Ünnepel Siófok

Április 19-22. között ingyenes programsorozattal, a már hagyománynak tekinthető Húsvéti Nyuladalommal ünnepel Siófok. Április 20-án elindul a 173. balatoni hajózási szezon, de emellett is sok érdekes program várja a családokat a tavaszi szünet ideje alatt, illetve egész áprilisban Siófokon.

Április legfontosabb siófoki programja a IV. Húsvéti Nyuladalom lesz, amelyet április 19-22. között rendeznek meg a Fő téren. A négy napon át tartó programsorozat alatt lesznek kézműves programok és játszópark is a gyerekeknek, mindez természetesen a húsvéti hagyományok jegyében. Délutánonként gyerekkoncertek, sport és táncbemutatók, estkénként pedig könnyűzenei koncertek szórakoztatják a közönséget. Fellép többek között az Ocho Macho, Kökény Attila és zenekara, illetve a The BlackBirds Beatles Emlékzenekar is. A négy nap alatt kézművesek és gasztrokereskedők is várják a látogatókat a Fő téren. Szintén a Nyuladalomhoz kapcsolódóan húsvétvasárnap elstartol a IV. Tojás- és Nyúlfutam is a Balatuning Egyesület szervezésében.

A hagyományoknak megfelelően a balatoni települések közti hajózás is húsvétkor kezdődik. 2019. április 20-án ünnepélyes keretek között elindul az első hajó Siófokról Balatonfüredre, ezzel megnyitva a 173. balatoni hajózási szezont. A Balatoni Hajózási Zrt. a négynapos ünnepre tekintettel április 19-22. között húsvéti séta- és gyerekhajókat is indít Siófokról.

Egy érdekes vízi sportot is ki lehet majd próbálni a hosszú hétvége alatt, hiszen húsvétkor elindul a 2019-es SUP, azaz állószörf szezon a Balatonon. A siófoki SUPPort állószörf központ jóvoltából április 19-én, pénteken ingyenes SUP tesztelésen lehet részt venni, szombattól hétfőig pedig állószörfös jógafoglakozások és túrák is lesznek.

Egészen április 14-ig tart a Siófoki Tavaszi Fesztivál a Kálmán Imre Kulturális Központban (KIKK). A fesztivál ideje alatt kiállítások, könnyű- és komolyzenei előadások, filmvetítések és családi programok közül válogathatnak a látogatók. A költészet napját egész napos programsorozattal ünnepli a kulturális központ. Miközben délelőtt a városi versmondó versenyen mérik össze tudásukat a siófoki diákok a KIKK-ben, a Fő téren felállított színpadon költészet napi gyerekműsor, közös szavalás és koncertek is lesznek a nap folyamán.

A tavaszi szünet idejére időzítve, április 17-24. között ingyenes Szünidei Szöszmötölővel is készülnek a gyerekeknek a Kálmán Imre Kulturális Központban. Délelőttönként kézműves foglalkozások lesznek az előcsarnokban, minden nap 10 órától pedig filmvetítést tartanak a színházteremben.


Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.