Ünnepi menetrend a balatoni kompon 

Az ünnepek alatt módosított menetrend szerint, egyéb napokon a téli menetrend szerint, óránként közlekedik a balatoni komp Szántód és Tihany között - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. üzletágvezetője.

Sikeres szezont zárt a balatoni hajózás 

Rendkívül sikeres volt a 170. balatoni hajózási szezon, a kompon 13 százalékkal, a menetrendi hajókon 11 százalékkal nőtt a forgalom - hangzott el a Balatoni Hajózási Zrt. szezonzáró sajtótájékoztatóján kedden, Siófokon.

Félmillió utas a Bahartnál 

Az idén eddig 35 ezerrel több utas vette igénybe a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) különböző személyhajózási szolgáltatásait, ami mintegy 8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - mondta Dónucz László, a cég értékesítési és forgalmi igazgatója a társaság félmilliomodik utasának köszöntésére rendezett ünnepségen Balatonfüreden.

Behozta az év eleji elmaradást a Bahart 

Az év első felében 10,3 százalékkal emelkedett a balatoni komp utasforgalma, 5 százalékkal csökkent a személyhajókon utazók száma - amit máris kompenzált a júliusi értékesítés -, 7 százalékkal nőtt a vitorláságazat bevétele, és jelentős növekedést mutat a cég rendezvényhajóinak, valamint két kempingjének a forgalma - számolt be Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgató-helyettese.

Új menetrenddel indul a balatoni hajózási szezon 

Március 26-án, húsvét szombatján a megújult Siófok katamarán ünnepélyes vízrebocsátásával veszi kezdetét a 170. balatoni hajózási szezon, amit új menetrend, kibővült program- és szolgáltatáskínálat, továbbá mérsékelt áremelés jellemez - derült ki a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) közleményéből.
Balatoni hajózás: járatcsökkentés és áremelés az új szezonban

Balatoni hajózás: járatcsökkentés és áremelés az új szezonban 

Járatok ritkításával és tarifaemeléssel köszönti a szezont a Balatoni Hajózási Zrt.

Minden egy helyen: közös felületet kapott a balatoni közösségi közlekedés 

A MÁV, a BAHART és a Balaton mentén járatokat üzemeltető Volán társaságok járatinformációit is közös felületeken teszi elérhetővé a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított projekt, amelynek fejlesztését az Alba, a Vértes és a Borsod Volán utastájékoztatási rendszereit is felépítő i-Cell végezte. A rendszer jelenleg tesztüzemben működik.
Balatoni gyártású hibrid személyszállító gyorshajót vásárol a Bahart

Balatoni gyártású hibrid személyszállító gyorshajót vásárol a Bahart 

Az európai piacon kialakultnál egyharmaddal olcsóbban juthat korszerű dízel-elektromos hibridmeghajtású gyorshajóhoz a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) még ebben a szezonban. Nem lezárt üzletről beszélnek, még csak "beszélgetésben vannak" a vásárlásról - hangsúlyozta dr. Halmos Gábor, a Bahart vezérigazgatója, aki a hajókat gyártó Aqwia Kft. vezetőjével, dr. Viszkei Andrással adott tájékoztatást a tervezett üzletről a hétvégén tartott Budapest Boat Show kiállításon.
Jó szezon után új hajóval bővül a balatoni flotta

Jó szezon után új hajóval bővül a balatoni flotta 

A tavalyinál is jobb szezont zár a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), tudtuk meg dr. Halmos Gábor vezérigazgatótól, aki azt is elmondta, hogy jövő nyáron új hajóval bővítik a flottájukat.
Balatoni hajótársaságok csatája

Balatoni hajótársaságok csatája 

A Balatonnál nem mindenkinek annyira felhőtlen az öröme az idei nyári szezon után, mint a Balatoni Hajózási Zrt. vezetőinek. Ráadásul a Bahart sikere közvetlenül összefügg azzal, hogy van, akinek rosszabbul ment - állítja az egyik konkurens cég vezetője.

Ötéves rekord a balatoni hajózásban 

Az elmúlt évek legjobb szezonját zárják a Balatonon.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!