Pécsi csapat a Közétkeztetési Szakácsverseny győztese

2022. március 23-án nagy érdeklődés mellett zajlott a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2021-2022-es fordulójának döntője a SIRHA Budapest kiállításon. A végső hajrában a tavalyi elődöntők során kiválasztott 12 legjobb közétkeztető csapat mérte össze tudását. Szoros küzdelmet követően, végül a pécsi Hungast csapat állhatott a dobogó legfelső fokára többek között kacsahússal töltött tavaszi tekercset, brézelt marhanyakat és minifánkot is tartalmazó menüsorával - tájékoztatta lapunkat a Nébih.

A Közétkeztetési Szakácsverseny 2021-2022 a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös szervezésű szakmai eseménye. A többlépcsős verseny fővédnökei: dr. Nagy István agrárminiszter, dr. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, valamint dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke.

Az idei megmérettetés a „farsangi ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” mottóval zajlott. Alapvető célja most is – mint minden évben – a hagyományos ízek megőrzése mellett az ételek modernizálása, a friss, hazai alapanyagok felhasználásának ösztönzése, a közétkeztetés népszerűsítése és minőségének javítása, fejlesztése volt. E szellemben a verseny kötelező elemeként a fánknak, alapanyagként a sütőtöknek, míg meglepetés összetevőként az akácméznek kellett a menüsorokban megjelennie.

A háromfordulós – selejtezőből, elődöntőből és döntőből álló – versenyre összesen 28 csapat nevezett. A végső „rangadónak” a SIRHA Budapest kiállítás adott otthont március 23-án, ahol a 12 legjobb csapat készíthette el valamely magyar tájegység hagyományos, háromfogásos farsangi ételsorát. A verseny nyilvános záróakkordja – a főzéstől, a tálaláson át, a zsűrizésig – idén is bővelkedett a látványosságokban.

A KÖSZ 2021-2022 fődíját a pécsi Hungast csapat vihette haza, rendkívül ötletes és gusztusos, a versenykritériumoknak mindenben megfelelő menüsoráért.
A csapat tagjai: Lovay Gergely, Berényi Máté, Végh Botond, Kerekesi Irán
A menü:
     előétel: kacsahússal töltött tavaszi tekercs, puy lencseragu, zellerpüré, petrezselyemolaj, zöldborsócsíra
     főétel: brézelt marhanyak, birsalmás lilakáposzta, birspüré, gránátalma zselé, mustáros burgonyapüré
     desszert: minifánk sütőtök-fehércsokoládé panna cotta, sütőtök textúrák, sajttorta



A dobogó második fokára a budapesti Melódin Team csapata, míg a harmadikra a Hungast budapesti csapata állhatott.


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.