Világörökség lehet Déva és Vajdahunyad 

Az UNESCO világörökség részévé válhat a dévai vár, illetve a vajdahunyadi kastély is, írja a Nyugati Jelen.

Megújul a máriaradnai kegytemplom és a ferences kolostor 

Több mint 47 millió lej értékű európai uniós pályázat keretében újul meg a következő két évben a máriaradnai zarándokhely, a kegytemplom és a ferences kolostor, írja a Nyugati Jelen.
Vigyázat! Nem minden pénztárgép, ami annak tűnik

Vigyázat! Nem minden pénztárgép, ami annak tűnik 

A Nemzetgazdasági Minisztérium felhívja a pénztárgép vásárlók figyelmét, legyen az új vagy régi kereskedelmi egység vagy vendéglátóipari szolgáltató, hogy csak az Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) által engedélyeztetett pénztárgépek felelnek meg a NAV elvárásainak.
Itt a lista a világ leglátogatottabb úti céljairól

Itt a lista a világ leglátogatottabb úti céljairól 

A MasterCard listát készített a világ legkedveltebb úti céljairól, mely szerint 2013-ban várhatóan Bangkok lesz a legkedveltebb város az utazók körében. Mögötte mindössze huszonötezer látogatóval lemaradva második a tavalyi listát vezető brit főváros, London. Ezt követően sorrendben Párizs, Szingapúr és New York következik.
Borkatedrális a Balatonnál

Borkatedrális a Balatonnál 

Indulás előtt sokáig böngésszük a térképet, a GPS meg nem adja ki Kéthely beírása alapján az útvonalat. Pedig amikor elérjük az M7-esnél, a Balaton déli végénél, Marcalinál az odatartó útelágazást, és megpillantjuk Kéthely szélén, a falu határában az óriási modern épületegyüttest, arra a döntésre jutunk: ideje mindenkinek, aki a bor világában ma jártasnak gondolja magát, hogy megjegyezze, merre is van ez a település…

Újra működik a híres Anker-óra Bécsben 

Sikerült megjavítani az Anker-órát, Bécs egyik turisztikai nevezetességét, a szerkezet péntek óta ismét üzemel - jelentette az osztrák rádió (ORF).

A nemzeti értékek megmentését sürgeti a Hungarikum Bizottság 

A nemzeti értékek megmentését szorgalmazta a Hungarikum Bizottság titkára egy pénteki veszprémi fórumon.

Később nyit ki a bonyhádi fürdő 

A tervezett május eleje helyett június közepén nyit ki a tavaly elkészült bonyhádi meleg vizes fürdő - közölte a beruházó Bonyhádi Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Ősszel kezdik építeni a balatongyöröki kikötőt 

Szeptemberben kezdődik el a balatongyöröki vitorláskikötő építése, a 77 vitorlás befogadására alkalmas létesítményt a tervek szerint 2014 tavaszán adják át - mondta Pál Levente András, a Leventura Kft. ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére pénteken.

Megújul a szászvári várkastély 

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Dél-Dunántúli Operatív Program pályázatán elnyert forrás, csaknem 500 millió felhasználásával  újítja fel a szászvári várkastélyt. 

Felavatták a Hansági-főcsatorna új hídját 

Felavatták szombaton a Hansági-főcsatornán átívelő, báró Berg Gusztáv nevét viselő negyvenméteres hidat, amely a térség személy- és biciklis forgalma mellett a kerékpáros turizmust szolgálja.

Elindult a hungarikum klubok mozgalma 

A hungarikum klubok segítségével olyan közösség jön létre, mely segíti a nemzet felemelkedését - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja szombaton a Lakiteleki Népfőiskolán.

Aquapark nyílt Szatmárnémetiben 

Aquapark nyílt a nyugat-romániai Szatmárnémetiben, a létesítményt egy magáncég európai uniós források és bankhitel bevonásával több mint 10 millió euró értékű beruházással valósított meg.

Júniusban a nemzeti parkoké a főszerep 

Szakvezetéses túrákkal, természetismereti játékokkal és családi programokkal is várják az érdeklődőket a magyar nemzeti parkok és védett természeti területek június 7. és 16. között a magyar nemzeti parkok hetén.

Egységes képet kaphatnak az üres kirakatok 

Lezárult az üres fővárosi üzletek portáljainak rendezésére kiírt ötletpályázat, amelyre százöt pályamű érkezett. A javaslatokból kiállítás nyílt a belvárosban.

Két keréken Burgenlandban 

Milyen újdonságokkal várja Burgenland az idei évben is a kerékpáros turistákat? Milyen előnyökkel jár a klubtagok számára a Burgenland és a Magyar Kerékpárosklub között született együttműködés? Milyen velocipéddel, stepperbike-kal vagy YikeBike-kal közlekedni? - mindez kiderült az osztrák tartomány és a kerékpárosklub pénteki sajtótájékoztatóján.

Első Magyar Borklub Londonban 

A Magyar Turizmus Zrt. londoni képviselete 2013. május 22-én „Hungarian Wine Club” címmel bor- és gasztronómiai estet rendezett Londonban, a Balassi Intézetben.

Csupa Nő 

4 nap, 10 ezer négyzetméter, több mint 30 ezer látogató, 7 fő téma, közel 50 millió forint értékű médiakampány. Ezek a számok jellemzik a TV2, a Hungexpo és a HG Media új, nagyszabású kiállítását és vásárát, amit 2013. szeptember 5. és 8. között rendeznek a Hungexpo területén. A Csupa Nő – Vásár és figyelem csak neked! elnevezésű tematikus programsorozat célja, hogy mindazt a figyelmet és törődést elérhetővé tegye a hölgyek számára, amely segítséget nyújt úrrá lenni a mindennapok nehézségein. A családok felhőtlen szórakozását pasi- és gyermekmegőrző is garantálja.

Jönnek a nyomtatható élelmiszerek 

Ez már tényleg olyan, mintha egy tudományos-fantasztikus regénybe csöppentünk volna, pedig igen komolyan dolgoznak az élelmiszer-nyomtatáson.

Szállodaavatás Kecskeméten 

Ünnepélyes keretek között adták át Magyarország első Four Points by Sheraton szállodáját május 23-án Kecskeméten. 

Állítsák meg a budapesti turizmus bevételeinek drasztikus csökkenését! 

A turizmusban érintett szolgáltatók tőkéjüket és szaktudásukat fektetik a szakmájukba, és a hazánkba látogató külföldi vendégek elégedettségét kamatoztatva igyekeznek biztosítani saját maguk és az ország gyarapodását. Ez a szolgáltatói kör és szövetségeik most erőteljes szakmai üzenettel hívják egy platformra, felelősségteljes együttműködésre a turizmus fejlesztéséért felelős kormányzati és fővárosi döntéshozókat. Alább az általuk megfogalmazott nyílt levél olvasható teljes terjedelmében: 

Átadták Szentendre első négycsillagos szállodáját 

Ünnepélyes keretek között adták át Szentendre első négycsillagos szállodáját, a Hotel Bükköst.

A főszezonban is folytatódnak az turisztikai ellenőrzések 

Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége az elmúlt héten a közelgő idegenforgalmi főszezon előtt ellenőrzéseket végzett a turista programokban ajánlott, külföldiek által gyakran látogatott egységekben. Az ellenőrzések célja azon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, jogsértések kiszűrése volt, amelyek a hazánkba látogató turisták zavartalan látogatásának, pihenésnek megzavarására alkalmasak, közölte lapunkkal a Felügyelőség.

Hotelbeds Top Seller lett a Continental Hotel 

2013. május 23-án a Hotelbeds a  Continental Hotel Budapest-et tüntette ki a 2012-es év legnagyobb forgalmat produkáló (Top Seller Budapest) díjával.

Ezermilliárd dolláros turisztikai bevétel 2012-ben 

A Turisztikai Világszervezet (United Nations World Tourism Organization – UNWTO) World Tourism Barometer - Volume 11 címmel nemrégiben frissített és részletes jelentést adott ki a 2012. évi előzetes statisztikákról: a nemzetközi turistaérkezések számáról, a nemzetközi turisztikai bevételekről, a kiadásokról, valamint a 2013-ra vonatkozó előrejelzésekről. A riport legfontosabb adatait foglalja össze a Magyar Turizmus Zrt.

Hoventa helyett Sirha 

A lehetséges kiállítók számára – azaz a Horeca-ágazat, cukrász-, élelmiszer- és sütőipari beszállítói kör részére – tartott szakmai tájékoztatót május 23-án, a HUNGEXPO Zrt., azért, hogy bemutassák legújabb projektjüket, a Sirha Budapest kiállítást, amelyet jövőre, március 10-12. között tartanak a vásárközpont területén.

24 órás készenlét a TUI-nál 

Legújabb – egyelőre csak német, spanyol és portugál nyelven elérhető – szolgáltatásukról számoltak be a TUI szakemberei a hazai utazási irodák azon képviselőinek, akik a német iroda valamint a Spanyol Idegenforgalmi Hivatal meghívására vettek részt a minap egy tenerifei tanulmányúton.

Megalakult a Tokaji Borbizottság 

Megalakult a Tokaji Borbizottság csütörtökön Budapesten, a testület feladata, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a szaktárca és a borvidék között.

Sikeres volt a 2013-as stuttgarti GTM 

A 2013-as GTM pozitív eredménnyel zárt: a 39. GTM Germany Travel MartTM Stuttgartban kiemelkedő számokkal és nagyon elégedett résztvevőkkel ért véget. Az úticél Németország legfontosabb B2B-platformján több mint 610 nemzetközi vásárló és újságíró vett részt 42 országból, akik több mint 350 német szolgáltatóval találkozhattak a vásáron.

A rendőrség felkészült a balatoni szezonra 

Minden feltétel biztosított a közrend és a biztonság garantálására az idei turisztikai szezonban a Balaton és a Velencei-tó környékén - jelentette ki Papp Károly országos rendőrfőkapitány a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) évadnyitó ülése után tartott sajtótájékoztatón szerdán, Keszthelyen.

Kék szobában lehet a legjobban aludni 

Kékre festett vagy tapétázott szobában a legjobb aludni, bíborban pedig a legkevésbé. Az előbbiben átlagosan 8 perc híján 8 órányi az alvás hossza, míg az utóbbiban csak 5 óra 56 perc.

Ezeregy éjszaka az életért Bécsben 

Az Ezeregy éjszaka meséinek titokzatos világa elevenedik meg szombaton a Bécsi Városháza előtti téren, ahol 21. alkalommal rendezik meg Európa legnagyobb AIDS jótékonysági rendezvényét, a Life Ballt. A nagyszabású gálán ott lesz Elton John, Bill Clinton, Eva Longoria, Melanie Griffith és Roberto Cavalli is. 

Kínai egyetemeken népszerűsítik a magyar felsőoktatást 

Xi’an és Yinchuan városokban 2013. május 5. és 8. között rendezték meg a Pop up Hungary – magyar felsőoktatást népszerűsítő – rendezvénysorozat első két eseményét a Balassi Intézet (Campus Hungary projekt) és a Külügyminisztérium támogatásával.

Nagyobb büdzsé jut a kínai kommunikcióra 

Az Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC) jelenlegi – az új magyar alelnök Horváth Gergely (az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese) által kidolgozott – „Think Europe!” szlogent viselő stratégiájának része, hogy az európai kontinens egységes márkaként szerepeljen a megcélzott négy tengerentúli küldőpiac (Kanada, az USA, Kína és Brazília) fogyasztóinak tudatában.

100 év, 100 óra 

Jubileumi rendezvények a Fasori Református Templomban.

Rendszeres "lenyúlják" a külföldi turistákat? 

Hetven fogyasztóvédelmi ellenőrzésből 26 helyen talált visszásságokat a budapesti kormányhivatal az elmúlt hónapban, a taxisok mindegyikénél tapasztaltak visszaéléseket.

Sokan szálltak hajóra pünkösdkor 

Kétszámjegyű bevételnövekedést ért el a Balatoni Hajózási Zrt. a pünkösdi hosszú hétvégén: a kompon 12 százalékkal, a személyhajó forgalomban pedig 10 százalékkal nőtt a bevétel a tavaly pünkösdihez viszonyítva - közölte Horváth Gyula vezérigazgató az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Megszűnik a papíralapú pályázás 

A közvetlenül Brüsszelből pályázható források miatt a Magyarország által kialkudott, nettó 7301 milliárd forintos keretösszeg további 20 százalékkal is bővülhet a 2014-2020 közötti időszakban - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön egy székesfehérvári gazdasági konferencián.

Egy éves a Turisztikai Hotel Klaszter 

Egy éves születésnapját ünnepli a Turisztikai Hotel Klaszter, mely nagy arányban Észak-magyarországi turisztikai szolgáltatók együttműködéseként alakult 2012.május 22-én.

Hola, Tenerife! 

A Kanári-szigetek legnagyobbikáról örökös napfény, fürdőzés, vízparti shoppingolós sétányok és kiváló szálláshelyek – ez minden, ami eszébe juthat annak a nyaralóturistának, aki nem fedezi fel az igazi Tenerifét. Pedig a pusztító tüzeket, óriási viharokat is vidáman túlélő különleges növényvilág, a parthoz közeli vizekben egész évben látható bálna- és delfinrajok és a különféle izgalmas alakzatú vulkáni kúpok, kőzetek és lávafolyamok ugyanolyan élményt nyújthatnak – ha nem többet -, mint egy egész hetes strandolás.

Az OTP Travel-Travelport együttműködés 

Az OTP Travel és a Travelport  bejelentette, hogy 2013 májusára az OTP Travel átállt a Travelport Gallileo GDS globális helyfoglalási rendszerére.

Újra lazacbontó verseny 

Újra lazacbontó verseny

Az olívaolaj sem marad szabályozás nélkül 

Új rendelet szabályozza az éttermekben használatos olivaolajak tárolási módját. A rendelet az EU új akciótervének része, amelynek célja, hogy támogassa az európai olívaolajat. Az olívaolajas üvegeken a jövőben szerepelnie kell a termék fajtájának és eredetének.

Nick Cave és a Franz Ferdinand is jön a Szigetre 

A napokban több zenekar és előadó is beutazó vízumot kért a Sziget Fesztiválköztársaságba. Közöttük a Nagyszínpadra érkezik – nemrég megjelent új lemezével – az egyetemes zenelegenda Nick Cave és az ő Bad Seeds nevű zenekara, és az utóbbi idők legnépszerűbb alter rock csapata, a Franz Ferdinand. 

Elindult a PharmaOnline.hu 

Új weboldalt indított a Kreatívot is kiadó Professional Publishing Hungary. A PharmaOnline célközönségét a patikusok alkotják.

A „SZEM” segít növelni a hotelek vendégforgalmát! 

Nyugat Európában széles körben elterjedt az a gyakorlat, hogy a szállodák tulajdonosai, igazgatói, üzemeltetői külső szakértőket vesznek igénybe annak érdekében, hogy a szálloda szolgáltatásait teszteljék és a vendég szemével vizsgálva tegyenek javaslatokat, értékeljék a szállodát. 

Kísértet(i)es történelmi séta Budapesten 

A Budapest Stories Action Group újdonsága a fővárosban elsőként bevezetett angol nyelvű speciális városnéző túra. 

Teljesen megújul a pápai Esterházy-kastély 

Csaknem kétmilliárd forintból teljesen megújulnak a pápai Esterházy-kastély belső terei, valamint a kastélyudvar; a kastélyban a befejezés után csak a múzeum marad, és az épület turisztikai attrakcióvá válik.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!