MTÜ: nagyszabású rendezvényekkel indítják 2022-őt

Februárban és márciusban a turizmus és a gasztronómia területén nagyszabású nemzetközi rendezvényekkel indítja az évet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ),  jelentette be pénteken megjelent podcast különkiadásában Guller Zoltán vezérigazgató.  

Elmondta: februárban hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Várkert bazárban a Central European Tourism Forumot, amely a közép-európai régió egyik jelentős szakmai programja lesz, mindez a V4 magyar elnöksége évében. Az egy héten át tartó rendezvényen a közép-európai turisztikai innovációkat, technológiai megoldásokat állítják a középpontba. A rendezvény Európa és Közép-Európa lehetőségeit vizsgálja a turizmus-vendéglátás területén és arra fókuszál, milyen lehetőségek vannak a koronavírus-járvány utáni időkben Európa, Közép-Európa "újraindítására". 

 

Európa, benne Közép-Európa turisztikai újraindítása

Hozzátette, a rendezvényen helyet kap a szállodaipar, a gasztronómia, az egészségügyi turizmus és a rendezvényszervezés is, de "összehozzák" a szakma külföldi és belföldi döntéshozóit, neves szakembereit, akik tudományos konferencián, illetve panelbeszélgetéseken vitatják meg a kérdéseket. A workshopon pedig szakmai szereplők és vásárlók találkozhatnak; ide a visegrádi országokból is érkeznek szolgáltatók és vásárlók. 

500-600 embert várnak a rendezvényre, akiknek valódi ráhatása van arra, hogy Közép-Európában a turizmus az elsők között, a leggyorsabban tudjon talpra állni Európában.

Lesz Michelin-gasztrofesztivál is 
Az MTÜ vezérigazgatója beszámolt arról is, a fórum utolsó napja egy gasztrofesztiválba "fut bele", sikerült ugyanis megállapodniuk arról, hogy a Michelin történetében először többnapos gasztrofesztivált szervezhessenek közösen, amelynek része a Michelin díjátadó-gála is. 
A Michelin-gasztrofesztiválról elmondta, hazai és külföldi Michelin-csillagos séfek, influenszerek mutatják be a magyar gasztronómia sajátosságait, különlegességeit, és kiemelt szerepet kapnak majd a helyi alapanyagok. Komoly hangsúlyt fektetnek majd a vidék gasztronómiájára is, például neves séfek influenszerekkel utazzák be Magyarországot és mutatják be a turisztikai térségeket, helyi ízeket a világ gasztronómia iránt érdeklődő közönségének. Emellett gasztrofesztivált rendeznek a Budai várban is, ahol valamennyi magyar Michelin-csillagos séf és étterem bemutatkozik, de szerepet kapnak a vidéki, magas színvonalon működő éttermek is. 

Budapesti Bocuse d'Or döntő

Guller Zoltán arról is beszámolt, hogy 2022 márciusában Budapesten rendezik meg a Bocuse d'Or európai döntőjét, a zsűri itt választja ki a séfeket, akik csapataikkal a 2023-as döntőben képviselhetik országukat; 2016-ban volt utoljára ez a rendezvény Budapesten. A vezérigazgató szerint ezen az eseményen is Magyarország termékei, kulináris sokszínűsége, turisztikai kincsei kerülnek majd előtérbe, és azért is fontosnak nevezte a rendezvényt, mert magyar séfek százai tudnak tanulni Európa legjobbjaitól.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.