Nyolcórás munkarendet javasol a Budapest Airport

Hétfő reggel a Kollektív Szerződés (KSZ) módosításának részleteiről folytatódtak a tárgyalások a Budapest Airport (BA) vezetése és a szakszervezetek között. Hétfőn a KSZ egyik legfontosabb területe, a munkarend került terítékre: a BA átadta az érdekképviseleteknek a műszakrendek új tervezetét.

A BA vezetősége ismét kijelentette, hogy a munkarendek megváltoztatására azért van szükség, hogy a repülőtér rugalmasan tudjon alkalmazkodni a piaci és forgalmi követelményekhez. A téli és a nyári időszak alapvetően különbözik egymástól – augusztusban a februári forgalom közel dupláját fogadja Ferihegy -, de a napszakok között is komoly eltérések mutatkozhatnak. Teljesen más forgalmi követelményeknek kell megfelelni egy vasárnap délutánon, mint egy hétfő reggelen. Jelenleg gyakran előfordul, hogy utasbiztonsági ellenőrök feleslegesen vannak beosztva egy-egy „holt időszakokban”, a forgalmi csúcsok idején viszont a szükségesnél kevesebb munkaerő áll rendelkezésre. Utóbbi az utasok kiszolgálásának kárára megy: lassabb az ellenőrzés, hosszabbak a sorok.

A mostani műszakokkal nemcsak az a gond, hogy nem illeszkednek a forgalomhoz, hanem az is, hogy túlságosan hosszúak. A 12 órás munka megviseli a dolgozókat, a munkaidő végére a fáradtság miatt csökken a koncentráció, ami hosszú távon a dolgozók egészségét veszélyeztetheti. Az európai repülőtereken is igen ritka az ilyen hosszú műszak: Németországban a fokozott koncentrációt igénylő utasbiztonsági területen maximum 10 órát dolgozhatnak egyhuzamban a munkavállalók, a mediterrán országokban pedig 8 órát. A BA a jövőben 8 órás műszakokkal számol. A beosztásokról minden munkavállaló már félévvel előre tájékoztatást kap, pontos tervet 4 héttel a beosztás előtt, mely már csak váratlan eseménye miatt minimálisan változhat a beosztás előtt 7 nappal, így jól tervezhető marad a dolgozók élete, szabadideje. A repülőtér üzemeltetője garantálja azt is, hogy a munkavállalók 3 hétig ugyanabba a műszakba legyenek beosztva. A tervezet szerint minden héten két egymás melletti szabadnap jut az ellenőröknek, és minden harmadik hétvége is szabad lenne.

A 8 órás műszak összhangban van a Európai Unió országaiban folytatott gyakorlattal. A BA kijelentette, hogy nem tervez túlórával, ha mégis szükség lenne erre, akkor a napi túlórapótlékok nem változnak, az első két óráért ötven százalék, négy óra felett pedig százhúsz százalékos plusz jár a dolgozóknak. Mivel az utasbiztonsági terület létszáma erősen forgalom-, és szezonfüggő, a BA 260 és 330 fő közötti létszámot tart valószínűnek.

Jelenleg 280 utasbiztonsági ellenőr dolgozik Ferihegyen. A BA megszakítás nélküli munkarendet javasol az UB területén. Az érdekképviselet még mindig nem válaszoltak a BA által múlt héten javasolt moratóriumra. E szerint a BA vállalná, hogy a KSZ tárgyalások alatt nem alkalmazza a külsős utasbiztonsági ellenőröket. Cserébe azt kéri, hogy január 23-ig, a KSZ tárgyalások alatt ne legyen munkabeszüntetés Ferihegyen.

Kedden folytatódnak az egyeztetések a munkáltató és az érdekképviseletek között, amelyen már nemcsak az utasbiztonsági osztály, hanem más területek műszakrendjeiről is szó lesz.


Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.