorlatilag nem volt - orosz vendégérkezés, és a kínai területekről, illetve a tengerentúli érkezők száma is alaposan megcsappant.

Bevételek szempontjából az hangzott el, hogy a szálláshelyi bevételek mintegy 668 milliárd forintot hoztak a konyhára tavaly, ez reálértéken 583,4 milliárd forintnyi szálláshelyi bevételt jelent, ami 2021-hez képest 52 százalékkal magasabb szám, mint amit tavaly mértek. A vendéglátás pedig 2022 viszonylatában 1490 milliárd forintot hozott az ország kasszájába, ez reálértéken mérve 24 százalékkal haladja meg az előző évi adatokat.

 

Bécs mellett, Prágát, Varsót, Pozsonyt leelőzve

A hazai turisztikai térségek teljesítményéről is szó esett, ennek kapcsán megtudtuk, Tokaj és Nyíregyháza a korábbi évekhez képest nagyot ment, de persze az abszolút győztes belföldi úti cél, Budapest mellett a Balaton volt 2022-ben, ez utóbbi 1 százalékkal túl is teljesítette a 2019-es évet.

A nemzetközi beutazások kapcsán elhangzott, beutazás és költés terén továbbra is Németország vezet, emellett sokan érkeztek még tavaly - 2021-hez képest - az Egyesült Királyságból, Amerikából, a spanyoloktól, a lengyelektől is. Külön kiemelte a turisztikai szakértő, hogy mind RevPar, mind szoba átlagár tekintetében tavaly Budapest megelőzte Bécset. Valamint szállodai kapacitásk-ihasználtságban is "megvertük" - sőt, e tekintetben Varsó került a képzeletbeli dobogó második helyére, Bécs pedig e mutatóban Közép-Kelet-Európában a harmadik helyre került.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Bécs a 120 eurós átlagárával vezeti továbbra is e tekintetben a listát, Prágát, Pozsonyt, Varsót azonban minden mérőszámban meg tudta előzni 2022-ben Budapest.

Mit hoz a jövő?

Mint hallhattuk Guller Zoltántól, a januári adatsor bizakodásra adhat okot: eddig már 1,5 millió vendégéjszaka realizálódott, és mellette közel 200 ezer látszik még a továbbiak során. Az összesített adatok alapján januárban így várhatóan 1,7 millió értéken alakul a vendégéjszaka szám, ami mintegy 100 ezerrel haladja meg az előző évben mértet. Februárra pedig idáig 1,1 millió vendégéjszaka-foglalást látnak az NTAK-on keresztül, ez 11 százalékkal magasabb szám a 2021 februári adatokhoz képest.

Ha az ismert körülmények nem romlanak, hangzott el végül az MTÜ-vezértől, akkor az idei év akár meg is haladhatja a 2019-ben mért ütős adatokat. Ehhez persze az is kell, hogy a Távol-Keletről és Amerikából sokkal több vendég érkezzen hozzánk. Ennek érdekében, hallhattuk, a Magyar Turisztikai Ügynökség idén ezekre a piacokra különösen odafigyel, és akkor a 2019-ben mért rekordszámok elérése nem elképzelhetetlen. 

 

 

 

 

Forrás: MTÜ / Turizmus Online


Magyar szállodákat, éttermeket díjaztak a világ neves wellness és kulináris versenyén

Magyar szállodákat, éttermeket díjaztak a világ neves wellness és kulináris versenyén 

Bejelentette 2024-es év nyerteseit a World Culinary Awards és a World Spa Awards.
Új megoldás a vendégvélemények kezelésére

Új megoldás a vendégvélemények kezelésére 

A SurvAI AI-alapú szoftveres megoldással minden eddiginél gyorsabban növelhető a vendégelégedettség.
Nevet vált a  Boutique Hotel Budapest

Nevet vált a Boutique Hotel Budapest 

A Boutique Hotel Budapest (korábban Boutique Hotel Zara) 2006. augusztusában nyitotta meg kapuit Budapest szívében.
Új igazgató a Matild Palota élén

Új igazgató a Matild Palota élén 

Mr. Serkan Hüsünbeyi lett a budapesti luxusszálló igazgatója.
Meghal a legendás kaszinó-szálloda - siratja egy egész iparág

Meghal a legendás kaszinó-szálloda - siratja egy egész iparág 

Meddig él egy hírneves kaszinó-szálloda? Akár hetven évig. Legalábbis a Las Vegas-i Tropicana ezt mondhatja el magáról.
Jön a szállodák éjszakája

Jön a szállodák éjszakája 

2024. október 18-19-én országos szinten elindul a Szállodák Éjszakája kultúrális rendezvénysorozat.
Eurostat: emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma

Eurostat: emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma  

A vizsgált háromhónapos időszakban június volt az a hónap, amikor az összes uniós országban nőtt az online platformokon keresztül lefoglalt vendégéjszakák száma.
Igazgatóváltás a szegedi szálloda élén

Igazgatóváltás a szegedi szálloda élén 

Anisity István lett az Art Hotel Szeged szállodaigazgatója.
Az Ezresek Klubjának előkelő tagja lett ez a szállodai márka

Az Ezresek Klubjának előkelő tagja lett ez a szállodai márka 

Az ismert szállodai brand 2024-ben történelmi mérföldkőhöz érkezett ezredik szállodája megnyitásával.
Fókuszban a szállodafejlesztések

Fókuszban a szállodafejlesztések 

A tekintélyes nemzetközi szállodabefektetési fórum évek óta az európai hotelfejlesztési stratégiai pontokra összpontosít, elsősorban Közép- és Kelet-Európa, valamint a Kaukázus térségében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.