Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Alexander Dobrint, Németország új belügyminisztere, hivatalba lépésének másnapján már meg is kezdte Friedrich Merz kancellár egyik legfontosabb választási ígéretének megvalósítását: a menekültek leállítását Németország határainál.

Mint a Euronews tudódításából kiderül, ez volt az újonnan megválasztott kancellár pártjának választási kampányának legfontosabb ígérete:

a februári aschaffenburgi késes támadás után Friedrich Merz bejelentette, hogy „kivétel nélkül elutasít minden illegális belépési kísérletet. De facto beutazási tilalom lesz mindazok számára, akiknek nincs érvényes útlevelük”. Ez a biztonságos uniós országokon keresztül beutazó menedékkérőkre is vonatkozik.

Német határ
Német határ
Fotó: Depositphotos

Mint írják, az új belügyminiszter, Alexander Dobrindt (CSU) máris elkezdi végrehajtani Merz ígéretét.

Dobrindt szerda délután szóbeli utasítást adott a szövetségi rendőrségnek, hogy fokozzák a határellenőrzéseket és az illegális beutazás esetén történő visszautasításokat. Ez első alkalommal az uniós országokon és Svájcon keresztül belépő menedékkérőket érinti.

A miniszter ennek érdekében visszavonta a Merkel-korszakból származó, 2015-ös szóbeli utasítást, amely arra utasította a szövetségi rendőröket, hogy engedjék át a német határon az illegális belépőket, ha azok menedékjogot akarnak kérni 

A tartózkodást legitimáló okmányokkal nem rendelkező, menedékjog iránti kérelemmel rendelkező harmadik országbeli állampolgárokat be kell engedni,

- hangzott a kérés.

Ennek a 2015-ös utasításnak az lett a következménye, hogy kilenc éven keresztül több százezer ember utazott ellenőrizetlenül Németországba, akik végül nem voltak jogosultak menedékjogra. Az ellenőrizetlen, illegális migráció biztonsági problémákat okozott, például a bűnözés és az erőszak növekedését, áll az Euronews hírében.


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.