Mezősi Csilla lett az MT Zrt. német/svájci külképviselője

Mezősi Csilla lett az MT Zrt. német/svájci külképviselője 

A pozíció betöltésére az MT Zrt. pályázatot hirdetett, amelyet Mezősi Csilla nyert el. Amint arról korábban hírt adtunk, hazatér németországi állomáshelyéről Sztojanovits Kristóf, aki négy és fél éven át vezette a Magyar Turizmus Zrt. német/svájci külképviseletét. 

Facebook-ingyentelefon végre magyaroknak is 

Magyarországon is bekapcsolta a Facebook a Messenger ingyenes mobiltelefonálást lehetővé tevő funkcióját, írja a hvg.hu.

A közösségi étkeztetés fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt a VIMOSZ 

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének Közösségi étkeztető szekciójának legutóbbi ülésén a résztvevők áttekintették a hazai közösségi étkeztetés jelenét, a fejlesztési lehetőségeket és a Mintamenza Program aktuális helyzetét. A tárgyaláson jelen volt a program koordinátora, Prohászka Béla és kollégái is. A Mintamenza program teljeskörűen foglalkozik, és kíván foglalkozni a közétkeztetés egészséges táplálkozás irányába történő mozdításával, és helyes táplálkozási szokások kialakításával, szakmai támogatásával.
Eszterházi Vígasságok színházavatással

Eszterházi Vígasságok színházavatással 

Eszterházi Vigasságok címmel egész nyáron átívelő kulturális koncertfesztivált rendez a fertőd-eszterházai Esterházy-kastély. A programsorozat 15 héten keresztül tart, május utolsó napján indul, és szeptember 15-én fejeződik be. 

Gesztenyevirág Fesztivált rendeznek Nagymaroson 

A nagymarosi szelídgesztenye (Castanea sativa) virágzása a június-július különleges dísze, ez alkalomból idén első alkalommal, de nem titkoltan hagyományt teremtő céllal kerül megrendezésre a nagymarosi Gesztenyevirág Fesztivál, 2013. június 22-23-án.

Újra Gödöllőn a királyi család 

Június 7-én Ferenc József márvány mellszobrának avatásával kezdődik az idei koronázási hétvége Gödöllőn.
A Kvarner-öbölben a Terrával

A Kvarner-öbölben a Terrával 

Versenyt hirdetett a Terra Reisen partnerirodái részére: a legjobb eredményt elérők egy tanulmányúton vehettek részt a horvátországi Kvarner-öbölben, május elején. A résztvevők köre lefedte az egész országot: Szentestől Szentgotthárdig és Pécstől Győrig.

Csökkentek a szobaárak egész Európában 

Megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének a nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. negyedéves teljesítményét elemző trendriportja.
Oroszország az európai desztinációk legfontosabb küldőpiaca

Oroszország az európai desztinációk legfontosabb küldőpiaca 

Az európai turizmus a gazdasági nehézségek ellenére 3,8%-kal bővült 2012-ben a Tourism Economics adatai szerint. 2013-ra további, ám csökkenő ütemű (1,8%-os) növekedést várnak. A pozitív tendencia mögött elsősorban az erősödő régión belüli forgalom áll, összhangban a gazdasági klímának megfelelő fogyasztói trendekkel. A regionális légi közlekedési adatok is erősödő keresletre utalnak, és a szállodai foglaltsági adatok is ezt erősítik meg. A 2013-ra vonatkozó első európai turisztikai statisztikai adatok szerint is a kedvezőbb árú és közelebbi desztinációk, illetve a belföldi turizmus népszerűsége növekszik, tájékoztat a Magyar Turizmus Zrt.

Új helyszínekkel bővül a történelmi emlékhelyek köre 

A Kormány döntése alapján öt új helyszínnel bővül a történelmi emlékhelyek köre.

Lefülelték a sorozatosan fizetés nélkül távozó "szállóvendégeket" 

Az elmúlt napokban az Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) több tagszállodájától értesítést kapott, hogy bizonyos „vendégek” távozáskor szó- és fizetés nélkül hagyták el azt a hotelt, ahol előzőleg kellemes napokat töltöttek, ahol ráadásul számos szolgáltatást is igénybe vettek.

Alföldi Roadshow-n járt Észak-Magyarország 

2013. május 16-18. között három, potenciális küldő területnek minősülő alföldi nagyvárosban mutatta be a hegyvidéki régiót a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága.

Jelentős hivatásturisztikai rendezvény New York-ban 

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete is részt vett a Meeting Professionals International (MPI) Greater New York Chapter havonta megrendezett szakmai rendezvényén és fórumán május 15-én. 

Egyre több cseh vendéget fogadunk 

A Magyar Turizmus Zrt. csehországi külképviselete az elmúlt hetekben számos nagyközönségi és szakmai rendezvénnyel népszerűsítette hazánk turisztikai kínálatát a cseh piacon. 

Székely Napok a Nagyvásárcsarnokban 

Székely Napokat rendeznek a budapesti Nagyvásárcsarnokban 2013. május 23-25. között. 

Csepelre költözik a PLACCC Fesztivál 

Nem mindennapi felfedezésre és időutazásra invitálja az újszerű élményekre fogékony közönséget május 30. és június 4. között a PLACCC Csepel Fesztivál. A színészek, képzőművészek, építészek és játéktervezők Budapest XXI. kerületének történelmi, társadalmi, kulturális és urbanisztikai adottságaiból merítve hoznak létre produkciókat.  

Romantikaünnep Gyömrőn 

Gyömrő évek óta előkelő helyen szerepel Magyarország romantikatérképén, hiszen a szerelmespárok kedvelt andalgóhelyei a városközpontban lévő, gyönyörű tórendszert övező sétányok és a kandeláberekkel megvilágított erdei sétautak.

Új szlovák chartercég alakul 

Új chartercég alakult Go2Sky néven Szlovákiában, pozsonyi központtal. 

Gourmet Fesztivál 2013 

Május 30. és június 2. között ismét a Millenáris Parkba várja vendégeit a legnívósabb és legváltozatosabb hazai gasztro rendezvény, a Gourmet Fesztivál.

Szekszárdi fölény a Pannon Borrégió Top25 versenyén 

A szekszárdi borok fölényét hozta a Pannon Borrégió legjobb 25 bora címért meghirdetett idei borversenyt, amelyet május 15-én, szerdán hatodik alkalommal rendeztek meg, ezúttal Szekszárdon.

Nőttek márciusban a reálbérek 

Az inflációt meghaladó mértékben, egy év alatt 4,2%-kal nőttek – a csa­ládi ked­vez­mény fi­gye­lem­bevé­te­le nélkül számított – nettó átlagkeresetek Magyarországon 2013. január- márciusban, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ügynökséget választott a Spirit Hotel 

A sárvári Spirit Hotel Thermal Spa kommunikációs ügynöksége májustól egy éven keresztül a Ferling PR. 

Rég volt ilyen jó sajtóvisszhangja Magyarországnak Ausztriában 

Mint arról korábban hírt adtunk 2013. május 16. és 18. között az ’Auf nach Ungarn/Fel Magyarországra’ szlogen jegyében, háromnapos kulturális- és turisztikai fesztivál keretében rendezték meg az elmúlt évtizedek legnagyobb volumenű, egyben legkoncentráltabb Magyarország-bemutatkozását a felső-ausztriai Linzben. 

Eladó a ljubljanai repülőtér 

A szlovén kormány a ljubljanai repülőtér és az Adria Airways légitársaság eladását tervezi. 

Basilicus Borkultúra Központ nyílik Tokaj-Hegyalján 

Hegyalján már a honfoglalás előtt is műveltek szőlőt, a XVI. századtól kezdve pedig már egész Európa-szerte ismerték borát, hisz’ a vidék már akkor a külföldi kereskedők oázisának számított. Az újonnan létesült tarcali Basilicus Borkultúra Központ célja, hogy térségi turisztikai programok, rendszeres borismereti előadások és tematikus borkóstolók révén ápolja a régió több mint ötszáz évet felölelő bortörténeleméből és kultúrájából fakadó hagyományokat – ismertette a hegyaljai kézműves borászatok és kis manufaktúrák összefogását ösztönző vállalkozás koncepcióját Basa Richárd, a Basilicus Szőlőbirtok társtulajdonosa egy a Pierrot Caféban napokban tartott sajtótájékoztatón.

Niklai Ákos lett a HOTREC Minőségi Bizottságának vezetője 

Május 16-17-én Vilniusban tartotta közgyűlését a HOTREC, amelyen részt vettek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének képviselői is. 

Mofettázhatnak is a vendégek Hajdúszoboszlón 

Három napos tanulmányúton ismerkedtek meg a turisztikai szakújságírók az Észak-alföldi régió gyöngyszemével, Hajdúszoboszlóval és vonzáskörzetével május 17-19. között a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi RMI és a hajdúszoboszlói TDM meghívására.

A vágy metrókocsija Prágában 

Hivatalosan is a flört, az ismerkedés színhelye lesz a prágai metró szerelvényeinek utolsó kocsija. A meghökkentő újítást a tervek szerint karácsony előtt vezeti be a prágai közlekedési vállalat, nem titkoltan azzal a céllal (is), hogy a szingli autósokat rávegye a tömegközlekedésre.

Jól indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál 

Az előzetes várakozásokat is felülmúlják a kereskedelmi szálláshelyek foglaltsági adatai a nyári hónapokra a Tisza-tónál, ahol hivatalosan is elkezdődött az idei turisztikai szezon - közölte a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketing igazgatóságának vezetője az MTI-vel.

Magyar Fürdőszövetség: vendégbarátibb SZÉP Kártyát! 

 A Széchenyi Pihenő Kártya jelenleginél vendégbarátabb felhasználását javasolja a szaktárcának a Magyar Fürdőszövetség, amely azt szeretné elérni, hogy a felhasználási területek, vendéglátás, szállás és rekreáció között nagyobb legyen az átjárhatóság, a kártyatulajdonosok akkor is válthassák meg belépőjüket a hazai gyógy- és wellnessfürdőkbe, ha a rekreációs zsebből már elfogyott a pénzük - közölte Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke Sárváron az MTI-vel hétfőn.

Kulturális tanösvény, interaktív kiállítás, ökoturisztikai fejlesztések 

Három újabb Nógrád megyei projekt kapott összesen 660 millió forintos támogatást a turisztikai attrakciófejlesztés keretéből; a drégelypalánki kulturális tanösvény, a megye erdeit érintő ökoturisztikai fejlesztés és a mátrakeresztesi interaktív ásványkiállítás - tájékoztatta Becsó Zsolt (Fidesz), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke kedden az MTI-t.

Ópusztaszeren kápolna, Temesváron zarándokszállás épül 

Ökumenikus kápolna épül európai uniós támogatással az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark skanzenjében. A beruházás Csongrád és a szomszédos romániai Temes megyében kialakítandó zarándokútvonal részeként valósul meg – jelentette be Kertész Péter, a park igazgatója kedden, Ópusztaszeren.

Befejeződött a Balaton vízeresztése 

A Siófoki-zsilip teljes zárásával, valamint a siófoki belterületi szakasz tározóterének feltöltésével három héttel a zsilip megnyitása után befejeződött a Balaton apasztó célú vízeresztése - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel kedden.

Szállodaépítés miatt aggódnak a lakók 

Túl nagy, túl magas és nem oda való - állították a megjelentek a Polgármesteri Hivatalban rendezett lakossági fórumon a Törökbálinti út és Nagyida utca által határolt területen megindult Hiton beruházásról. A telken négyszintes apartmanszálló épülne, a környékbeliek szerint azonban a tervezett épület több szempontból is hátrányosan érintené lakóhelyüket.

Hamarosan Nigériában nyílhat nagykövetség 

Afrika-fórumot tartanak június 6-án és 7-én Budapesten, az esemény célja, hogy a Szaharától délre eső térség országainak figyelmébe ajánlják Magyarországot - mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Egyre jobb az európai fürdővizek minősége 

Az Európai Unióban a fürdőhelyek 94 százaléka megfelel a vízminőségre vonatkozó minimumkövetelményeknek - olvasható az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által az európai fürdővizek minőségéről évente készített idei, kedden közzétett jelentésében.

Gigantikus óriáskereket állítanak fel az Erzsébet téren 

Valódi szenzációnak ígérkezik a világ legnagyobb, 60 méteres óriáskereke, amelyet Budapest belvárosában, az Erzsébet téren állítanak fel néhány hónapon belül, írja az Xpatloop.

Szállodamenedzsment szakirány indul a BKF-en 

A 2013/2014-es tanévtől az oktatási program folyamatos fejlesztésének egyik kiemelkedően fontos elemeként a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Turizmus és Vendéglátás Intézete szállodamenedzsment szakirányokat indít.

A netezők életkorát kutatta a Gemius 

Míg a boszniai internetfelhasználók közel fele 15 és 24 év közötti életkorú, addig Dániában az online használók negyede idősebb 55 évesnél – mutat rá a Gemius felmérése.  

Kígyózó sorok fizették az idegenfogalmi adót Szántódon 

Az idei évben május 16-19. között élvezhették a zenerajongók a Pannónia Fesztivált, amelyet második éve új helyszínen, a Somogy megyei Szántódpusztán rendeztek meg.

Együtt a Fonogram és a VOLTfolió 

A korábbi évekhez képest jelentősen megújulva, izgalmas műsorral jelentkezik június 2-án Magyarország legnagyobb presztízsű zenei elismerése, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálája, immár a legrangosabb hazai, zenei-médiumoknak járó elismeréssel, a VOLTFolió díjátadóval karöltve.  

Dubaji sejk tárgyalt a zalacsányi kastélyszállóban 

Széles Gábor vállalkozó egy dubaji sejkkel tárgyalt Zalacsányban, aki a golfpályán belüli első villát fogja megvásárolni az Index értesülése szerint. 

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MT Zrt. és az Edutus Főiskola 

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese és Dr. Bartók István rektor írta alá azt a megállapodást, amelyben meghatározták a nemzeti turisztikai marketingszervezet és a főiskola közötti együttműködés kereteit.

Harley-Davidson múzeum lesz Hajdúszoboszlón 

Az első hordó sör egy Harley-Davidson motoron érkezett a IX. Hajdúszoboszlói Grillétel– és Sörfesztivál nyitóünnepségére. A megnyitón Görög Csaba jelentette be: Harley Davidson múzeumot fognak majd nyitni Hajdúszoboszlón.

Csődöt jelentett a Tiptour utazási iroda 

A szlovákiai Tiptour utazási iroda pénteken csődöt jelentett. Weboldalukon jelentették be, hogy képtelenek törleszteni beszállítóik és ügyfeleik követeléseit, írja a Parameter.

A turizmus "lélegeztetője" a SZÉP-kártya 

A turizmus "lélegeztetője" a SZÉP-kártya, és mivel a belföldi turizmus további ösztönzésre szorul a munkáltatókat arra kell ösztönözni, hogy több ilyen juttatást adjanak a munkavállalóknak - mondta Horváth Viktória turisztikáért felelős helyettes államtitkár a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén Balatonfüreden.

Belföldön a legfőbb turisztikai célpont a Balaton 

Belföldön a Balaton a legkedveltebb turisztikai régió, a külföldi vendégek is ezt a térséget keresik fel leginkább Budapest után; az itt eltöltött vendégéjszakák száma 2,5 százalékkal nőtt tavaly - hangzott el a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettesének beszámolójában a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén Balatonfüreden.

Fejlesztik a kerékpáros turizmust Dél-Baranyában 

Dél-Baranya kerékpáros turizmusának fellendítését szolgálja az a 400 millió forintos beruházás, amelynek konzorciumi megállapodását pénteken Pécsen írták alá az abban érdekelt szervezetek vezető képviselői.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!