Újabb lépés Sárvár okos várossá fejlesztésében

Egy új applikáció segíti a nyaralóknak környezettudatosabbá tenni a sárvári vakációt. A Sárvár Tourist és TDM Nonprofit Kft. nemrég elkészült alkalmazása része annak a törekvésnek, hogy a település a hagyományait megtartva okos várossá váljon.

Mindezt Haller Ferenc, a TDM ügyvezetője mondta el. A turisztikai szakember kifejtette, hogy az új applikáció egy újabb lépésnek tekinthető a város smart city-vé válásának során.

A folyamat ugyan már korábban elindult, a fürdővárosban ugyanis évek óta üzemelnek a tájékozódást segítő digitális kioszkok. De az intenzívebb, főként e-mobilitást segítő fejlesztésekre csak az utóbbi időben került sor. Napjainkban lehetőség van a tourinform irodában elektromos kerékpárok kölcsönzésére is, illetve városszerte több elektromos autó töltőállomást is létesítettek már. A most fejlesztett applikáció egyebek mellett ezeket is bemutatja, illetve informálja a turistákat és a helyieket a Sárváron elérhető telekocsi lehetőségekről, valamint a közösségi közlekedési menetrendekről is. Mindezeken felül az applikáció természetesen sárvári időtöltési lehetőségeket is ajánl. Illetve a helyi szolgáltatók, köztük a szállásadók kínálatát is megjeleníti. Így az alkalmazással akár a teljes nyaralás megtervezhető otthonról. Méghozzá környezettudatos formában.

Haller Ferenc mindezekhez hozzátette, hogy az Interreg Central Europe Solez projekt keretében a Pannon Gazdasági Egyesület közreműködésével készült alkalmazással természetesen nem ért véget az okos várossá válás folyamata.

"Arról, hogy az úton hogyan haladhatunk tovább, több nemzetközi tanulmányúton tájékozódtunk már. Láttunk Sárváron is jól integrálható megoldásokat Graz-ban, de a torinói projektpartnerek is rendkívül jó e-mobility megoldásokat mutattak be a Solez projektben résztvevőknek, köztük Sárvárnak is" - tájékoztatott a jövőbeli tervekről a TDM ügyvezetője.


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.