Balatoni hajózás: járatcsökkentés és áremelés az új szezonban

Járatok ritkításával és tarifaemeléssel köszönti a szezont a Balatoni Hajózási Zrt.

A Balatoni Hajózási Zrt. új menetrendje szembe megy az annyit hangoztatott szezonhosszabbítással - írja a Balatontipp. Legalábbis ez derült ki a menetrendek Balatontipp által összeállított összehasonlításából.

A 2015-ös menetrendben az áprilisi és októberi időszakban három hajó ment végig a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon oda és vissza, és volt még egy plusz forduló Siófok-Füred-Siófok között. A hajóstársaság honlapján olvasható 2016-os menetrend szerint a kora tavasziként és késő ősziként besorolt áprilisi, illetve októberi hétvégéken naponta csak kettő hajó közlekedik oda és vissza a teljes útvonalon. Az új menetrendben csak április 30. és június 3., valamint szeptember 12. és október 2. között kapcsolódik be plusz két járat, amelyik már mind végigjárja a teljes útvonalat.

2015-ben Fonyódról is, Badacsonyból is négy-négy járat indult mindkét kikötőből a túlsó partra a hétvégi napokon, amíg az idei menetrendben csak kettő-kettő járat szerepel.

A következő járatok az idén Balatonboglár és Révfülöp között indulnak el a május 1. körüli napokban. Itt kisebb bővülés látható, mert a múlt évi május 23. helyett az idén már május 14-től napi járatra váltanak az addig csak a hétvégén közlekedő hajók.



A június elejétől július elejéig és augusztus 22-től szeptember 11-ig érvényes elő- és utóidényi menetrend többségében megegyezik az előző évivel.

A július 9-auguszt 21-ig érvényes főidényi menetrend szerint az idén már csak vasárnap jár az Aliga és Kenese között korábban péntek és vasárnap is közlekedő hajó.

A Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon a tavalyi öt helyett hat járat közlekedik egy korábbi Siófok-Füred járat meghosszabbításával. Ugyanakkor egy délutáni Tihany-Siófok közvetlen járat megszűnik.

Az idén közvetlen járattal lehet majd végigjárni a Boglár-Lelle-Szemes-Tihany-Siófok útvonalat és visszafelé ugyanezt. Korábban ehhez Tihanyban át kellett szállni.

A kutatásból az is kiderül, hogy a legrövidebb járatokra az eddigi 1200 forint helyett 1300 forintot, a leghosszabb útra pedig a tavalyi 1800 forint helyett 2000 forintot kell fizetni. Egyes útvonalakon a távolsági zónák átalakítása miatt is lehet változás.

Az idén többet kell fizetni a sétahajózásért is. Tavaly egy órára 1600 forintért vitték a felnőtteket, idén 1800 forintot kérnek ugyanezért. A 700 forintos gyerekjegy pedig 800 forintra drágul.

Részletesebb információkért látogasson el a Balatontipp oldalára!


Mikuláskor ismét nyílik a képzőművészeti vásár

Mikuláskor ismét nyílik a képzőművészeti vásár 

Hetedik alkalommal jelentkezik a Resident Art Fair karácsonyi vására, ezúttal Allegro Barbaro címmel.
Kihirdették a Magyarországot bemutató fotópályázat díjazottjait

Kihirdették a Magyarországot bemutató fotópályázat díjazottjait 

Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait hétfő este Budapesten, a Millenárison.
A BKV ünnepi fényflottába öltözik

A BKV ünnepi fényflottába öltözik 

Idén először ünnepi fényhajó is közlekedik a Dunán.
Botanika – de másképp

Botanika – de másképp 

Új időszaki kiállítással vár a Modem.
Adventi iparművészeti vásár – 130 kortárs művész részvételével

Adventi iparművészeti vásár – 130 kortárs művész részvételével 

Idén immár 6. alkalommal rendezik meg ezt a különleges, kortárs művészek alkotásait felvonultató iparművészeti vásárt.
TKI index: négy hónapig romlott, most javult a turisztikai szektor helyzete

TKI index: négy hónapig romlott, most javult a turisztikai szektor helyzete 

A TKI index javult, miközben az összes gazdasági szektoré romlott novemberben.
Így lehet egy munkahely kutyabarát

Így lehet egy munkahely kutyabarát 

Amit mérlegelni kell és amit figyelembe kell venni, hogy egy munkahely kutyabaráttá váljon.
Nemzetközi Duna-konferencia Budapesten

Nemzetközi Duna-konferencia Budapesten 

Rekord számú résztvevővel zajlott Budapesten a 28. Nemzetközi Hajózási és Turisztikai Dunakonferencia, amelyet 2024. november 25–27. között rendeztek meg.
Közel 100 korcsolyapálya nyit hamarosan az országban

Közel 100 korcsolyapálya nyit hamarosan az országban 

Az adventi időszakban, a téliszünet idején, valamint az új év első napjaiban a legnagyobb a választék, de több szabadtéri műjégpálya a tervek szerint még februárban is üzemel majd.
Kert a falak között: új kortárs kiállítás az életről

Kert a falak között: új kortárs kiállítás az életről 

Az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) újabb különleges időszaki kiállítással készül a művészetkedvelők számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.